A magyar kormány törvényjavaslata jelentősen korlátozná a civil szervezetek bevándorlókat támogató munkáját, sérti az ilyen szervezetekben tevékenykedők, valamint a migránsok és menedékkérők jogait – hangsúlyozta pénteken közzétett nyilatkozatában Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa.
Nyilatkozatában Mijatovic aggodalmát fejezte ki a Stop Soros törvényjavaslattal kapcsolatban, amelyet emberi jogi szempontból aggasztó fejleménynek nevezett.
Véleménye szerint elfogadása esetén a rendelkezés jelentősen korlátozná az emberi jogokat védelmező civil szervezetek nélkülözhetetlen munkáját, amelynek hiánya alapvető szolgáltatásoktól fosztaná meg a migránsokat. Emellett idegengyűlöletet szíthat és bizalmatlanságot kelthet az elkötelezett emberi jogi aktivistákkal szemben – írta.
A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács emberi jogi biztosa úgy vélekedett, hogy meg kell akadályozni minden olyan intézkedést, amelyek korlátozzák, szankcionálják, megbélyegzik vagy hátrányos helyzetbe hozzák a migráció területén tevékenykedő civil szervezeteket és embereket. Ezzel szemben a munkájukat támogató jogi környezetet kell létrehozni – jelentette ki.
Mijatovic a törvényjavaslat visszavonására szólított fel, kiemelve, hogy a magyar hatóságoknak minden nemzetközi emberi jogi kötelességüknek eleget kell tenniük és emberségesebb hozzáállást kell tanúsítaniuk a migránsok és menedékkérők szükségletei iránt.
A magyar kormány kedden nyújtja be az Országgyűlésnek azt az előterjesztést, amely büntethetővé tenné az illegális bevándorlás szervezését. A jogszabály arra is lehetőséget adna, hogy a bíróság az illegális bevándorlást szervezőket kitiltsa a határ nyolc kilométeres sávjából, külföldi állampolgárok esetén pedig kiutasításról is dönthet. A törvényjavaslat rendelkezik továbbá arról, hogy Magyarország nem fogadja be azoknak a bevándorlóknak a menekültkérelmét, akiket nem üldöznek vagy nincsenek súlyos veszélyben.
(MTI)