A kontinens jövője

2018. május 10. 10:04

Nagy Ervin
Magyar Hírlap
Ha valamihez nem „kompatibilis” az iszlám szellemiség – az éppen az a világkép, amelyhez a felvilágosodás és annak minden vívmánya kötődik.

„Mintha önsorsrontó, öngyilkos és abszurd vágyakat fogalmaznának meg egyesek. Demográfiai problémák megoldása, olcsó munkaerő, multikulturális társadalom – szinte már az egymás mellett élő hagyományos közösségek összeegyeztethetetlen voltáról beszélnek. És persze arról, hogy »aki nem lép egyszerre, nem kap támogatást estére…« Ránk is ezt akarják kényszeríteni, és ha nem küzdünk, lehet, sikerül nekik. De. De egyre inkább úgy tűnik, hogy nem maradunk egyedül, és ez azért biztató lehet.

Most – a LIBE bizottság és a parlamenti „magyar napok” után – mintha mégis újra fellángolna az uniós bürokraták lelkében az afféle országok elleni fellépés, amelyek kicsit (vagy nagyon), de nem akarnak iszlám világot Európa-szerte. Pedig ha valamelyik szellemi-kulturális közösségnek, akkor az úgynevezett liberálisnak, a kozmopolitának, ’68 örököseinek és persze azoknak, akiknek mindegy, hogy húsz-harminc év múlva milyen lesz kontinensünk, lenne ismét fontos, hogy ne pusztuljon el Európa több ezer éves hagyománya. Pont azoknak, akiknek az »értékei« a legnagyobb veszélybe fognak kerülni. Hisz az emberi jogok, a női egyenjogúság, a »kapitalista« piacgazdaság, a »melegjogok« és minden olyan autonóm szabadságjog, amely az egyénhez és nem a közösséghez kötődik, kerülne leginkább veszélybe.

Ha valamihez nem »kompatibilis« az iszlám szellemiség – az éppen az a világkép, amelyhez Euró­pa »másik« nagy eszmeisége, a felvilágosodás és annak minden vívmánya kötődik. Azon is érdemes elgondolkodni – a kérdés megválaszolása előtt –, hogy ez a szellemiség teljesen kiüresedett. Szemben a zsidó-keresztény világképpel, hagyománnyal és minden olyan vívmánnyal, amelyben volt bőven rossz és jó is, de mégis, több mint ezer éve tartópillére a civilizá­ciónknak. Így ez lehet a túlélésünk záloga.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igy lehet a lo egyik oldalarol a masikra esni. Hol '68 eszmeiseget valljak, hol az iszlamizmussal kacerkodnak. Csak kozepen, azaz nyeregben nincsenek.
Es ez egyre kevesbe csoda - igy van jol.

Az iszlám éppen azért tud ilyen erősen teret hódítani Európában, mert az uralkodó ideológiák - felvilágosodás, '68, "liberalizmus" - teljesen kiürültek, önmaguk paródiájává váltak. Ezt az immunhiányos állapotot észlelte az iszlám invázió. Ezért nem véletlen eszmetörténeti szempontból, hogy nem a többi gazdag iszlám ország, sem a hindu India, sem a buddhista Ázsia, sem a konfucionista alapú Kína nem célpontja a tárhódításnak. Európa mint leggyengébb láncszem, és nem mellesleg mint jó szociális ellátást biztosító terület ideális a számukra.

Amíg a keresztény-nemzeti hagyományok nem erősödnek meg, ez így is marad. Márpedig az EU fő törekvése ezek gyengítése.

Válaszok:
Megtalálta | 2018. május 10. 11:28

Jah, úgy látszik az olyan "vallások", mint a vegánság, a homeopátia vagy az oltásellenesség, nem képesek felvenni a versenyt az iszlámmal.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés