Nem ezt kellett elszenvednie?

2019. április 20. 9:48

Erdő Péter
Magyar Hírlap
Húsvét van megint! Krisztus feltámadását ünnepeljük.

„Ennek a fantasztikus eseménynek az emlékét őrizték meg Jézus tanítványai.

Ez az a közös emlékezet, amely a keresztényeket ma is egyetlen néppé, egyetlen közösséggé, egyházzá teszi szerte a világon. És azért jövünk össze mindmáig minden vasárnap, mert ez az Esemény akkor vasárnap történt, a szombat utáni első napon. A tanítványokban a felismerés és az öröm akkor ragyogott fel, amikor nemcsak a sírt találták üresen, hanem találkoztak is a Feltámadottal.

Voltak közöttük, akik csüggedten már hazafelé indultak, mint az emmauszi tanítványok. Úgy gondolták, hogy vége a történetnek. Követték Jézust, mert azt hitték, ő lesz a messiás király, ő lesz a győztes hadvezér. De a történet véget ért. A rómaiak kivégezték, oda a reménységük. Ekkor szegődött melléjük a titokzatos idegen az úton, ekkor mutatta meg nekik, hogy Mózesnél és a prófétáknál róla szólnak a jövendölések, hogy az igazi szabadítónak földi értelemben el kellett buknia. Csak később, már estefelé, mikor asztalhoz ültek, a kenyértörésből döbbentek rá, hogy Krisztus volt az idegen, hogy szelíden, ellenállhatatlanul, diszkréten, de mégis ő a Győztes.

Ha találkozunk a Feltámadottal, akkor rádöbbenünk, hogy nincs vége a mi életünknek sem a halállal, hanem van reményünk rá, hogy Krisztussal újra, örökre és dicsőségesen együtt leszünk. Ez pedig vigasztalás, erő és öröm mindannyiunk számára.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Krisztus Urunk feltámadása nem az ő magánügye és öncélú bravúrja, hanem minden ember örök üdvösségének a záloga, hiszen Krisztus léte átfogó, abszolút, mindenki hozzá tartozik. Az viszont minden egyes ember feladata, hogy együtt-működjön Vele, s e világi gyakorlatias szeretetben tegye magát alkalmassá az örök szeretet életére!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés