„Meg voltam róla győződve, hogy a bíróság be fogja tiltani az összejövetelt, de legnagyobb meglepetésemre úgy találták, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága elsőbbséget élvez" az adott esetben – magyarázta Trócsányi, aki szerint az ügy ékes példája a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének.
Közrejátszhat a politika?
A tárcavezető elmondta, hogy az igazságszolgáltatás legmagasabb tisztségeinek betöltésekor politikai szempontok is érvényesülhetnek. Például a francia alkotmánytanács elnöke Laurent Fabius korábbi szocialista külügyminiszter – mutatott rá. A politika mindig szerepet játszik az ilyen kinevezéseknél, de csak akkor lesz belőle gond, ha valaki a hivatali eskütételt követően nem végzi függetlenül munkáját – húzta alá.
Trócsányi visszautasította, hogy Polt Péter legfőbb ügyész döntései részrehajlóak lennének. Sokan kifogásolták, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) bizonyítékai ellenére Polt nem rendelt el nyomozást a kormányfő vejének volt cége, az Elios ellen visszaélések miatt –emlékeztetett az osztrák lap. „Megfogalmazhatnak politikai természetű vádakat, de ha az ügyészség megállapítja, hogy nem történt bűncselekmény, akkor azzal az ügy le van zárva" – mondta.
(MTI)