Szolnoki Agóra

2016. október 18. 14:55
Az Agóra-program számos megyei jogú városban adott lehetőséget a kulturális élet és közművelődés átszervezésére, így Szolnokon is.

Az Agóra-program - nagyarányú uniós pályázati támogatással - számos megyei jogú városban adott lehetőséget a kulturális élet és közművelődés átszervezésére, a lelakott művelődési házak felújítására, bővítésére. A szolnoki épület is a közelmúlt szocmodern építészeti örökségével való párbeszédet, a szembefordulás vagy folytatás kérdéseit boncolgatja. Bemutatjuk Álmosdi Árpád, Csendes Monika és munkatársaik épületét.

A telek a város '60-as, '70-es években kiépített központjában fekszik. Mind a terület városépítészeti kialakítása, mind a környező épületek magukon viselik a kor jellegzetességeit. A bővítendő művelődési házon kívül, olyan értékes épületek állnak a közelben, mint Koltai József és Simon Judit Pelikán szállója (1974), vagy Sallai Mihály pártszékháza (1965), amely ma irodaházként működik. Igaz a terület kiépítése torzó maradt és az épületeken ma már látszanak az akkori építőipar korlátai, a hely szellemét mégis ezek a házak teremtik meg. Ehhez a helyzethez egy új beavatkozás esetén még akkor is igazodnunk kell, ha e sajátos genius loci máig nem érinti meg a város közönségét.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés