„Magyarország olyan országként, amely az EU keleti határán fekszik, pontosan tisztában van a keleti stabilitás fontosságával, ezért a keleti partnerségi program további fokozását és aktivizálását szorgalmazza” – mondta a miniszter. Felhívta a figyelmet arra, hogy a keleti partnerség a legjobb eszköze a keleti szomszédság stabilizálásának. „Moldova a keleti partnerség éltanulója, ezért kulcs Európa keleti szomszédságának biztonsága és stabilitása szempontjából” – fogalmazott a külügyminiszter.
Szijjártó Péter azzal az üzenettel érkezett Chisinauba, hogy Magyarország szorgalmazza: az Európai Unió gyorsítsa fel az ország európai integrációját, mert ezzel stabilabb lesz ez az ország is, és az EU keleti szomszédsága is, ami nemcsak biztonsági, hanem gazdasági érdek. Szijjártó Péter abban állapodott meg tárgyalópartnereivel, hogy három területen szorosabbra fűzik a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat. Egyrészt a mezőgazdasági együttműködésben: mindkét ország génmódosított szervezetektől (GMO) mentes Európát akar, és ezért a célért a jövőben közösen fognak dolgozni.
A miniszter chisinaui látogatásán élelmiszerbiztonsági és mezőgazdasági együttműködési megállapodást írtak alá, valamint megállapodtak abban, hogy a moldovai mezőgazdaság modernizálása érdekében Magyarország öntözési technológiákat fog exportálni az országba mintegy 400 ezer dollár értékben, egy ENSZ-program keretében. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a gyógyszeriparban a Richter piacvezető Moldovában. Arra kérte tárgyalópartnereit, hogy rugalmasabb és kedvezőbb környezetet alakítsanak ki a külföldi vállalatok számára. Ezáltal a Richter is tovább tudná növelni ottani piaci aktivitását.