Köves Slomó: A Jobbik úgy akar mosakodni, hogy közben elfelejt kilépni az ürülékes vödörből

2017. november 16. 14:04

Írta: Kereki Gergő
A Jobbik az elmúlt 15 évben a rasszizmusra építette politikáját, és most úgy akar mosakodni, hogy közben elfelejt kilépni az ürülékes vödörből – mondja a Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija.

Kedden hoztuk nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő beszél arról a Szent Korona Rádió 2011. július 23-i adásában, hogy a Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztál, és arról, hogy Magyarország az izraeliek szabad prédájává vált. 

Szerdán nyilatkozott portálunknak a hangfelvétel kapcsán Gerő András történész, aki szerint a „Jobbik eleddig – néhány verbális megnyilatkozástól eltekintve – nem bizonyította hitelesen azt, hogy eltávolodott volna a rasszizmustól.”

A Mandiner most megkérdezte Köves Slomót, az EMIH vezető rabbiját is arról, hogy mit gondol Apáti kijelentéseiről. Köves válaszát alább közöljük:

„Az idézett hangfelvétel sajnos nem lep meg. Egy olyan párt képviselője mondta, amely az elmúlt 15 évben a rasszizmusra építette politikáját, és most úgy akar mosakodni, hogy közben elfelejt kilépni az ürülékes vödörből. Ennek a pártnak az elnöke még idén januárban is azt mondta, hogy ha kiderülne róla, hogy zsidó akkor lemondana a párt vezetéséről. Mi ez, ha nem antiszemitizmus?”

Az EMIH vezető rabbija a Jobbik és a baloldal esetleges összefogása kapcsán visszautalt egy korábbi, Magyar Narancsban megjelent cikkére, elmondása szerint az álláspontja azóta nem változott a kérdésben.

A Magyar Narancs 2017. januári 12-i számában megjelent cikkében Köves Slomó a következőt írja erről: „Érthető is a baloldali pártok és a baloldali értelmiség frusztrációja. Valamit kellene csinálni, hogy végre változás legyen. Lépni kéne, és »nem lehet finnyásnak lenni«. Csak hogy itt nem finnyáskodásról, hanem alapvető emberi, morális normákról van szó. A »néppártosodó« (akármit jelentsen is ez) Jobbik személyzeti politikáját elnézve a Medgyessy Péter által meghirdetett undormentes stratégia eredménye könnyedén az lehet, hogy Szaniszló Ferenc nem kitüntetést fog kapni a jövőben, hanem kitüntetést fog osztani, nem Hóman Bálintok, hanem Gömbös Gyulák kapnak majd szobrokat, és nem a migránsokról, hanem a magyarországi cigányságról szól majd a plakátkampány.”

 

 

Összesen 153 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na, megszólalt Rumcájsz is.

Nagyon fontos Köves Slomó állásfoglalása. Nehezen változik az a beidegződés, hogy egy zsidó csak baloldali lehet. Holott elsősorban értékmegőrzőnek kell lennie, ami gyökereiből, kultúrájából fakad. S meggyőződésem szerint konzervatívnak, annak minden pozitív tartalmával egyetemben.

Szembe menve azzal európai szinten, ami ma a zsidóság, a zsidó-keresztény győkerek felszámolását jelenti, balliberális vezérlettel.

Kedves Slomó! Nagyban segítené a magyar zsidóság társadalmi elfogadottságát, ha egy manifesztumban elítélnéd az európai zsidóság ellen is irányuló betelepítési politikát, jelesül az EP mai, ezt legitimáló határozatát.

A MAZSIHISZ ma nem védi meg a magyar zsidóságot az európai balliberális pártok, vezetők ámokfutásától, sőt, nevetséges módon a magyar kormányt támadják e tekintetben. Ma a zsidó vezetők magukra hagyják a magyarországi zsidókat. A színfalak mögött tudomásul veszik, vagy éppen támogatják azt, hogy a balliberális pártok, vezetők politikailag szalonképessé tegyék a náci Jobbikot.

Kedves Slomó!

Adtál már ki felhívást a közösség számára, hogy töltsék ki a konzultációs kérdéseket, s szavazzanak nemmel? Ha nem, akkor még van erre időd. Te magad, de a magyar zsidóság többi vezetője is történelmi felelősséggel tartoztok Magyarország jelenlegi etnikai összetételének megőrzése , az iszlám hódítás megelőzése kapcsán.

A zsidók között mindig is voltak gyökértelenek, árulók, hovatartozásukat megtagadók, Marxot, Lenint, Rákosit, Kádárt, vagy éppen a mára veszélyes fertővé vált liberálisokat magukénak tekintők.

A zsidóság józan többségét le kell választani erről a veszélyes örvényről. Ha nem teszitek, akkor Magatok váltok okozóivá az antiszemitizmus erősödésének.

Egy zsidó soha sem szavazhat egy náci Jobbikra.

Jut eszembe olvasva a sok náci jobbikos hozzászólását, hozzájuk nem jutott el a vezér szava, bunkók, nem zsidózunk, nem cigányozunk.

Kedves Slomó! Olvasod ezt a sok antiszemitát? Ezt a tábort akarja Heller, a Bitó, a Gyurcsány, a zsidó értelmiség egy jelentős vonulata - tisztelet a józan gondolkodású, a zsidó értékrendet a politikai aktualitások fölé emelni tudó kivételeknek /lásd.Gerő/- a hatalomba beemelni.

Azok, akik majd Vonára szavaznak, gyűlölik a zsidóságot, de a velük parolázó, zsidónak tartott balliberális pártokat is. Mi lesz, ha győznek Vona zászlaja alatt? A hosszú kések éjszakája?

A zsidóságnak van hová haza mennie, de ha itt hagyja a magyarokra a kötelező betelepítés jármát, igáját, a maradék magyarság szétverését, az csak ismételten a zsidóságra fog visszaütni. Még ha többsége el is tud innen menekülni. De itt maradnak az ősök sírjai, a zsinagógák, amik lángban fognak állni. Ezt akarjátok? Ezt akarja a MAZSIHISZ?

A téyek akkor is tények, ha cukisággal akarják fedni. Köves Slomo -csak a témához közvetlen hozzátartozik- szólhatott volna Heller Ágnes és társai Jobbikos kampányolásáról is!!

Ne a tükröt szidd, ha a képed ferde.

Schweitzer József egyszer azt mondta, hogy egy kis népi antiszemitizmust még elviselnek. De amiről szó van, az lumpen-antiszemitizmus.

nagyapád ugye kakastollasként személyesen vagonírozta be az ártatlan zsidókat? Időseket, fiatalokat, gyermekeket? Szégyene vagy az országnak, a népnek.

"Köves Slomó: A Jobbik úgy akar mosakodni, hogy közben elfelejt kilépni az ürülékes vödörből"
Ez ül.
Ámde...
Simon Peressel: "Felvásároljuk Magyarországot!" mi legyen.
Ebből az ürülékből sem történt kilépés, Slomo úr...
A kettő együtt releváns.
Ám Slomo feledékeny, vagy szelektív, szándékosan?

Ne erőlködj, felesleges.
Slomo Magyarországon marad és hasznosan végzi a hitét.
Amíg így van: ezzel segíti a magyar államot is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés