Orbán a legnagyobbak között

2019. április 15. 18:52

Lánczi Tamás
Mozgástér

A magyar kormányfő közel annyiszor találkozott a kínai elnökkel, mint Németország kancellárja.

„A magyar-kínai kereskedelem volumene jóval szerényebb. Magyarország importjának 5,9 százaléka származik a keleti országból (5,78 milliárd dollár), és exportunk 2,9 százaléka (3,14 milliárd dollár értékben) irányul Kínába. Tehát, akár a százalékos arányt, akár az abszolút számokat nézzük, Németország sokkal intenzívebb kereskedelmet folytat a Kínai Népköztársasággal, mint Magyarország.

Ebben nincs is igazából semmi meglepő. Az azonban mindenképp érdekes, hogy az elmúlt években a német kancellár és a magyar kormányfő hasonló gyakorisággal folytatott személyes megbeszélést a kínai elnökkel, Hszi Csin-pinggel. Angela Merkel 2014 óta négy alkalommal találkozott négyszemközt Hszi Csin-pinggel, Orbán Viktor, ugyanezen időszak alatt háromszor. A kancellárasszony legutóbb 2018 májusában, Pekingben tárgyalt a kínai elnökkel, korábban 2014 márciusában, Berlinben és ugyanezen év júliusában Pekingben, majd három évvel később, 2017 júliusában ismét Berlinben találkoztak. A magyar miniszterelnök legutóbb tavaly novemberben, Sanghajban folytatott négyszemközti megbeszélést a kínai elnökkel, előtte, 2014 februárjában és 2017 májusában is Pekingben találkoztak. 

Tehát, rögzítsük a tényt: a magyar kormányfő közel annyiszor találkozott a kínai elnökkel, mint a Magyarországnál tízszer nagyobb Németország kancellárja. Ez is jól mutatja, hogy Orbán Viktor megkérdőjelezhetetlenül a kontinens egyik legtekintélyesebb vezetőjévé emelkedett, és egyúttal megcáfolja azt az állítást is, hogy elszigetelődtünk volna.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/146791

Ajánljuk még a témában