Teljesített pontok

Bajor miniszter: Budapesten maradhatnak a CEU tanszékei

2019. március 20. 12:06

Sajtóinformáció szerint Orbán Viktor levelet írt, amivel teljesítette a Weber-javaslatok utolsó pontját is.

A Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa, Florian Herrmann szövetségi-, európai és médiaügyekért felelős bajor miniszter, a tartományi miniszterelnöki hivatal (Staatskanzlei) vezetője a Süddeutsche Zeitung című müncheni lap szerdai számában.elmondta: Orbán Viktor „köszönettel elfogadta” azt a bajor javaslatot, hogy a müncheni műszaki egyetem (Technische Universität München - TUM) finanszírozzon a CEU-n két tanszéket, amelyeken a demokrácia és a kormányzás tudományos kérdéseivel foglalkoznak, és vegyen részt egy harmadik tanszék finanszírozásában is, amely alapítványi formában működne.

Kiemelte: Orbán Viktor garanciát vállalt arra, hogy a CEU továbbra is folytathat tudományos kutatási és oktatási tevékenységet Budapesten. A bajor miniszter elmondta, hogy a magyar kormányfő ezt egy levélben közölte, amelyet kedden kaptak meg. Ismertetett a levélből egy részletet, amelyben Orbán Viktor azt írta: „a magyar kormány nevében biztosítani tudom Önt arról, hogy nincs akadálya a TUM részvételének a magyar felsőoktatásban a CEU-val folytatandó együttműködés keretében”.

Florian Herrmann úgy vélte, a magyar kormányfő gesztusa egyértelmű jele annak, hogy enyhíteni kívánja a pártja, a Fidesz európai néppárti (EPP-) tagsága körüli vita hevességét. A Süddetsche Zeitung összeállításában azt írta, hogy Orbán Viktor a CEU-ra vonatkozó bajor javaslat elfogadásával teljesítette valamennyi feltételt, amelyet az EPP európai parlamenti választási csúcsjelöltje, a CSU-s Manfred Weber megszabott a Fidesz EPP-tagságának megőrzéséhez.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/145151

Ajánljuk még a témában