Ferenc pápa és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke telefonon egyeztetett egymással Donald Trump amerikai elnök Abbásznak tett bejelentését követően, miszerint Jeruzsálemet kívánja elismerni Izrael fővárosaként, és Tel-Avivból Jeruzsálembe kívánja áthelyezni az amerikai nagykövetséget. Megszóltalt Moszkva, Ankara, de az ENSZ és Izrael is.
A nemzetközi politika soha nem ismerte el Jeruzsálemet Izrael fővárosának, ahogy nem ismeri el Kelet-Jeruzsálem izraeli annektálását sem. Mivel Tel-Avivot tekintik el Izrael fővárosának, a külföldi nagykövetségek ebben a tengerparti nagyvárosban működnek. Izrael szerint az „örök és egységes” Jeruzsálem lenne a zsidó állam fővárosa, ezzel ellentétben a palesztinok határozott álláspontja szerint Kelet-Jeruzsálemnek kell lennie a leendő palesztin állam fővárosának.
Recep Tayyip Erdoğan török elnök kijelentette, hogy Törökország megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel, ha az amerikai elnök Jeruzsálemet ismeri el a zsidó állam fővárosának. Erdoğan meghívására szerda délután Ankarába érkezik II. Abdalláh, Jordánia királya. A két államfő találkozójának fő témája Jeruzsálem státusza. Bekir Bozdağ török kormányszóvivő szerdán kijelentette, hogy Jeruzsálem a muzulmánok számára Mekka és Medina után a harmadik legértékesebb város, amely véleménye szerint egyúttal a „Közel-Kelet és a világ békéjének kulcsa”. Hangsúlyozta: Jeruzsálem Izrael fővárosává nyilvánítása káoszhoz, konfliktushoz és katasztrófához vezet. Bozdağ az erre irányuló törekvéseket „rövidlátónak, észszerűtlennek és őrültnek” nevezte. Jeruzsálem fővárossá nyilvánításáról úgy vélekedett, hogy e lépés „a térséget és a világot olyan tűzbe veti, amely nem tudni, mikor alszik ki”. Ibrahim Kalin, Erdoğan elnök szóvivője közölte, hogy Ankara szorgalmazza, hogy a muzulmán országok közösen lépjenek fel Jeruzsálem státuszának ügyében. „Káoszt és instabilitást” teremteni, ha Trump elnök elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának – hangoztatta Mevlüt Çavuşoğlu, a török diplomácia vezetője a NATO kedden kezdődött kétnapos külügyminiszteri találkozójának zárónapján.
Ezzel szemben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli nemzeti és történelmi identitás fontos kifejezésének tekinti az amerikai elnök várható bejelentését. Jiszráel Kac, az izraeli hírszerző szolgálatok minisztere üdvözölte Trump tervét. A politikus leszögezte: nincs történelmileg igazságosabb és helyesebb lépés, mint elismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosának. „Az elmúlt háromezer évben Jeruzsálem volt a zsidó nép fővárosa és Izrael fővárosa. Elmúltak a szultán és az ottomán török birodalom napjai” – hangoztatta. Jeruzsálemi polgármestere, Nir Barkat úgy nyilatkozott, hogy az Amerikai Egyesült Államok „két perc alatt megoldhatná” nagykövetségének áthelyezését.
„Jeruzsálem kérdését prioritásként kell kezelni” – mondta Boris Johnson brit külügyminiszter, miután egyeztetett amerikai kollégájával, majd leszögezte, hogy Trump elnök tervezett intézkedése miatt „minden korábbinál fontosabb, hogy mielőbb bemutassák a régóta várt amerikai javaslatokat a közel-keleti békefolyamat újjáélesztéséről.”