Sneider Tamás: Nem cigányozik, nem buzizik a Jobbik

2017. november 13. 19:55
„Nagyon sok cigány ember szavazott a Jobbikra, és más olyan csoportok is, akikre elsősorban talán nem asszociál mindenki” – jelentette ki Sneider Tamás Jobbik-alelnök hétfőn, hozzátéve: nem foglalkoznak azzal, ki milyen nemi identitással érkezik egy szavazóhelyiségbe.

Sneider Tamás Jobbik-alelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva visszautasította, hogy pártja „cigányozna” vagy „buzizna”. Az ellenzéki politikust arról kérdezték, hogy pártja hogyan viszonyul a melegek, cigányok és zsidók szavazataihoz. Azt felelte: mindenkinek a szavazatára számítanak, s a 2014-ben elért 20 százalékos eredményben is sokféle szavazó megjelent, „nagyon sok cigány ember szavazott a Jobbikra” és „más olyan csoportok is, akikre elsősorban talán nem asszociál mindenki”, de nem foglalkoznak azzal, ki milyen nemi identitással érkezik egy szavazóhelyiségbe.

A Pride felvonulás esetleges betiltását firtató kérdésre azt felelte: ha közbotrányt okozó esetek történnek, akkor lehet szó korlátozásról, ellenkező esetben a gyülekezési törvény lehetővé teszi annak megtartását. Sneider Tamás visszautasította, hogy pártja „cigányozna” vagy „buzizna”. Azt mondta: pártjából semmi olyan kijelentés nem hagyta el senkinek a száját, ami vállalhatatlan lenne. „Az, hogy más hangnemben beszél a Jobbik bizonyos társadalmi csoportokkal kapcsolatban, ez egy egyszerű és normális néppárti politikának a része, a programunk meg nem változott” – fogalmazott. Kérdezték arról is, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága meghallgatná Toroczkai Lászlót, a Jobbik alelnökét, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítóját. Ezt a választási kampány közeledtével magyarázta.

A jobbikos politikust faggatták a mozgalom és a párt viszonyáról is. Azt válaszolta: Toroczkai László a szervezet tiszteletbeli elnöke, azonban évek óta mással foglalkozik. A szervezet több 10 millió forintos támogatására pedig azt közölte: semmi akadálya a támogatásnak, ha olyan célokat valósít meg, ami hasznos a magyarság számára. Megkérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint két jobbikos sportvállalkozónak, Nagy-Pál Leventének és Tömör-Tones Zsoltnak közös máltai offshore cége van. Úgy reagált: tudomása szerint alacsony összeg folyt be ehhez a céghez, amelyet azért hoztak létre, mert itthon nem tudtak vállalkozást alapítani. Nem minden offshore cég egyenértékű a lopással – jegyezte meg, hozzátéve: egyelőre nem volt elnökségi ülés, így nem vetődött fel a téma.

Sneider Tamás egy másik kérdésre elfogadhatatlannak nevezte, hogy Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára hírek szerint közbenjárt azért, hogy egy mezőkövesdi benzinkúton olcsóbb legyen az üzemanyag. Szerinte ez akár büntetőjogi kategóriát is felvet, ha az államtitkár visszaélt a hatalmával egy magáncéggel szemben.

(MTI)

Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mekkora idvarlasoknak lehetünk tanúi. A jobbik mindenkinek beleszeretett.

Sneider Tamás jelszava: A múltat végkép eltöröljük, de minden más lesz újra ha hatalomra kerülünk.
Röviden: felejtős. A fránya internet azonban megőrzi, és azt nem lehet eltörölni cukisággal.

Szürreális.

(Még a három hónappal (!!!) ezelőtti szövegeiket is 180 fokban fordították ki - lásd Pride...)

Igen, egyébként az internet korában ezért sem kockázatmentes ekkorát fordulni...

Lehet, hogy a Jpbbik elhatárolódott már a kurucinfótól és annak betiltását kezdeményezte??
Lekéshettem erről a hírről?

http://index.hu/belfold/2017/0..

http://index.hu/belfold/2017/0..

https://jobbik.hu/hireink/ross..

Most nem találom, de volt egy indexes vagy 444-es videó is, ahol a parlamentben kérdezgettek képviselőket a Pride-ról, szintén idén. Az összes ún. jobbikos képviselő bőszen bizonygatta, hogy azonnal be fogják tiltani a Pride-ot...

És nem, ez nem 2006-ban, 2009-ben, 2012-ben, vagy akár 2014-ben volt. Ez a 2017 NYÁRI álláspontja volt az ún. Jobbiknak.
Három hónap alatt, 180 fok. Már ezt is "visszaszívták", mint lényegében mindent...

"Mit? Kell még valamit mondanom, Ildikó?”

Már tényleg szánalmas a Jobbik vergődése...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés