Lemond az MSZP elnöksége

2018. április 9. 1:10
A szocialisták tudomásul veszik a választói akaratot és felelősnek tartják magukat kialakult helyzetért.

Benyújtotta lemondását az MSZP elnöksége – jelentette be az ellenzéki párt elnöke az országgyűlési választás eredményének ismeretében, hétfőre virradó éjszaka. Molnár Gyula közölte, tudomásul veszik a választói akaratot és felelősnek tartják magukat kialakult helyzetért.

A pártelnök elmondta azt is, hogy az MSZP a Párbeszéddel folytatja a változás szövetségét, készülnek az európai parlamenti és az önkormányzati választásra. Az ellenzéki politikus gratulált a győztesnek.

Molnár Gyula bírálta és felelősnek tartotta az ellenzéki oldalon azokat a pártokat, amelyek előbb támogatták, majd elálltak a közös listától, illetve azokat is, amelyek – szerinte – 17 választókerületben akadályozták meg a demokratikus ellenzéki jelöltek győzelmét.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke a sajtótájékoztatón közölte, szombatra összehívja az MSZP választmányát, amely kitűzi a tisztújító kongresszus időpontját.

(MTI)

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Emlékszel Karácsony, hogy milyen arcátlan voltál Áderrel szemben?
És Orbán Viktorral szemben? És velünk Fidesz szavazókkal szemben?
Majd legközelebb megtanulod, hogy kit szólítsál fel, te piti kis gazember!

"Már most fölszólítom, hogy meg ne próbálkozzon azzal, hogy ha Orbán Viktor elveszíti a parlamenti többségét, (...) mégis őt bízza meg a kormányalakítással, hiszen pontosan tudjuk, hogy nincs olyan ellenzéki párt, amely ezzel a bandával, a Fidesszel kormányozni akarna".

Oszlásnak fel a pártot.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés