A nőverés elfogadásának romantikája a magyar pártsajtóban

„Az, hogy a Fidesz politikusai a pártérdeken kívüli állampolgárok ellen alkalmazott erőszakot nem minden esetben ítélik el, hosszú távon olyan eseteket eredményez, mint a Kálvin téri nőverés vagy éppen a legutóbb Tusványoson történtek. A politika már csak úgy működik, hogy ha én vakon hiszek egy Hazában és egy Pártban, akkor ennek a pártnak a véleménye határozza meg az én hozzáállásomat is a közéleti történésekhez. És ha Németh Szilárd vagy Kósa Lajos ahelyett, hogy határozottan elutasítaná az erőszakot, és ember módjára kezelne egy ilyen problémát, a fizikai erőszakot és a provokációt egy polcra helyezik, hogy egyikből következik a másik, nincs min csodálkozni. A gond csak az, hogy a magyar kormány mellett a bekebelezett magyar média is gond nélkül alkalmazkodik a központi utasításhoz, és a fideszes politikusok túlszárnyalva legitimál bármilyen erőszakot, amit azok ellen tesznek, akiket esetleg ellenségnek, ellenzéknek vagy szimplán nem kívánatos személynek tekintenek.

A Magyar Idők arról ír, hogy igazából még a nőnek volt szerencséje, hogy a biztonságiak kivezették a helyszínről, de sehol egy pillanatra sem említik, hogy például egy, a helyi konzulátushoz kötődő férfi gyáva módon hátulról rántotta a hajánál fogva a nőt a földre.

Az Origo névtelen szerzője (khm, Gábor László?) érdekes módon szintén arról ír, hogy a nő igazából megköszönheti a kimentést, a hajtépős fotósról egy szót sem írnak. Ahogy kiderül egyébként, a Matolcsy-Mészáros-Habony-féle médiabirodalom sokszor szó szerint ugyanazokat a cikkeket hozták le, általában névtelen szerzőkkel, mintha csak egy központból kapnák az utasításokat.

A Pesti Srácoknál ugyanezt a kánont mantrázzák, miszerint a nő igazából még hálás is lehet a biztonságiaknak, természetesen hajtépős Borbáth Áronról egy szót sem említenek.

Ugyanitt kicsit később sikerült odáig eljutni, hogy a bántalmazott nő nemcsak szimplán provokátor, hanem »feltűnően mentális kihívásokkal küszködő« és az ellenzék delegálta. Itt is elhangzik a Kósa-féle B-közepes hasonlat kulturlibsi kiadása, amiben a világlátott szerző ok-okozati következményként ír a fizikai erőszakról, miszerint ilyen viselkedés után ugyanúgy megvernék a nőt a színházban, plázában, a Szigeten vagy a Pride-on is. Ami nyilvánvaló aránytévesztett baromság, de nem is ez a legszörnyűbb. Hanem az, hogy
a kormánypárt írással foglalkozó udvari bolondjai szerint a mai Magyarország tényleg egy betegesen agresszív hely, ahol az elvárttól eltérő viselkedésű embereket meg szokás verni, és ők a hülyék, ha ezen még csodálkoznak is.”