Új lengyel kormányfő: Kereszténnyé akarjuk tenni az EU-t

2017. december 10. 17:32
Lengyelország nem enged a zsarolásoknak, Nyugat-Európa az értékek hiányától szenved, az EU-t pedig újra kereszténnyé kell tenni – mondta egy lengyel katolikus tévének adott interjújában Mateusz Morawiecki, az új lengyel kormányfő.

„Az Európai Unió része vagyunk, de át akarjuk alakítani, újra kereszténnyé akarjuk tenni azt” – szögezte le Mateusz Morawiecki, a Beata Szydłót váltó új lengyel miniszterelnök a Telewizja Trwam katolikus adónak – számol be a Politico.

Morawiecki, akit elődjénél szabadelvűbbnek tartanak és bankárháttere van, kijelentette: „Erős és eredményes Lengyelországot építünk, de olyan országot is, ami magába foglalja az egyetemes és keresztény értékeket. Meg fogjuk védeni ezeket, ahogy saját egyediségünket is, a – sajnos, azt kell mondjam – laicizálás ellen, az egyre mélyebb konzumerizmusba való süllyedés ellen, az alapelvek és értékek hiánya ellen, ami ma meghatározó sajátossága Nyugat-Európának.” 

Az EU-s kohéziós alapokból való részesedés esetleges megvonásának firtatására Morawiecki azt felelte: „Ezek csúnya fenyegetések. Lengyelország nagyszerű és büszke nemzet, és nem fogunk engedni ilyen zsarolásoknak.” Hozzátette ugyanakkor: a PiS egyáltalán nem kívánja „kivezetni” Lengyelországot az EU-ból. Ugyanakkor úgy vélte: nem kell sietni az eurózónához való csatlakozással, hazája nyugodtan megmaradhat a nemzeti valutánál.

Varsóban csütörtökön jelentették be, hogy Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja fel a lemondását benyújtó Beata Szydlót a miniszterelnöki poszton.

(Fotó: MTI)

 

Összesen 58 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyszer már ki kellett valakinek mondania.

És honnan fogjuk pontosan tudni, hogy az Európai Unió kereszténnyé lett téve?

Már szent II. János Pál pápa meghirdette Európa újraevangelizálását . Lengyelország szerepe itt fontos lehet . A liberalizmus féloldalasságát kell minden erővel megvilágítani : az emberlét nem zsugorítható e világra , mert az abszolút LÉT / a Szentháromság / révén megszüntethetetlenül minden véges lét , az emberi is , már eleve hozzá tartozik .

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés