Merkel: Helmut Kohl bevonult a történelembe

2017. június 17. 9:11
Helmut Kohl nagy német és nagy európai személyiség volt, és halálával bevonult a történelembe - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken, a római német nagykövetségén nyilatkozva. Merkel szerint az államvezetés művészetének legmagasabb foka volt, ahogy Helmut Kohl okosan, és valamennyi szomszédunkkal és barátunkkal egyetértésben megállapodásra jutott az egység helyreállításáról.

Helmut Kohl munkásságát a német politika utóbbi évtizedeinek két legfontosabb feladata, a haza egységének helyreállítása és Európa egységének megteremtése határozta meg – mondta Angela Merkel német kancellár.

Merkel: Kohl nagy ember volt

A kancellár leszögezte, Helmut Kohl megértette, hogy a két feladat elválaszthatatlanul összekapcsolódik, és rendkívüli elkötelezettséggel küzdött mindkét célért. Halála rögtön felidézi ennek a „minden szempontból nagy embernek a képét, teljesítményét, államférfiként betöltött szerepét Németország történelmi órájában, de eltart még egy ideig, mire igazán fel tudjuk mérni, hogy mit is veszítettünk távozásával” – mondta Angela Merkel.

Nagy szerencse a németeknek, hogy megadatott nekik egy olyan államférfi, mint Helmut Kohl, és sokáig fogják még tanulmányozni és csodálni, hogy milyen kivételes ügyességgel ragadta meg és használta ki a Németország újraegyesítésére kínálkozó történelmi esélyt. Az államvezetés művészetének legmagasabb foka volt, ahogy Helmut Kohl okosan, és valamennyi szomszédunkkal és barátunkkal egyetértésben megállapodásra jutott az egység helyreállításáról – mondta Angela Merkel.     

Hozzátette: Helmut Kohl Washingtontól Moszkváig és Párizstól Varsóig bizalmat tudott teremteni Németország iránt, és ő volt a kancellári tisztségben a megfelelő ember a megfelelő időben, amikor a nyolcvanas években Kelet-Európában megjelent egy új szellemiség és a térség Lengyelországból kiindulva visszaszerezte szabadságát, Lipcsében, Kelet-Berlinben és az egykori NDK más városaiban pedig bátor emberek békés forradalmat hajtottak végre.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hangsúlyozta, hogy Helmut Kohl a CDU vezetőjeként is kivételes életművet hagyott maga után. A párt nagyon sokat köszönhet Kohlnak, aki huszonöt éven keresztül vezette és modernizálta ezt a nagy néppártot. Elmondta, hogy Helmut Kohl az ő életútját is döntő mértékben meghatározta és megváltoztatta, hiszen mint oly sok millió ember, ő is az NDK-s diktatúrából indult és olyan hazába érkezett, ahol szabad lehet és nem kell félnie a mindent megfigyelő államtól.

Steinmeier: Kohl életműve megmarad

Frank-Walter Steinmeier német államfő a pénteken elhunyt kancellár özvegyének küldött részvétnyilvánító táviratában kiemelte, hogy  Helmut Kohl élete véget ért, de életműve megmarad. A szövetségi elnök a távirat tartalmát ismertető sajtónyilatkozatában hozzátette: Helmut Kohl halálával a német történelem egy szakasza is véget ér. Helmut Kohlnak köszönhető, hogy Németország európai és egyesült nemzetté válhatott, és ezzel lezárult a német kérdés. A néhai kancellárt a politikai érzéke, hatalmas tapasztalata és az a kiemelkedő tehetsége, amellyel elnyerte szomszédjaink és partnereink bizalmát, képessé tette arra, hogy felismerje és határozottan megragadja a történelmi esélyt, így sikerült megvalósítania a német egységet, békés egyetértésben és jó partnerségben európai szomszédjainkkal – mondta Frank-Walter Steinmeier.

A CDU testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője, Horst Seehofer bajor miniszterelnök kivételes politikusnak nevezte Helmut Kohlt, és hangsúlyozta, hogy neve örökre összekapcsolódik a német egység helyreállításával. Mint mondta, Kohl soha nem veszítette el az egységbe vetett hitet, mindig állhatatosan dolgozott érte, és határozottsága, politikai tehetsége és széles látóköre révén sikerült élnie az 1989-1990-ben megnyílt egyedülálló történelmi eséllyel. A CDU/CSU pártszövetség koalíciós társa, a szociáldemokrata párt (SPD) részéről Martin Schulz pártelnök nagy államférfinek nevezte Helmut Kohlt. A néhai kancellár víziója az európai Németország volt, öröksége így a német nemzetnek és egész Európának szól.

Liberálisok: Kohl Európa-párti volt

A liberális FDP – amely Kohl idején a CDU/CSU koalíciós társa volt – elnöke, Christian Lindner hangsúlyozta, hogy Helmut Kohl nemcsak a német egység kancellárja, hanem szenvedélyesen Európa-párti ember volt, és egy egész nemzedék életét meghatározta. Az ellenzéki Zöldek részéről Cem Özdemir társelnök kiemelte, hogy a baloldali ökopárt mindig sokat vitázott Kohllal, de azt mindig is elismerték, hogy nevéhez fűződik a második világháború után történelem egyik legnagyszerűbb projektje, a német újraegyesítés, amely Európa egysége felé is megnyitotta az utat.

Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) társelnökei, Katja Kipping és Bernd Riexinger, valamint a szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakció két vezetője, Sahra Wagenknecht és Dietmar Bartsch közös közleményükben kiemelték, hogy Helmut Kohl ugyan elkötelezett európai volt, de ellentmondásos örökséget hagy maga után, mert a tevékenysége révén megvalósult valutaunió elhibázott konstrukció, amely története legsúlyosabb válságába sodorta az Európai Uniót.

(MTI)

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Merkel: Helmut Kohl bevonult a történelembe

Bizony! Tanítómester is volt! A diákja meg a Vadon Lánya volt.

"Még késsel-villával sem tud rendesen enni. A hivatalos vacsorákon mindig rá kellett szólnom, hogy szedje már össze magát.

Kohl egyébként Merkel fiskális fegyelmen alapuló politikáját is sokat kritizálta, az Európa jövőjéről írt 2011-es könyvében egyenesen azzal vádolta a kancellárt, hogy

Elpusztítja azt az Európát, amit én építettem!"
http://index.hu/kulfold/2017/0..

Kohlról utcákat fognak elnevezni Merkelről meg mecseteket.
Az utcákat nálunk.

Így már érthető.
Köszi.

Kohl német volt, keresztény és (legalább a szimpátia és az együttműködés szintjén) szabadkőműves. Viszonylagos sikerrel hozta összhangba ezeket az identitási elemeket. A Deutsche Bank elnökének, Alfred Herrhausen-nek 1989-es meggyilkolása után példáut az "inkább ne bolygassuk a dolgot" politikáját követte. Elfogadta azt is, hogy mentora lesz majdani elárulójának, holott ismerhette a "kislány" hátterét. Sajnos hitt abban, hogy az ördögöt Belzebubbal ki lehet űzni a világból. Szándékaiban német, reményeiben keresztény, módszereiben szabadkőműves volt.

Béke poraira!

A "kislány" pedig tényleg nagyon korlátolt, formális gondolkodású, hogy azt hiszi, a történelembe bárki is a halálával léphet. Oda a tettekkel lehet.

Ha lesz még emberiség, Merkel is történelmi figura lesz száz év múlva, rögtön a "nagy előd", Adolf után!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés