Orbán átkai

2017. szeptember 21. 13:47

Nagy N. Péter
168 Óra
Nem kérdeznek vissza, mire alapozza Orbán az állításait, amelyek sokkal inkább Magyarországra igazak, mint Európára.

„Látják a játékot, hogy Orbán egymás közt, például az Európai Néppárt kongresszusán jövő időben és emelkedetten beszél vészről: »Hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy visszacsatlakozhattunk Európához, és tagjai lehetünk az Európai Uniónak. Mi úgy látjuk, hogy az emberi élet számára Európa a világ legnagyszerűbb helye – most még. Szabadságban és jólétben, saját kulturális közegünkben élhetünk – most még.«

Ugyanakkor itthon, a Lámfalussy-konferencián már jelen idejű és kemény a bírálat: »Alig ismerünk Európára. Európa négy nagy válsággal, a növekedési, demográfiai, közbiztonsági és terror-, valamint külpolitikai krízissel küzd, és egyiket sem volt képes megnyugtatóan megválaszolni.« Ahogy a tavalyi, itthoni március 15-i beszédben is azt közölte, hogy 168 évvel ezelőtt az európai népek nagy szabadságharcai után a mi közös otthonunk, Európa nem szabad, mert a szabadság az igazság kimondásával kezdődik, márpedig ma Európában tilos kimondani az igazságot, miszerint népvándorlás fenyegeti Európát, hogy a bevándorlás bűnözést, terrort hoz a kontinensre, és azt is tilos kimondani, hogy ez nem véletlen, hanem egy kitervelt, irányított akció.

Ahhoz képest, hogy tilos, mást sem hallunk két és fél éve. Itthon vagy az európai szélsőjobbtól, de mástól is. Bár ez a konkrét összeesküvés-elmélet hungarikum. Európa fegyelmezett, mert tudja, miről van szó, ismeri a tétet. Számára a tét nagyobb is, mint amilyen könnyű kézzel országunk vezetői játszanak vele. Ezért nem kérdeznek vissza, mire alapozza Orbán az állításait, amelyek sokkal inkább Magyarországra igazak, mint Európára.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem ezért nem kérdeznek vissza, Petya. Hanem azért, mert tudják, hogy Orbánnak van igaza. És annyi eszük azért van, hogy nem menjenek bele egy eleve vesztes vitába. Inkább úgy tesznek, mintha mindig is azt mondták volna, amit Orbán. Sőt, lassan kiderül, hogy "Orbán senkit sem győzött meg, csak kimondta a nyilvánvalót, hogy vihar lesz." (Valamelyik elvbarátod, szintén "független" újságíró írta ezt nemrég.)

Ha már idézni tetszik, akkor tegye tisztességgel.

Így szól az idézed:

" Mi, közép-európaiak évtizedeken át szenvedtünk a kommunista diktatúrától és a szovjet katonai megszállástól. Hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy visszacsatlakozhattunk Európához, és tagjai lehetünk az Európai Uniónak. Mi úgy látjuk, hogy az emberi élet számára Európa a világ legnagyszerűbb helye – most még. Szabadságban és jólétben, saját kulturális közegünkben élhetünk – most még. Ha a jövőre gondolunk, súlyos veszélyeket látunk, ezért őszintén és nyíltan kell beszélnünk. Ez a jövőbeni sikereink előfeltétele. Van egy versenyképességi válságunk. Van egy migrációs válságunk. Van egy biztonsági és terrorválságunk. Van egy demográfiai válságunk. És van egy külpolitikai válságunk – destabilizált Ukrajnával és forrongó Balkánnal. Azt kell mondanom nektek, hogy Európa jövője árnyékot vet Európa jelenére. A holnap árnyékot vet a mára. Ez magyarázza, hogy miért nyerhettek teret a radikális pártok még itt, a világ legsikeresebb földrészén is."
http://www.miniszterelnok.hu/o..

A másik idézet pedig összhangban van ezzel. Sőt ha kiegészítjük a vg.-ban megjelent írással még jobban láthatóvá válik.

"“Alig ismerünk Európára. Európa négy nagy válsággal, a növekedési, demográfiai, közbiztonsági és terror, valamint külpolitikai krízissel küzd, és egyiket sem volt képes megnyugtatóan megválaszolni” – mondta a miniszterelnök. A mi életünket befolyásoló térségekben semmilyen hatással nem vagyunk. Európa fuldoklik az adósságban, a gazdasági növekedés csigalassú, és közel sem olyan biztonságos, mint volt. Az európai kontinens egyre gyengébb, globális szereplőből regionális szereplő lett, s lassan már ezért is meg kell küzdenie – vélte Orbán Viktor.

Brüsszel egy utópia, a nemzetek feletti Európa rabja lett. „Ez egy illúzió, nincs európai nép, európai népek vannak, de nincs európai nép, így pedig nem lehet felépíteni egy európai intézményrendszert”- fogalmazott. Szavai szerint a szakadék szélén vagyunk, el kell ereszteni a föderalizmus illúzióját, és Európát is több pólusúvá kell tennie.

“Ebben Európa erős pólusává szeretnénk válni. Kössünk új típusú együttműködéseket az USA-val a hamvába holt szabadkereskedelmi megállapodás helyett, mert ez nem jön létre” – emelte ki. Kössünk megállapodást Kínával, vegyük elő Oroszország kérdését – sorolta.

Úgy fogalmazott: az a nemzet, amely nem képes magát újjáteremteni, az nem érdemli meg, hogy létezzen, az nem hisz a jövőjében, lemond arról a jogról, hogy létezzen. “A mi házunk is ég” – utalt a fogyatkozó magyar népességre, de megemlítette az elmúlt időszakban hozott családpolitikai intézkedéseket. “Aki kívülről keres megoldást, fel kell adni identitását, ez van a sors könyvébe megírva.”
https://www.vg.hu/gazdasag/orb..

NO egye, hogy így másként fest az "eladó lány"??

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés