Nem ebben vagyunk hibásak

2016. október 25. 8:46

Lendvai Ildikó
Facebook
A kényesebb pont 2006. október 23-a ügye. Sok felelős van, de mi is hibásak vagyunk benne. Nem abban, hogy a rendőrök sanda kormányzati parancsra támadtak volna ártatlanokra is, ez a Fidesz tudatos hazugsága

A vasárnapi közös ellenzéki demonstráció kapcsán kirobbant egy vita: bírálhatjuk-e egymást a demokratikus táboron belül. Szerintem igen, ha nem kicsinyes rivalizálásról van szó. Az is lehet rendes demokrata, aki nem szerette a korábbi kormányokat, nem szereti az MSZP-t, nem szereti Gyurcsányt, nem szereti Bokrost, vagy ellenkezőleg: nincsenek kedvére az újabb pártok, az Együtt, a PM, az LMP. Nem a 2010 előtti világ restaurációja, nem is a kormánypártok és a demokratikus oldal szimpla helycseréje a cél, hanem egy valóban új, másképp működő köztársaság. Ezért könnyebbültem meg, amikor a tömeg megtapsolta Karácsony Gergelyt is,aki két ponton erős szemrehányást tett a mi korábbi kormányainknak is. Helyénvaló volt, hogy elmondta, és helyénvaló volt, hogy elmondhatta.

Gondolkodtam a kritikáján. Igen, 2010 előtt is voltak korrupt alakok,volt korrupció, persze nem központilag vezérelt állami szinten, és nem ez vált a kormányzati működés üzemszerű főszabályává. Ez ugyan óriási különbség, de az, hogy nem tudtuk kiirtani, hozzájárult a pusztító általánosításhoz: »minden politikus lop, olyan mindegy, ki van kormányon«.

A kényesebb pont 2006 október 23-a ügye. Sok felelős van, de mi is hibásak vagyunk benne. Nem abban, hogy a rendőrök sanda kormányzati parancsra támadtak volna ártatlanokra is, ez a Fidesz tudatos hazugsága, ami már bíróságon is megdőlt. (Az sem igaz, hogy a rendőrség szándékosan tolta volna a Kossuth térről az agresszív szélsőjobbot az Astóriánál tüntetőkre. Maguk akartak -rokonszenvre számítva- odamenni, és két rendőrsorfalat is áttörtek, miközben a tüntetés szervezői a rendőri jelzések ellenére sem mondták be, mi zajlik párszáz méterrel arrébb.)

Nem ebben vagyunk hibásak. De abban igen, hogy a TV székház ostroma után sok rendőr úgy érezte: az állam nem védi meg őket, maguknak kell szétcsapni, bosszút állni. És voltak, akik meg is tették, nem válogatva..Hibásak abban vagyunk, hogy azokban a hetekben nem voltunk igazán kormányzóképesek, nem uraltuk sem a helyzetet, sem a rendőrséget, nem tudtuk teljesíteni az államhatalom legfontosabb kötelességét, hogy megvédje polgárait, sem előbb a rendőröket, sem később a rendőrök áldozatait, hogy biztonságot teremtsen. Akkor az államgépezet szétesett, és ugyan utána össze lehetett szerelni, az ellengőzben, a »hideg polgárháború« közepette továbbra is csikorogva, sok hibával működött..És voltak, akik érdekeltek voltak a háborús helyzet fenntartásában, hogy rájátszhassanak a megfáradt ország rendpárti igényeire. Tegnap a Kossuth téren látható volt, milyen az ő »rend«-jük.. De új szavazókat csak akkor szerzünk, ha jó szándékunk mellett azt is elhiszik nekünk: képesek vagyunk kormányozni . Hogy nem új bizonytalanság jön, hanem új, szabadság hozta biztonság.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A kommunista szocializációjú baloldali veterán még "önkritikát" is csak úgy tud gyakorolni, hogy közben az ellenoldalt gyalázza, és saját "hibáit" a naiv jóindulata következményeinek állítja be.

Ócska egyrészt másrészt kenegetés.
Ezt az önkritikát még a pártbizodság sem fogadná el.
Az egyéni kisrendőr a hibás ugye ?
Pfff...

Ildike, ne ragozza!
Aki egy szemkilövetővel köt szövetséget, az életen át szottyos marad!

"....ez a Fidesz tudatos hazugsága...."

????????

Na, eddig olvastam.
Persze.
No vóz sot.
No ván vóz sot,no ván vóz torcsőr...

"megkonnyebultem mikor hallottam hgoy megtapsoljak": masszoval befostal?

Sajnos, annyira azért kormányzó képesek voltatok, h. el tudtátok a MÁV Cargót, Malévet kótyavetyélni és az államadósságot fölhizlalni 55%-ról 82%-ra.

Az 50. évforduló halottját és sérültjeit nem lehet elfelejteni.

A butaságotoknál csak a szemétségetek és az erőszakosságotok a nagyobb.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés