Donald Trump utat mutat a baloldalnak

2016. november 23. 12:41

Soós Eszter Petronella
Magyar Nemzet
A vidéki fehér ember, az amerikai alsó középosztály nem azért szavazott a radikális jobbra, mert a demokraták nem voltak elég balosak – ellenkezőleg, azért szavazott a radikális jobbra, mert sokallta a demokraták baloldaliságát, a feketéket, a hispanókat, a kisebbségeket, az illegális migránsokat, a legszegényebbeket, a legalul lévőket szolgáló diskurzust.

„Hillary Clinton több szavazatot kapott, mégis Donald Trump lesz az Egyesült Államok 45. elnöke. Tudjuk. De belegondoltunk-e abba, hogy a demokraták úgy lettek »az elit pártja«, hogy a legszegényebbeknek üzentek, és az elitet adóztatták volna? A magyar baloldal is úgy lett liberális anyaszomorító, hogy szándéka szerint a legszegényebbeknek üzent volna. Az elitellenes Trump az amerikai globális elit kvint­esszenciája, éppúgy, ahogy Orbán Viktor is uralja az új magyar elitet.

Aki a jelenséget annyival intézi el, hogy Bernie Sanders nyerhetett volna, az mutatis mutandis azt is mondhatná, hogy Thürmer Gyula megnyerhette volna a 2010-es választást. A lényeg éppen az, hogy véget ért a XX. század politikai logikája. A vidéki fehér ember, az amerikai alsó középosztály nem azért szavazott a radikális jobbra, mert a demokraták nem voltak elég balosak – ellenkezőleg, azért szavazott a radikális jobbra, mert sokallta a demokraták baloldaliságát, a feketéket, a hispanókat, a kisebbségeket, az illegális migránsokat, a legszegényebbeket, a legalul lévőket szolgáló diskurzust. A vidéki Amerika már nem ismerte fel magát a városi demokratáktól látott politikában, nem akart fizetni mások egészségbiztosításáért, és ahogy egy gyorselemzés fogalmazott, nem akarta tudomásul venni, hogy életmódja demokrata segítséggel van eltűnőben. Nem egyszerűen gazdasági kiszolgáltatottságról van tehát szó, hanem kulturális létfélelmekről is. Mivel ezek a farmeros srácok nem akarták, hogy újabb idegenek jöjjenek Amerikába, és hozzájáruljanak életmódjuk gyorsabb eltűnéséhez, inkább a mexikói fal mellé álltak. (...)

Bele lehet ragadni az ideológiakeresésbe. Lehet baloldali kiskátét csinálni, aztán meg baloldali eretnekpereket vezényelni. Az mindig jó móka, és segít a jobboldalnak. Ám a XX. századi baloldal azért szorul vissza, mert a merev kiskátés politikára egyre kevésbé van szükség. A tézisem az, hogy Hillary Clinton éppen centrizmusa miatt kapott több szavazatot, mint Trump. Bernie Sanders viszont, aki az előválasztáson kevesebb szavazatot kapott, mint Clinton, és aki a radikális városi liberális kultúrelit kvintesszenciája, minden egyenlősítő politikája ellenére elvérzett volna a mágnással szemben, már csak azért is, mert a hírek szerint a republikánusok elképesztő dossziét állítottak össze róla, hogy adott esetben szétcincálhassák a legendáját. Persze ennek már nincs jelentősége.

Az új paradigma, amelyben a verseny zajlik, nemzetállami. A verseny logikája kulturális. Ha a baloldal – az egyenlősítés kötelező gazdasági programja mellett – nem deklarálja, hogy az a nemzet számára a legfontosabb, amelytől a felhatalmazást kéri; hogy nem világforradalomban és nem korlátlan kulturális (!) globalizációban és migrációban gondolkodik, folytatódni fog a visszaszorulása. Ez nem jó vagy rossz, hanem tény: ha a baloldal nem áll egy szelektívebb bevándorláspolitika mellé, akkor egyre kevésbé fogja tudni megszólítani a munkásosztályt, az alsó középosztályt. Akkor az Orbán- és a Trump-minta futótűzként fog terjedni Európában, és a Wildersek, Le Penek fújják majd a passzátszelet. (...)

Ezért ha most a magyar baloldal tanácsot kérne tőlem, azt javasolnám, vegye észre, nem a világ összes bajának a megoldása a feladata. Az a dolga, hogy – az egyenlőtlenségnek a kiugróan jól keresőktől a szegényekhez átcsoportosító csökkentése mellett – újra kapcsolatba kerüljön a magyar középosztállyal, amely már nem ismeri fel magát semmilyen reformista vagy emberi jogi utópiában, csak azt várja, hogy hagyják boldogulni (történelmi oka van, hogy a változtatásra a magyar ember ab ovo gyanakodva néz). Ezt mondanám a liberálisoknak is: a globális emberi jogok kiskátéját nem a fizikai biztonságáért vagy az életmódjáért rettegő alsó középosztállyal kell először felmondatni, hogy aztán kezdődhessen a nácizás, amikor nem sikerül.

Nehéz dolog ez, amikor az ember mélyen hisz a társadalmi igazságosságban, az egyenlő jogokban. De el kell fogadni: a társadalom nem alakítható át pár év alatt. Tudom, szörnyű belegondolni: lesz a munkának olyan része, amelynek a végeredményét a mai baloldaliak vagy liberálisok már nem fogják látni. Pontosan ennyire szörnyű lehetett Hillary Clintonnak szerda este kiállni, és azt mondani, én eddig jutottam, most már a tiétek a feladat, vigyétek tovább a munkámat. Valakinek, valamikor sikerülni fog. Pragmatikus, konzervatív politikai hagyaték ez olyasvalaki szájából, aki pontosan tudja, nem éli meg, hogy a műve beteljesüljön.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hogy lehet egy diskurzus a "legszegényebbeket, a legalul lévőket szolgáló", ha annak prominensei "a bunkók lázadásáról", "rozsda-Amerika bosszújáról", a "tanulatlan vidékiekről" ír és nyilatkozik egy elveszített választást követően?

Hogy lehet egy diskurzus a "legszegényebbeket, a legalul lévőket szolgáló", ha annak prominensei a nemzetközi pénzügyi elitet és a globális világgazdaság vezetőit tartják elsődleges partnerüknek?

Hogy lehet valaki magát értelmiséginek tartó elemző, ha a liberális-baloldali "elitet" tartja a "legszegényebbeket, a legalul lévőket szolgáló diskurzusnak"?

Ezt akár a néhai Népszabó is írhatta volna.....

Utat mutat, a kijárat felé. A tisztán baloldali pártok a legtöbb országban már korábban marginalizálódtak, most csatlakoznak hozzájuk a magukat néha baloldalinak álcázó neoliberális pártok is.

A kedvenc momentumom az amerikai választásból mégis az a tény, hogy az amerikai lengyelek (> 10 millióan vannak) döntő szerepet játszottak Trump győzelmében, ők voltak a mérleg nyelve. Remélem nyeli az epét Obama, a Barack, aki megpróbálta levegőnek nézni Közép-Európát. Nyasgem, ezt üzenjük Magyarországról is.

Így van. Most az történt, hogy az egyre szegényebb és egyre lentebb lévő amerikaiak mutattak utat annak a "diskurzusnak", amely a szerző szerint őket képviselte.

Szerintem meg szegénnyé és alul lévőkké tette őket.

" azért szavazott a radikális jobbra, mert sokallta a demokraták baloldaliságát, a feketéket, a hispanókat, a kisebbségeket, az illegális migránsokat, a legszegényebbeket, a legalul lévőket szolgáló diskurzust"

nem, abbol volt elege, hogy fenti csoportok mellett ot nagyivben leszzarjak, es hogy az o nadragszijat akarjak meg beljebb huzni, hogy fenti csoportokat penzeljek.

Mellesleg miert is kene "szolgalni" "illegalis (tehat bunozo!) migransokat" ?

"Ha a baloldal – az egyenlősítés kötelező gazdasági programja mellett – nem deklarálja, hogy az a nemzet számára a legfontosabb, amelytől a felhatalmazást kéri; "

itt viszont mar kezded kapisgalni.

amellett hogy az "egyenlosites" nemcska hulyeseg, de igazsagtalan is. Tobb munkaert (es nem, nemcsak a vaspakolas a munka hanem a gondolkodas is, es foleg az, mert vasat rakni barki tud, de gondolkodni mar kevesen) tobb penz jarjon, es jobb elet jarjon.
Az emberek nem egyenloek, a jobb kepesseguek es jobb teljesitmenyuek eljenek jobban - igy igazsagos, nem ugy, hogy elvesszuk attol aki meg tudja csinalni es odaadjuk annak aki nem, mert akkor idovel SENKI nem fogja megcsinalni, mert minek, ha nem o latja az eredmenyet.

A hazugság bukott el (legautetntikusabb képviselőjével Clintonnével) a remélt normalitással szemben.
(Soros és Rotschild a legelesettebb néger vagy cigány gyerek mellett. No igen, de fizetni a középosztály fizessen, ne ők. Egyáltalán minden kissebbség bármely agylövésének nyomorának a terhét szellemileg és anyagilag a középosztály fizasse és közben szégyelje magát, miközben lassan lecsúszik melléjük.)

Totálisan fals helyzetértékelés. Maradjatok még ellenzékben, hátha idővel rájöttök.

Azért Soros és Rozschild sem egy kategória, Trump pedig végleg nem. Mondjuk olyan mint akinek nálunk van 100 - 200 milliója. Ilyen sok van.
Vagyis vagyonos ember, de a vagyona alakulása és befektetései rentabilitása függ az emberek fizetőképességétől.

Másrészt nem az elit tönkretételéről, pláne nem a felszámolásáról beszélünk, hanem a jövedelem elosztási rendszer visszabillentéséről, finomhangolásáról.

A tömegek és a társadalom egésze függ a termelő tevékenyégtől, a konvertálható értékek előállításától, akár saját használatra állítják elő (nem kell mástól megvenni), akár eladják.
Az elit pedig spekulációból "csinál" pénzt.
Ez az ellentét leglényegesebb pontja és a neoliberális politika a szabályozók változtatásával ezt tette lehetővé. Lényegében a felső 3% érdekeit védi az összes többivel szemben.
Ez a gazdasági oldal.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés