Sorsok házatlansága: az aljas provokáció meg a nemes

2017. szeptember 27. 18:50

Révész Sándor
HVG
Orbán Viktor a kudarcot vallani szokta, de bevallani és bosszulatlanul hagyni nem szokta.

„A Sorsok háza egy sunyi és aljas provokáció kísérlete volt, mely kivihetetlennek bizonyult. A legjobb, ami a Sorsok házával a történhet, hogy nem lesz. Majd valami mást telepítenek abba a jól megkésett, de mégis korán jött épületbe. Ne legyen igazam, de az a más majd valami provokációpótló provokáció lesz, mert Orbán Viktor a kudarcot vallani szokta, de bevallani és bosszulatlanul hagyni nem szokta. Többen megírták már, és persze, hogy megírták, mert annyira nyilvánvaló: nem lehet véletlenül, nem-provokatív, nem-ellenséges célzattal Sorsok házának nevezni a holokauszt évfordulójának középponti projektjét abban az országban, amelyben Sorstalanság néven született meg és a sorstalanság gondolatára épült a vészkorszakkal kapcsolatos nemzetközileg legismertebb, a magyar irodalom első és mindmáig egyetlen Nobel-díját hozó mű, melyet szerzőjével együtt kiátkozott a magyarságból és annak kultúrájából egy olyan kör, mely Orbán Viktor táborához tartozik, s melyre ez a tábor a részeként tekint.

(...)

Schmidt Mária a provokáció része. Azért kell ragaszkodni hozzá mint projekt-gazdához, mert a holokauszt történetének kimagaslóan leggyorsabb és legtömegesebb, a megszálló nácik elképzeléseinél sokkal gyorsabb és sokkal tömegesebb deportálását lehetővé tevő Horthy Miklósnak ő a legjelentősebb és leghivatalosabb apologétája Orbán Viktor táborában. Ő tagadja a legszemérmetlenebbül mindazt, amit a Horthy-korszakról tudott és megírt, amikor még történész volt és nem antitörténész. (Erről l. különösen a Nyugaton a helyzet változóban című könyvének 134-135. oldalait.)

A projekt azért nem valósult meg, mert nem sikerült hozzá sem belföldön, sem külföldön olyan kollaboráns szervezetet találni, amelyet a zsidóság képviselőjének lehetett volna beállítani. Enélkül pedig túl nagy lett volna a nemzetközi botrány. A tábor összetartását szolgáló nemzetközi botrányoktól Orbán vezérkara nem idegenkedik, de ez másmilyen botrány lett volna. Olyan, amely éppen hogy kiélezi a tábort megosztó kérdéseket, melyek elmosását szolgálta volna a projekt. Amekkora ordas hazugság Schmidt Máriának a jelzett helyen olvasható állítása, miszerint »a magyar ember nem volt soha rasszista«, olyan ordas hazugság az is, hogy a magyar ember rasszista. Nem hogy »a magyar emberre«, de Orbán táborának embereire sem igaz sem ez, sem az, mert a magyar emberek halmazában rasszisták és nem rasszisták is vannak, Orbán táborán belül és kívül.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Amikor a zsidók rendszerszerű üldözése elkezdődött, azt nem a németek, nem a magyar kiszolgálóik hajtották végre, hanem - a legmeglepőbben - maguk a zsidók."
(Tivadar Soros: Masquerade, Arcade Publishing, 2001, 16, old.)
Az apa emlékirataiból. Ő ott volt, szerzőnk pedig nem.

Végigolvastam ezt a szöveget, de így sem tudtam meg, mitől volt "sunyi és aljas provokáció" a Sorsok háza elképzelés, milyen véleményt nem volt hajlandó érdemben kifejteni a Mazsihisz. Ha mégis meg kellene fogalmaznom, mit kerülget Révész és szerinte a Mazsihisz, az valahogy úgy hangzana, hogy 1. Schmidt Mária nem lehetett a projekt gazdája, s mivel ezt nem lehetett megakadályozni, magát a projektet kellett megakadályozni. 2. az elképzelés nem "megemlékezés" lett volna, ezért nem a felelősöket helyezte volna a középpontba, márpedig a felelősök hangsúlyozása nélkül a holokausztról nem lehet emlékezetpolitizálni.

Ebben a kérdésben a meghatározó zsidó emlékezetpolitikai narratíva, úgy tűnik, az, amelyik a holokausztot szigorúan az értelem, az ideológia-filozófia felől közelíti meg, az érzelem, az átélhetőség másodlagos. Ha van van, ha nincs, nincs. Az a lényeg, hogy a felelősség ki legyen porciózva (kis túlzással hátra és előre hetediziglen) és az "egyediség" kellő erővel és ellentmondást nem tűrően hangsúlyozva legyen. (Ha jól értettem itt a Mandineren a holokauszt-ideológusokat, a Saul fiával is az volt a fő gondjuk, hogy nem lett eléggé értelmező.)

Márpedig az értelmezés egy idő után egysíkúvá és unalmassá válik. Schmidt Mária egyébként is az átélhető muzeológia képviselője, s ez a világtrend is, ezért a holokausztot is élményszerűen, megrázó, megdöbbentő módon szerette volna bemutatni, mégpedig az ifjú generációk, a gyermekek számára. Nagyszerű ötlet, feltehetően ezt érezte meg Gerő András is. Ha nem Schmidt Mária lett volna az értelmi szerző, talán még a Mazsihisz is támogatta volna, és Révész ma hozsannázna az új múzeum sikerének.

Schmidt azonban egyrészt jobboldali ideológus, másrészt neki lett igaza a Terror háza múzeumot megelőző vitában a Mazsihisszel szemben, mert a Terror háza a világ egyik legismertebb és legsikeresebb múzeuma lett. S ez a kettő együtt már megbocsáthatatlan. Tehát "sunyi és aljas".

Az pedig már tragikusan komikus, hogy mára a Révész-féle emlékezetpolitizálók számára Horthy Miklós lett a magyar holokausztért felelős történelmi bűnbak. Annak arányában persze, ahogy a nemszeretett jobboldali politikusok és emlékezetpolitikusok pozitív vélekedéseket is megfogalmaztak róla. Már nem mérlegeljük, hogy tudta, nem tudta, mióta tudta, mennyire tudta, nem emlegetjük, hogy mégiscsak megmentette a budapesti zsidóságot, akik még hálasak is voltak neki ezért, sem azt, hogy ha nem lett volna német megszállás, deportálás sem lett volna (Heller Ágnes). Ezek már emlékezetpolitikailag nem aktuális szempontok, mert túl közel esnének egy lehetséges konszenzushoz.

Szerintem jó lett volna a Sorsok Háza. Egyszer meg kell békélni a sorssal.

Ezzel a fáradsággal a sok világháborús hősi halott leszármazottja engesztelhetetlenül gyűlölhetné az őseiket halálba küldő vezetőket, de a fájdalmon és szerető emlékezésen kívül már nincs más. Élni kell és továbblépni, pedig ők soha, semmiféle kárpótlást NEM kaptak, nem beszélve a "kicsi robotosokról", akikről beszélni sem lehetett.

Elférhettek volna a Sorsok Házában az erdélyi, délvidéki, szlovákiai magyarirtások is. Akár a délvidéki németirtás is, a magyarral egyidejűleg.

Nem lesz, marad a Páva utca. Nem baj.

A legszörnyűbbek a gyermeksorsok voltak.

Győzött a helyi zsidóság ellenállása, NEM lesz olyan narratíva, amelyhez Schmidtnek lehetett volna köze és amelyben feltehetőleg helyet kapott volna a sikeres és sikertelen mentők áldozatkészsége, akár személyesen Salkaházi Sára, v. az evangélikus szervezett gyermekmentés, vele Sztehlo emléke is.

Győzelem? Akár a német megszállás áldozatainak emlékművét diszkreditáló megmozdulása a helyi zsidó közösségnek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés