Dömötör Jakabnak: Amit művel, az politikai huliganizmus!

2019. június 24. 13:32

A Jobbik újdonsült frakcióvezetője nem bírta visszafogni magát az Országgyűlés üléstermében, és kemény szavakkal bírálta a kormány és kormánypárti képviselőket, Kocsis Mátét pedig egy csomag száraztészta „lenyúlásával” vádolt meg. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában azzal vádolta meg az ellenzéki politikust, hogy ugyanazokat gondolja, mint „a szemlőhegyi szemkilövető”.

Jakab Péter napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: 2015 óta a „kormány statisztikai hivatal nem meri nyilvánosságra hozni azt az adatot, hogy hányan is élnek a létminimum alatt”. Szerinte csak azért nincs nyilvánosságra hozva, mert az nem fedné a „sikerpropaganda” számait, ezért csak egy magáncégre hivatkozva tudja megmondani, hogy 3,3 millió honfitársunk nélkülözik az országban.

Úgy vélte, a magyar kormány titkolja a szegénységet. Szerinte attól félnek, hogy kiderül, nem az ország teljesít jobban, hanem a Fidesz. A folytatásban arról is beszélt, hogy manapság „az előrejutás fokmérője nem a tehetség, nem a szorgalom, hanem Orbán Viktor személye. Akit Orbán Viktor támogat, az mészáros lőrinci képességekkel is milliárdos lehet”. Orbán Viktor egy korábbi kijelentésére utalva úgy fogalmazott: „Tény, hogy a magyarok kifosztását én sem nevezném üzleti ügynek.”

Arról is beszélt a mininszterelnök környezetét korrupcióval vádoló felszólalásában, – amiben a korrupt emberek kézeltöréséről is megemlítette – hogy Kocsis Máté „múlt héten még azt a szatyor száraztésztát is lenyúlta”, amit ő, Jakab Péter odatett Orbán Viktor helyére. Szerinte ez is jól jellemzi azt, hogy a fideszesek az apróért is lehajolnak.

Szerinte a kormány 2010-től minden dolgozótól – így a fideszesektől is – elvette egymillió forintot, ezért kijelentette, hogy a kormány „a saját szavazóit is képes megrövidíteni”. Úgy fogalmazott: a Jobbik mindenkit képviselni szeretne, a Fidesz meg mindenkit meglopni. Szerinte akkor fogják helyreállítani a világ rendjét, amikor „a bűnöző” megy börtönbe, és „a szorgalmas” meg itthon marad.

Jakab István levezető elnök a felszólalás stílusa miatt úgy fogalmazott: az emlegetett képviselőkőnk keresztül nem csak az Országgyűlést sértette meg a Jobbik politikusa, hanem rajtuk keresztül minden magyar választót is.

Dömötör: Mintha baloldali felszólalást hallgattam volna

Dömötör Csaba szerint az EUstat adatai szerint is csökkent a szegénység, ez annak is köszönhető, hogy 800 ezer új munkahely létsült. Szerinte a Jobbiknak ha fontosak a bérek, akkor azt nem „Brüsszelre” fogják bízni. Arról is beszélt az MKI parlamenti államtitkára, hogy a béremelések tekintetében a Jobbik mondja meg „újdonsült szövetségeseinek”, hogy „ne flörtöljenek” az SZJA-emeléssel.

Majd arról beszélt a kormány képviseletében a parlamenti államtitkár, hogy hosszú idő óta azon morfondíroznak a képviselőtársakkal, mikor lesz a Jobbiknak olyan felszólalása, ami egy „pici mákszemnyit is különbözik a baloldali felszólalásoktól”, szerinte azonban erre hosszú évekig várhatnak. „Ön nyugodtan felvehetett volna egy pólót, amin az vírit, hogy »Ugyanazt gondolom, mint a szemlőhegyi szemkilövető«.”

Jakab egy korábbi interjújra utalva Dömötör elmondta: „Ha csak önt nézem, akkor ön már megpróbálta megakadélyozni a parlamenti ülést, megpróbálta megakadályozni a szavazást, beült a miniszterelnök székébe, száraztésztával rohangált itt az ülésteremben, újságírókat provokált adás közben, és még egy biztonsági őrt is megfenyegetett, aki ezek után rosszul lett.” Szerinte ez nem néppártosodás, hanem „politikai huliganizmus”. Feltette Jakabnak a kérdést: miért akarna ebben bárki is magára ismerni? Miért lenne vonzó az ilyen zavaros politizálás?

Dömötör Csaba szerint a magyarok nem a folyamatos balhékeresést szeretik, hanem a következetes munkát várják el. Kijelentette: Jakab mostani felszólalása is egy újabb bizonyíték „a Jobbik krónikussá váló identitászavarának.” Mint fogalmazott, egykor jobboldali párt volt, most pedig a baloldali ellenzék „sokadik alapzöreje lettek”. Csak a hangerő változik néha – tette hozzá. Feltette a kérdést: a Jobbik vajon meddig él vissza a saját választói türelmével? Szerinte erre addig válasz nem lesz, amíg „Gyurcsány Ferenc tüzénél” melegszik a párt.

(Mandiner)

 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/150561

Ajánljuk még a témában