Hatalmas pofont kapott Tusk: már Lengyelországban is őt hibáztatják, nem Orbánt

Nem Magyarország miatt gyengült a Visegrádi Csoport szerepe.

Angela Merkel az Augsburger Allgemeine nevű napilapnak nyilatkozott a magyar kormányfő kapcsán.
„Schengeni határt véd, amit abszolút helyeslek is”. Az augsburgi városházán Merkel mintegy másfél órán keresztül válaszolt kérdésekre, az utolsó szűk fél órában a közönség soraiból. Orbánt akkor hozta fel Merkel, amikor arról kérdezték, hogy Németország mintha egyedül maradt volna a menekültek befogadásában – közölte az Euronews.
Merkel kiemelte, hogy arányait tekintve a svédek fogadták be a legtöbb menekültet, de megemlítette Hollandiát és Ausztriát is a témát illetően. Orbán Viktorról továbbá annyit mondott még, hogy ő az, aki „folyton arról beszél, milyen jól megvédte a határt”.