A baloldal közös kampányeseményén – ahol Udo Bullman német szociáldemokrata EP-képviselő és Tóth Bertalan MSZP-elnök is felszólalt – a DK EP-listavezetője úgy fogalmazott: a jövő kihívásaira csak közös válaszok lehetnek. Tudósításunk!
„Van egy álmunk! Ez az Európai Egyesült Államok álma” – szögezte le Dobrev Klára az Ötkertben megtartott rendezvényen (amelyről itt is írtunk). Úgy fogalmazott: egy olyan Európát szeretnének a DK-ban, amelyben mindenki jólétben élhet, nincsenek első és másodrendű polgárok, egy olyan kontinenst, amely felveszi a versenyt az Egyesült államokkal és Kínával, amely innováció és a technikai fejlesztések motorja.
Kijelentette: egy olyan Európát szeretnének, amely megvédi a polgárait nem csak a külső-, de a belső ellenségtől, saját diktátoraival szemben is, ha azok ellenségesek velük. „Nekünk európaiaknak évek óta van tervünk, amely mindezeket elősegítheti. Ez az Európai Egyesült Államok terve!” – hangsúlyozta újra ki a DK programjának fő szlogenjét.
Úgy folytatta: ugyan sokan szeretnék ezt, de félnek ezt kimondani, mert félnek Orbán Viktortól és az elnyomó rendszerétől. „Én nem félek tőle, és a DK sem fél!” – jelentette ki, majd hozzátette: „Az európai demokraták feladata, hogy elmondják az embereknek, hogy ne féljenek!”
Szerinte egy erősebb Európával Magyarország is erősebb lesz, azoknak pedig, akik a szuverenitást féltik, azt üzente, ha a magyarok bezárkóznak az országba, ha nem kérnek senkiből, akkor szerinte egy idő után az a helyzet fog előállni, hogy esély sem lesz beleszólni a magyarok jövőjét meghatározó fontos kérdésekbe.
Név szerint említve Orbánt, Salvinit, Kaczynskit, úgy fogalmazott, hogy szerinte a hozzájuk hasonló populisták hazudnak, hiszen pontosan tudják, hogy a mai világban egyetlen ország sem, még a nagyon erős gazdasággal rendelkező Németország sem tudja egyedül megoldani az előtte álló kihívásokat. A kihívások alatt a DK EP-listavezetője a klímaváltozást, a multinacionális vállalatok túlzott befolyását, a terrorizmust, és a növekvő társadalmi különbségeket sorolta fel.
Ezekre a kihívásokra csak együtt közösen vagyunk képesek választ adni – mondta beszédében, aminek a végén kihangsúlyozta: pontosan ezért van szükség az Európai Egyesült Államokra – szavai szerint egy olyan közösségre – amely képes a közös határvédelemre, a multik gazdasági érdekeivel szemben az európai polgárok érdekeit képviselni, és képes arra, hogy megoldja a tagállamok szociális problémáit.