Annyi volt a rendszerváltás, mint Aliz, a guminő

2019. június 17. 12:40

Bogár László
888

A paraszti társadalom felszámolása után csak ténfergünk itt összevissza. Interjú.

„Vagyis a szocializmus egy kényszerítő passz. De még mindig ott a kérdés, minek ez az egész kitérő?

Erre van egy viszonylag egyszerű válasz, egy megoldási kísérlet: a 19-20. század fordulóján az akkor már az egész világot felemésztő globális kapitalizmus számára hirtelen feltűnt az, hogy Nyugat-Európa perifériáján még mindig zárt paraszti társadalmak vannak. Oroszországban totálisan, de Kelet- és Közép-Európában is többé-kevésbé ez volt a helyzet. A kapitalizmus számára (mint a neve is mutatja: tőkefelhalmozó, miért tud tőkét felhalmozni: mert kifosztja az ember külső [ökológiai] és belső [lelki, erkölcsi] természetét) kellett valami rendkívül gyors, brutális mechanizmus a paraszti társadalom eltüntetésére, ami nem 150 évig tart, mint a korabeli Nagy-Britanniában és Franciaországban, hanem van rá 10-15 év, a pénz pedig nem számít. Ez lett a szocializmus.

És el is tűnt a paraszti társadalom.

Kellett hozzá egy kis brutalitás is: 20 millió halott, holodomor Ukrajnában, ötvenes évek Magyarországon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése, de végül sikeresen véghez vitték a projektet. A hatvanas évek közepére nincs paraszti társadalom Magyarországon, és 1968-cal (Új gazdasági mechanizmus) gyakorlatilag minden nehézség nélkül bevezethető lett volna a kapitalizmus. Háztáji gazdaság, fusizás és még sorolhatnánk, egy olyan félgyarmati perifériális kapitalizmus, mint amilyen végül lett is.

1968-ban egy kísérlet is születik erre, csak mivel Prágában leverik azokat, akik egy kicsit »előrefutnak«, ezért értelemszerűen itt, Magyarországon is visszafognak az egészből. De valójában pont az derül ki (még Kádár is, aki egy végtelenül primitív figura volt, ösztönösen felismerte), hogy a paraszti társadalom felszámolása után csak ténfergünk itt összevissza, így miért is ne lehetne ezen az alapon akár kapitalizmus is?

1981-ben már katasztrofálisan el vagyunk adósítva, ami gyakorlatilag hatvannyolccal kezdődik és a hetvenes években, az olajárrobbanással lett igazán felgyorsítva.

1996-ban beszélgettem azzal a Jacques de Larosière-vel, aki akkor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója volt. Ekkor mesélte el nekem azt a nyolcvanegyes élményét, amikor inkognitóban Budapestre jött, és közölte Kádár Jánossal: a játszmának vége, Önöket sikeresen eladósítottuk, innentől kezdve nem a Népköztársaság úti szovjet nagykövetségről kapják az instrukciókat, hanem Washingtonból. »Tessék szíves ezeket az instrukciókat betartani, mert ott a kés a nyakon. A szovjetek már aligha fogják Önöket kisegíteni, kisebb gondjuk is nagyobb ennél«.

És valóban: 1982 novemberében, pont azon a héten, mikor Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjet Kommunista Párt főtitkára meghal, felveszik Magyarországot az IMF-be – a Szovjetunió tiltakozása ellenére. Mert hát belülről is Fekete Jánosok (a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökhelyettese) és a többiek avatott kezekkel igyekeztek közelebb hozni ezt a kést a torkunkhoz.

Larosière azt is elmesélte nekem, hogy mi volt erre Kádár reakciója: »Kedves Larosière, csak nem gondolja, hogy ezzel nekem meglepetést okozott?« – tette fel a kérdés mosolyogva, cinikus hangnemben. Majd hozzátette: »Mi világ életünkben birodalmi seggnyalók voltunk. Észre sem vesszük, ha a birodalmi segget kicserélik előttünk. A feladatunk úgy is mindig ugyanaz. Az Önök seggét is ugyanúgy fogjuk naponta háromszor tisztára nyalni, mint az előző birodalmakét, majd meglátják, hogy nálunk jobb kollaboránsokat keresve sem találnak!«

Ez egyébként a rendszerváltásban be is bizonyosodott egészen a »szocialistákból« lett kapitalisták hatalmas üzleti karrierjéig terjedően."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/150193

Ajánljuk még a témában