Krízis a Földközi-tengeren

Olasz kormányfő: Olaszország orvosokat küld az Aquariusra

2018. június 11. 12:09
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatót hétfőn Rómában.

Olaszország orvoscsoportot küld az Aquarius nevű hajóra, amely 629 migránssal a fedélzetén vesztegel nemzetközi vizeken, és sem Olaszországban, sem Máltán nem engedik kikötni – jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján hétfőn Rómában.

Olaszországot magára hagyták a migrációval –sommázta álláspontját az olasz kormányfő.    

A NATO főtitkárával folytatott megbeszélés után Giuseppe Conte kijelentette, Róma továbbra is a katonai szövetség elkötelezett tagja, de nyitást szorgalmaz Oroszország felé. Conte hangsúlyozta Oroszország „elengedhetetlen szerepét", amely nélkül egyetlen nemzetközi válsághelyzet sem oldható meg. Az olasz miniszterelnök azt a „kettős" módszert nevezte meg példaként, amelyet a NATO  az ukrajnai válság esetében követett Moszkvával szemben határozottságot és párbeszédet ötvözve.    

Az olasz politikus ezzel egy időben a NATO fokozottabb fellépését sürgette a Földközi-tenger térségében. Conte azt mondta, Olaszország nagyon sokat fektetett be a NATO-ba, és továbbra is ezt fogja tenni. Hangsúlyozta: úgy gondolják, hogy Olaszország egyre inkább kulcsszerepet tölthet be a szövetség déli térségében, abban az instabilitással teli övezetben, amely már megszakítás nélkül a Földközi-tenger nyugati medencéjétől a Közel-Keletig terjed, és ahonnan az olasz állampolgárokat fenyegető veszély érkezik, az illegális kereskedelem minden formájában, beleértve az emberkereskedelmet is.

Jens Stoltenberg, aki Elisabetta Trenta olasz védelmi miniszterrel is találkozott, a nemzetközi missziókban szolgáló olasz kontingensek munkáját méltatta.

Ezzel egy időben Matteo Salvini olasz belügyminiszter közösségi oldalán közölte, hogy a Sea Watch német nem kormányzati szervezet (NGO) egyik hajója líbiai vizeken több száz migránst vett fedélzetére. Salvini hozzátette, hogy Olaszország ezt a hajót sem engedi kikötni.

(MTI, nyitókép: MTI/EPA/Ettore Ferrari)

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"
Az olasz politikus ezzel egy időben a NATO fokozottabb fellépését sürgette a Földközi-tenger térségében. Conte azt mondta, Olaszország nagyon sokat fektetett be a NATO-ba, és továbbra is ezt fogja tenni. Hangsúlyozta: úgy gondolják, hogy Olaszország egyre inkább kulcsszerepet tölthet be a szövetség déli térségében, abban az instabilitással teli övezetben, amely már megszakítás nélkül a Földközi-tenger nyugati medencéjétől a Közel-Keletig terjed, és ahonnan az olasz állampolgárokat fenyegető veszély érkezik, az illegális kereskedelem minden formájában, beleértve az emberkereskedelmet is.
"


Jesssz!!

Így van. El kellene kobozni tőlük. Egy hajó nem két fillér.

Ne beszélj már marhaságokat. Dollármilliókat érő flottájuk van:

http://searchandrescue.msf.org/

Válaszok:
Megtalálta | 2018. június 11. 14:15

Még akkor is, ha ennek egy részétől gondolom, már megszabadultak. Mindenesetre önmagában az Aquarius elképesztő összeget érhet.

Ez valóban tényleg ilyen volumenben zajlik?

http://searchandrescue.msf.org/map.html

Válaszok:
Megtalálta | 2018. június 11. 14:21

Illetve zajlott... Ez soksokezer ember, és mindezt a "jó doktorok"-nak köszönhetjük...

Válaszok:
Megtalálta | 2018. június 11. 14:21

Most látom csak a számot - "76,402 People assisted" - bázzeggg...

Ott, a felségvizek határán legyengülnek, majd végül tengerbe vesznek, ez így nem jó, erről az NGO-k - PROPAGANDANYERESÉG - miatt gondoskodnának.
Ellátni őket étellel-itallal, és az afrikai - líbiai - partra kitenni őket, 3 napi hideg élelemmel, vízzel.
Ennyi.
A segítőket, NGO-kat pedig partra vinni Itáliában, több hónapos érzékenyítő elbeszélgetésekre, lehetőleg kicsi, sziklás szigeteken, ahol a madár sem jár.
És aki elveszíti testsúlyának 20%-át, azt repcsire téve az anyaországába vitetni, már ha van az ilyen hazátlanoknak anyaországuk...

"a Jugend Rettet mentőhajója közvetlen kapcsolatban állt a migránsokat a líbiai partokról indító csempészekkel."

Muszáj, hogy legyen valamiféle kontaktjuk. Különben honnan tudnák, hogy a Líbiai partszakasz melyik részére kell menniük menteni? Azért az elég hosszú ahhoz, hogy találomra ne lehessen fuldoklókat találni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés