Konrád: Nem hiszem, hogy a jobbikosok meg akarnának ölni

2017. december 7. 8:39
Az író támogatja a Jobbikkal való együttműködést.

Konrád György író volt szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége. Konrád elmondta: „nem olyan nagyon” izgatja a 2018-as választás, mivel attól tart, hogy marad, ami van. Kijelentette: nem érzi különösebben elvetemült alakoknak a jobbikosokat, nem hiszi, hogy rosszabb minőségű emberek, mint a Fidesz emberei. Egy véleményen van Heller Ágnessel, nem utasítja el a gondolatot, hogy a baloldal együttműködjön a Jobbikkal. „Mint szavazó, nem ellenezném azt, hogy legyen valamilyen technikai koalíció, amely a praktikus, üzletszerű megállapodás jegyében jönne létre” – fogalmazott Konrád. Rónai Egon felvetésére, hogy pont a holokauszt-túlélők támogatják a Jobbikkal való együttműködést, Konrád elmondta: nem gondolja, hogy a jobbikosok meg akarnák ölni, vagy hogy inkább kívánnák a halálát, mint a fideszesek. „Ha az emberek át tudnak szánkázni, ahogy a Fidesz tette, a radikális liberális álláspontról a játéktér másik sarkára, akkor a jobbikosokról is elképzelhető, hogy innen oda mennek, ahogy az érdekeik kívánják” – tette hozzá

Összesen 98 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tanulságos nyilatkozat, főleg a Jobbik szempontjából...

Konrád György hasonlónak tartja a Jobbikosokat, mint a Fideszeseket. És mivel utóbbiak ellen jelenleg engesztelhetetlen gyűlöletet és megvetést érez, valószínűleg ezt az előbbiek sem fogják megúszni, ha a "praktikus, üzletszerű megállapodás" majd érvényét veszíti.

A Jobbik nagy tragédiája, hogy olyanok kegyeit keresi, akik könnyen a szemétdombra hajítják majd, ha az lesz az érdekük.

A zsidóság végnapjai....ennél már tényleg nincs lejjebb. De innentől kezdve egyetlen egy zsidó értelmiségi, magát gondolkodónak valló akárki ne vegye a bátorságot bármilyen erkölcsi kérdésben a megszólaláshoz. Nincs megszólalási joguk.

Egyelőre nincs itt az SZDSZ méltó utóda. Átmeneti kulisszaként a Jobbik is megfelel.

Konrád "egy véleményen van Heller Ágnessel"!

Heller Ágnes marxista (lukácsista) filozófus nem finnyás a Jobbikkal kapcsolatban.
A filozófus gondolkodásának szárnyalását nem béklyózzák elvi/etikai szempontok:
Ha kormányra jutna a baloldal és a Jobbik közösen, akkor hogyan tudnának együtt kormányozni?

Nem tudnának együtt kormányozni. Nem is arról van szó, hogy együtt kormányozzanak, hanem arról van szó, hogy együtt buktassák meg a Fideszt.

Hellerék szerint:
Inkább jöjjön az anarchia, az ország kormányozhatatlan állapota.

Kinek áll ez érdekében?
Az ország lakói többségének nem, csak hellerék sanda magyargyűlölő bandájának!

ez neked magyar?

Igen. Stresszes élete volt. Talán esetleg, ha olvasnál tőle valamit... (pl. A látogatót).

Ti mi a tkömre fogtok hivatkozni, ha Soros meghal? Gondoltatok már erre? Papagájkommandósok.

Ezzel az egésszel csak a Jobbikot gyengítik. Talán pont ez a cél. Persze Vona is vastagon benne van ebben a buliban, szóval fene tudja, mi a céljuk.

Mit érnek el azzal, ha jövő tavaszra kimaxolják a székek számát a Parlamentben? Oké, lehet, kettő székkel több lesz nekik jövőre, de onnantól kezdve sem a radikális jobb nem fog a Jobbikra szavazni, sem senki nem fog foglalkozni ezeknek díszholokausztozók barnaesőtől való rettegésükkel.

Ál elveket vallott világ életében Heller Ágnessel együtt. Orbán ellen még az antiszemitizmust is elfogadja. Vállalhatatlan ember!

Jobbikkal vagy a Jobbik nélkül?
(Ezen milyen jót röhöghetnek azok, akik a Jobbik bedarálásán dolgoznak.)

Nem érdekli őket a demokrácia, mint ahogy a náciveszély sem érdekelte őket soha. Csakis az üzlet számít. Nincs értelme levet, elveket számonkérni az ilyeneken, ezeknek semmiféle elveik nincsenek.

Az elvektől való rugalmas elszakadás egyébként politikusokra eléggé jellemző, de úgy látszik, hogy Hellerék meg Konrádék aztán tényleg nem válogatnak az eszközökben.

Öreg, csúcs vagy.
1. Megállapítod, hogy első tanulmányát a huligánokról írta.
2. Majd leírod, hogyan vélekedett az MSZMP a huligánokról.
Csak épp arról nem beszélsz, Konrád mint vélekedett róluk a tanulmányában.
????????

nem tudom,de biztos,hogy nem jobbikos lesz

Na, még egy hardcore SZDSZ-es, aki a neo-Jobbikkal szövetkezne Orbán ellen.

Már a szemünk sem rebben.

még dermesztőbb,hogy a jobboldalnak is megmondják:

Konrád úr, maga is megőrült.

Pontosan erről van szó.

Gumigerincűek. Gratulálok!

Nem is fél mástól, csak a fideszesektől! :)))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés