Őket hallgatják majd a foci-vb alatt

2018. március 6. 7:44
Bejelentették a kommentátorokat.

Száz nappal az oroszországi labdarúgó-világbajnokság előtt bejelentette vb-keretét az M4 Sport csatorna.

Az MTVA sajtóosztályának tájékoztatása szerint 11 rendező városból öt kommentátor: Hajdú B. István, Knézy Jenő, Ujvári Máté, Varga Ákos és Lukács Viktor közvetíti a mérkőzéseket június 14. és július 15. között.  Az oroszországi stáb mellett a hazai stúdióban Mérei Andrea, Molnár Mátyás, Tihany Viktor és Berkesi Judit lesznek a műsorvezetők.

A két évvel ezelőtti Európa-bajnokság is bebizonyította, hogy a magyar emberek imádják a labdarúgást” – idézte a közlemény Székely Dávidot, az M4 Sport csatornaigazgatóját. „Ezúttal a honfitársaink nélkül rendezik meg az év futballeseményét, de tisztában vagyunk vele, hogy abban az egy hónapban az egész ország az M4 Sportra figyel majd. Ennek megfelelően alakítottuk ki a műsorvezetői és kommentátori csapatot is. Rutinos szakemberek, valamint pályájuk elején járó, ígéretes jövő elé néző, saját nevelésű kollégák hozzák majd közelebb a nézőkhöz a történéseket.”

Székely Dávid hozzátette, hogy több olyan technikai és információs megoldást terveznek a világbajnokságra, amire korábban Magyarországon még nem volt példa.

A közlemény szerint minden mérkőzés látható lesz majd az M4 Sporton és a párhuzamosan megrendezésre kerülő mérkőzéseket is élőben közvetíti a közmédia. A nézők naponta friss összefoglalókat láthatnak az M4 Sporton, s a közmédia minden csatornája kiemelten foglalkozik majd a nyári világbajnokság eseményeivel. Az m4sport.hu pedig folyamatosan exkluzív érdekességekkel, statisztikákkal, egyedi tartalmakkal készül az online felület látogatói számára, így a felhasználók élőben találnak majd információt a játékosok mozgásáról, labdaérintéséről, lövéseiről is. A közmédia sportcsatornájának honlapján a csapatok érkezését, pályabejárását és bemelegítését is megszakítás nélkül megtekinthetik majd.

(MTI)

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Addig lehetne tanulni a külföldi játékosok nevének kiejtését, pl. Marcelo az [marszelo], Srna az [szrna], stb., ahogy a Barcelona SEM C-VEL EJTENDŐ!!!

Válaszok:
legyetek | 2018. március 6. 12:06

Ja, akkor Valencia, meg Leonció (Markos!).

Az egyiptomi taxisofőr Puskást Puskásnak ejti! De akkor mondjunk nevjorkot, mert az amerikai nem tudja (nem is akarja, mert tapló) kiejteni a magyar neveket.

Az öreg Knézy nem értett a focihoz és nagyon szarul
közvetítette. Ez a mostani Knézy az apja halovány mása.
Miért kell bennünket ezzel a dilettánssal gyötörni?

Má' mér' lennék lipsi?

Így van, az Austria Wien-t sem Austria Bécs-nek ejtjük (-::

Igen, ha egész pontosak akarunk lenni:)
Figu

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában