Így fedezték fel a magyarok Japánt – és a japánok is a magyarokat!

2019. július 14. 16:12

Írta: Matsuzaki Diána Sayuri

Japán ma is rejtélyes és egzotikus a magyaroknak – hát még másfél évszázada, amikor megnyílt a világnak és megkezdődött a magyar-japán kapcsolatfelvétel! Tóth Gergely Mátyással, a Magyar-Japán Kapcsolattörténet 1869-1913 című könyv szerzőjével beszélgettünk arról, hogyan látták a magyarok a japánokat – és hogyan látták ők a magyarokat.

Japán-szakértőként is egy speciális területtel, a diplomáciatörténettel foglalkozik Tóth Gergely Mátyás, aki az Osztrák-Magyar Monarchia és a Japán Császárság kapcsolatfelvételének történetéről és az azt követő évtizedekről írt könyvet. Őt kérdeztük most interjúnkban a magyar-japán kapcsolatok megszületéséről és későbbi alakulásáról.

Nyitókép: japános divatfotó 1905-ből (forrás: Fortepan)

***

Az amerikai Perry kapitány fekete hajói 1854-ben: akik „megnyittatták” Japánt a nagyvilág számára

 

Hogyan került kapcsolatba Japánnal, mi volt az, ami a Japán-kutatás felé vitte az útját? 

Székesfehérvári vagyok, ahol a rendszerváltás után először megjelentek a lengyelek, mint „lengyelpiac”, később pedig ráhúzódtak ezekre a lengyel piacokra a kínaiak. Akkor lehetett Magyarországon először kapni egy olyan kínai fogkrémet, ami ugyan a méznek és az eperlekvárnak volt az – egyébként fogmosásra alkalmatlan – elegye, ellenben gyönyörű kalligráfia volt a dobozán. Én akkoriban 8 éves voltam, nem tudtam, hogy ez milyen nyelven van. Teljesen véletlenül volt egy ismerősünk, aki már akkor egyetemen tanult japánul. Én fogtam ezt a corpus delictit, és elvittem hozzá, hogy én EZT akarom megtanulni. Ő mondta, hogy ez kínai, és mivel tudta, hogy nekem nagyon rossz zenei hallásom van –

gyakorlatilag azt, hogy „te anyád” és „te lovad”, teljesen fölcserélném a hangsúlyozás miatt

– a japánt ajánlotta. Így, egészen véletlenül, és a nyelv, nem pedig a mangák meg a japán pop felől kezdtem el ismerkedni a témával. A Károlin (Károli Gáspár Református Egyetem – szerk.) talán mi voltunk az egyik utolsó évfolyam, aminek a hallgatói a Japánnal való foglalkozást nem annak kapcsán kezdték el, hogy beöltözünk mindenféle japán figuráknak...

Mi által jutott el a diplomáciához, miért pont ez lett a szakterülete?

Az egyetemen volt egy utazástörténeti szemináriumunk, amin olyan magyar utazókkal foglalkoztunk, akik Japánban jártak a századfordulón. Elkezdtem olvasni ezeket az útleírásokat, és zseniálisnak tartottam őket, sőt, azt gondolom, hogy ha ma Japánba mennék, biztos, hogy elvinném magammal például Bozóky Dezső 1910-es útleírását. Ezek miatt a beszámolók miatt kezdtem el a kapcsolattörténettel foglalkozni, találkoztam nevekkel, eseményekkel, fogalmakkal, és érdekelni kezdett, hogy akkor, ott mi történt. Ebből nőtt ki később az az interdiszciplináris kutatás, ami magába foglalja a hadtörténetet, utazástörténetet, művészet- és eszmetörténetet, valamint a diplomáciának és a kereskedelemnek a történetét is. 

Ezek a korai magyar utazók hogyan látták az addig szinte teljesen ismeretlen Japánt? 

A könyvem egyik recenziójában azt írták, hogy százötven év alatt gyakorlatilag semmit sem változott az, ahogyan akkor és ma látjuk Japánt.

Ugyanazokat a sztererotípiákat gyártjuk újra és újra.

Ami viszont nagyon-nagyon érdekes, hogy egyrészt kelet-európaiságunkból adódóan, meg amiatt is, hogy mi az Osztrák-Magyar Monarchia idején egy részország voltunk, több megértés volt bennünk a japánokkal szemben, nem néztük le őket. Azok az utazók, akik az olyan nagyhatalmakból érkeztek Japánba, mint például Anglia, a századfordulón lenézték a japánokat, nem kezelték őket civilizált népként, nem tartották őket egyenrangú feleknek.

És a magyarok?

A magyar utazóknál ezzel szemben az látszik: megértik, hogy a japánok erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ne gyarmatosítsák őket. Ami nagyon megtetszett a magyaroknak, az a japán nacionalizmus, főleg az 1904-05-ös orosz-japán háború kapcsán, ahol mi annyiban voltunk érintettek, hogy a japánoknak szurkoltunk. Japán megítélése ekkor ugrott nagyot itt, Magyarországon is, és én is innen számítanám a japánimádat kezdeteit.

Osztrá-japán kapcsolatfelvétel japán szemmel, 1869

 

Mikor jutottak el az első magyar utazók Japánba? 

1867-ben volt a kiegyezés, és már 1868-ban elindult egy expedíció, hogy szerződéseket kössön Ázsiában. A cél Kína és Japán volt, de egyértelműen Japán volt a középpontban. Mire 1869-ben megérkeztek Japánba, már minden nagyhatalom leszerződött Japánnal, kivéve az újonnan megalakult Osztrák-Magyar Monarchiát. Nagyon érdekes, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia képviselői gyakorlatilag a nagyhatalmak strómanjai voltak. Ezek az országok szerették volna kibővíteni az addigi szerződéses kereteket. Több vámmentes terméket akartak bevinni Japánba, vagy legalább le akarták szorítani a vámokat, hogy megérje az export, és ki akarták harcolni azt is, hogy a külföldiek nagyobb területen mozoghassanak Japánon belül. Mivel ez egy olyan közös szerződés volt, amiben minden nagyhatalom szerepelt – ezt hívjuk a legnagyobb kedvezmény elvének –, egy új csatlakozó állammal ki tudták bővíteni, és azok a pontok, amiket Japán és a Monarchia szerződéseiben kibővítettek, automatikusan a többi államra is vonatkoztak. Ezzel nekik sokkal jobban megérte az 1869-es szerződés, mint magának a Monarchiának. 

Osztrák-Magyar Monarchiáról beszélünk, de mekkora szerepet kaphattak mindebben a magyarok? 

Nagyon keveset, igazából le is nézték őket. Gondoljunk csak bele, hogy még egy év sem telt el a kiegyezés után, amikor elindul a két hajóból álló küldöttség. A viták addig fajultak, hogy a kapitány zendüléstől tartva kiebrudalta az összes magyart a hajóról.

Az osztrákok úgy kezelték a magyarokat, mint a páriákat,

ezért nem is tűnhettünk ki. Amikor Barátosi Balogh Benedek magyar utazó az 1900-as években Japánban járt, meg akarta keresni az Osztrák-Magyar Monarchia követségét, de a kuli nem tudta, hogy miről van szó. Amikor azonban kimondta, hogy az osztrák követséget keresi, minden világossá vált – akkor tehát még mindig inkább az osztrákság élt a japán köztudatban a Monarchiával kapcsolatban. Létezett olyan diplomáciai jegyzet is, ami leírja, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia követségén nem látszik a magyar fél, nincsenek kint a magyar zászlók sem, csak az osztrák felet jelenítették meg. Aztán a 1900-as évektől már egyre több magyar diplomatát alkalmaztak a követségeken és konzulátusokon, és – bár nem tudom, hogy szándékosan vagy véletlenül – a Japánnal kapcsolatos külpolitikánkat egyre több magyar képviselte Japánban diplomataként, sőt a Monarchia utolsó, 1914-ig szolgáló tokiói nagykövete is magyar volt.

A régi Japán, színezett fotográfián

 

Milyen jelei voltak annak a korabeli Magyarországon, hogy a Monarchia kapcsolatba került a távoli Japánnal? 

Az Osztrák-Magyar Monarchián belüli Magyarországnak keleti irányban elsősorban Törökország és a Balkán volt kereskedelmileg fontos. Létezett egy intézmény, a Keleti Kereskedelmi Akadémia, ahol próbáltak ezen javítani. Az 1900-as évek elején például elküldtek egy magyart Japánba, hogy mérje fel, milyen külkereskedelmi lehetőségek vannak még ott számunkra. Eleinte az Iparkamara sem törte össze magát az igyekezettől, mert egyszerűen akkor még nem volt piacképes termékünk. Terményeink lettek volna, de Japán inkább az iparra koncentrált, nekik nem agrár- hanem ipari termékekre volt szükségük, amiket viszont a magyar oldal nemigen tudott nyújtani. Az osztrákok ellenben igen, nekik ott voltak a Thonet-székek, a Bösendorfer-zongorák, a Wertheim-szekrények,  amiket Japánban is el lehetett adni. Az ezredforduló után, amikor már Magyarországon is elindult az iparosodás, mi is be tudtunk ebbe csatlakozni, a Ganz-gyár például két gőzmotorkocsit is eladott Japánba, amik aztán Oszaka környékén közlekedtek. Később a japánok már nem az egész motorkocsit vették meg a Ganztól, hanem csak a gőzfejlesztő szerkezetet. De ezektől a példáktól eltekintve Magyarországon nem volt látható a kapcsolat diplomáciai vagy külkereskedelmi vonulata.

És a rajongás megjelent?

Ami látható volt, az a japonizmus, az úgynevezett „japánimádat” volt, ami hozzánk viszonylag későn jutott el, hiszen Nyugat-Európában már az 1860-1870-es évektől elkezdődött. Abban az időben nagyon sok magyar művész élt és dolgozott Münchenben és Párizsban, onnan hozták haza az irányzatot. Nehéz megmondani, hogy mitől volt japonista egy kép, mert ugyan sok esetben talán még a motívumok megtalálhatók; de

legtöbbször, ha akkoriban festett valaki egy japán nőt, az egyáltalán nem nézett ki japánnak.

Magyarország egyik legkorábbi japonista műtárgya egy Aritából (porcelánmanufaktúrájáról nevezetes japán város – a szerk.) származó porcelántál, ami feltehetően holland közvetítéssel került Fischer Mór porcelángyárába, Herendre. Nos, Fischer Mór ránézett erre az aritai tálra, és azt mondta, hogy neki ez nem elég japános. Erre mit csinált? Fogott fekete és arany festéket, és ráfestett egy japán életképet, de úgy, hogy közben az eredeti aritai minta is megmaradt alatta – így lett ez a ő szemében is „kellően japános”. 

Ha már a japáni életképekről beszélünk, ismert, hogy a mai Írók boltja volt a Japán kávéház – a századfordulós Budapesten létezett egy Kis Japán és egy Nippon nevű kávéház is –, ami Róth Miksa japános életképeket ábrázoló üvegablakairól, valamint a falakat díszítő japán témájú képekről kapta a nevét. Amikor az 1900-as évek elején két japán betért oda, hogy megnézzék, milyen is az a kávéház, ami országuk nevét viseli, ránéztek a falakra, és képtelenek voltak megállapítani, hogy ezek a képek mitől japánosak… A jelen lévő művészek persze körbevették és marasztalták őket, mert roppant különlegesnek tartották, hogy japánok vannak a Japán kávéházban… 

A Japán Kávéház, sztárvendégeivel

 

Trendi volt Japán az akkori világban? 

Igen, trendi volt. Találtam olyan hirdetést az 1900-as évek elejéről, hogy bőr cipőtalpat árusítottak „japáni cipőtalp” néven, volt olyan is, hogy „japáni toalett” –

a japánsággal egy csomó mindent el lehetett adni, ahogy egyébként ma is.

Valószínűleg Japán egy olyan brand, ami már akkor is megérte, hogy akár egy üzletet alapítsanak rá. A Japán kávéházat is gyakorlatilag Japánnal adták el – ha mondjuk Kolumbiával próbálkoznak, nem biztos, hogy nagy lett volna a forgalmuk.

Miért lehetett vonzó ez akkoriban? 

Az ismeretlensége miatt.

De Kolumbia például ugyanolyan ismeretlen volt…. 

Igen, de a japánokra rá lehetett húzni valami gyermeki, idilli dolgot, ami akkorra egy picit mintha kiveszett volna a nyugati emberekből. Sok magyar útleíró írta, hogy a japánok olyanok, mint a gyerekek, kicsi gyerekházakban élnek, tipegnek-topognak, „kicsi japánoknak” nevezte őket Ady is. Volt körülöttük egyfajta misztikus megfoghatatlanság, ami ma is működik. Azok az emberek, akik akkoriban megjárták Japánt, utána hatalmas nagy edutainment-előadásokat tartottak. Budapesten, az Urániában például Szemere Attila tartott ilyen prezentációkat, ott aztán volt minden, felvételek, mozgóképek, Japánban készült, kézzel színezett képek, miközben mesélt Japánról, voltak zenés részek, és

volt az egésznek egy olyan misztikus jellege, ami még ma is megvan.

Tokió 1910 körül

 

Említettünk japánokat, akik eljutottak a Japán Kávéházba, de kik jöttek még? Mikor érkeztek ide az első japán látogatók? 

A legkorábbi látogatás az 1873-as bécsi világkiállítás kapcsán – lehetett volna. Nagyon érdekes, hogy minden másod- illetve harmadlagos forrás említ ezzel kapcsolatban egy bizonyos táviratot, amit a Bécsbe érkező japán küldöttség kapott még az érkezés előtt, amiben arra kérik őket, hogy ne jöjjenek Budapestre. A táviratot nem találtam meg, lehet, hogy ez is csak egy városi legenda. 1869 és 1913 között nagyjából két-háromszáz japán járhatott Magyarországon, többségük úgynevezett „technikai utazó”, akik konferenciákra vagy tanulni jöttek, nagyon érdekelte például őket a magyarországi erdőgazdaság, a lótenyésztés, a különböző ipartestületek működése vagy a lótenyésztés. Magyar ménesekből a japán lovak génállományának feljavítására vittek lovakat, például arabs telivéreket Bábolnáról. Az 1880-as évek végén rengeteg nemzetközi konferenciát tartottak Budapesten, és sok japán is részt vett ezeken.

Volt például egy népegészségügyi konferencia, ahol tartottak egy „Halottégetők Nemzetközi Estélye” nevű rendezvényt.

Egy japán elment erre az ismerkedő esélyre, és meglepődve tapasztalta, hogy megpróbálták neki a hamvasztás előnyeit ecsetelni – holott Japánban szinte csak ez a temetői gyakorlat.

Mit gondoltak a japánok Magyarországról?

Az a küldöttség, ami végül 1873-ban nem járt Magyarországon, azt írta, hogy Magyarország kissé civilizálatlan. Ebből kiderült, hogy a magyarok egy kicsit már akkor is rusztikusabbnak tűntek a japánok szemében. Mégis, pont ezért jöttek a küldöttségek, hogy megvizsgálják, miként birkózik meg feladataival, hogyan építi fel magát egy olyan ország, ami nagyjából Japánnal egy időben kezdi az iparosodást, ez nagyon érdekelte őket. 
Az egyébként, hogy egy japán a századfordulón eljöjjön Európába, nagyon sokba került. Csak úgy tudta megengedni magának, ha valamilyen ösztöndíjat kapott a tokiói kormánytól. Legjobban a katonai tanulmányokra fizettek, de például a Kaposi-szarkómát felfedező Kaposi Mórnak is volt már Bécsben japán tanítványa, aki bőrgyógyászatot tanult nála. Nagyon sok orvostanhallgató érkezett a Monarchiába, akik Bécsből aztán átutaztak Budapestre is. 

A régi Japánban...

 

Kik mentek innen Japánba?

Magyarországról szintén főleg olyan arisztokraták jutottak el Japánba, akik meg tudták fizetni a költségeket, illetve azok, akik a Monarchia közös haditengerészetében szolgáltak. Több hajóorvos is volt köztük, a korábban említett Bozóky Dezső, aki 1910-ben írt egy könyvet az útjáról, szintén a Monarchia révén juthatott el Japánba. Magyarországról egyébként már az 1890-es években indított az osztrák Lloyd közvetlen járatokat Jokohamába, a lehetőség tehát mindenkinek adott volt, ha volt elég pénze és felvértezte magát a tengeri betegségek ellen.

Az utat nagyon sokan végighányták, és itt az is nagyon érdekes, hogyan próbálták ezt gyógyítani.

Az egyik módja a „frappírozott champagne” (azaz jégbe hűtött pezsgő) volt, illetve, ami ennél jóval meglepőbb: a kokaininjekciók. Akkoriban a kokaint fájdalomcsillapítóként használták, ha pedig valakit le akartak róla szoktatni, mit használtak? Heroint… az addiktív hatásról még nem tudtak sokat. 

Ma már azonban sok mindenről jóval többet tudunk, mégiscsak másfél évszázad telt el azóta. Idén ünnepeljük a magyar-japán kapcsolatok felvételének 150. évfordulóját, milyen új lendületet adhat ez a két ország kapcsolatának? 

Én a kultúrdiplomáciában látnék nagy lehetőségeket, hogy akár a korabeli sztorik kapcsán, a magyar kultúrdiplomáciának a megerősítésével jobban jelen tudjunk lenni Japánban. Az a baj, hogy a magyar-japán kapcsolatok minden elemére azóta is, ma is rátelepszik a magyar-japán rokonság elve. Ez egy nagyon erős bevonat, amit baltával kéne leszedni a két ország kapcsolatáról.

Hol dől meg az elmélet? 

Minden ponton. Az igaz, hogy egy magyarnak sokkal könnyebb megtanulnia japánul, nem kell annyira átállítania az agyát, a kiejtésben sem. De

ha valaki elkezdi a Nippon és a Nap-hon szavak egyezését kifejteni, akkor nagyon sok nyelvész érdekesen néz rá.

Lehet véletlen is, hogy mindkét nyelv agglutináló, mindkét nyelv elég elszigetelt is, de egyelőre nem láttam olyan kutatást, ami akár genetikai, akár nyelvészeti szempontból meggyőzött volna arról, hogy rokonok vagyunk. A két háború között – kicsit irredenta szemlélettel – politikai célokra akarták felhasználni ezt az elméletet. Az volt a cél, hogy a magyar-japán barátság bizonyításával fellendítsék a magyar gazdaságot. Az akkori turanisták a két világháború között konkrétan hittek abban, hogy ha így kezdenek egy beszélgetést, vagy ezt kommunikálják, akkor ennek lesz valamiféle haszna. Ma már azért látjuk, hogy ettől még nem lesz több beruházás Magyarországon, nem jön több japán turista, és jó lenne, ha inkább a megfelelő kultúrdiplomáciával nevelni, oktatni lehetne a közvéleményt, itthon és Japánban is. 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/151306

Ajánljuk még a témában