Bordélyházat működtetett Kőszegen egy férfi

2018. január 19. 10:36
Bordélyházat működtetett egy férfi Kőszegen – prostitúció elősegítésének bűntette miatt vádat emeltek vádat.

Bordélyházat működtetett egy férfi Kőszegen, prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat ellene az illetékes járási ügyészség – közölte a Vas Megyei Főügyészség főügyésze az MTI-vel pénteken.

Simon József tájékoztatása szerint a vádlott 2015 februárjától 2017 áprilisáig egy kft. ügyvezetőjeként éttermet és éjszakai bárt üzemeltetett, ahol az általa foglalkoztatott nők az épület erre a célra kialakított emeleti részében szexuális szolgáltatást nyújtottak. Ismertette: a vendégek a bárpultnál jelezték az igényüket, majd fél órára 80 eurót vagy 20 ezer forintot, egy órára pedig 100 eurót, vagy 30 ezer forintot fizettek. Az összegnek a szexuális tevékenységet végző alkalmazottak később a felét kapták meg.

A Kőszegi Járási Ügyészség a vádlottal szemben bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat és szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

(MTI)

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És ehhez mit szóltok?

Belügyminisztériumot működtetett egy olajmaffiózó.
Még a miniszterelnök is a zsebében volt.

mikor hagyjak mar abba ezt a szemforgatoan kepmutato muerkolcsiskedest? Soha nem fog megszunni amig van ra kinalat es kereslet. A legosibb mesterseg. Amig van no aki hajlando dugni a penzert es van ferfi aki hajlando fizetni a dugasert, addig ezek egymasra is fognak talalni.
Nem venkisasszonyosan sapitozni kell ezen, hanem jol megadoztatni oszt kesz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés