A félelem voksai

2016. szeptember 6. 7:57

Stier Gábor
Magyar Nemzet
Ma ugyanis elég, ha a bevándorlók által legkevésbé érintett, egyébként a turizmusból jól élő Mecklenburgban az Alternatíva Németországért felvillantja a migránsok problémáját, s learatja a felturbózott félelem voksait.

„Az, hogy az Európára zúduló bevándorlók tömegét látva az átlagpolgár megijedt, csak természetes. Főleg Németországban, ahová a menekültek és migránsok túlnyomó többsége törekszik. A német társadalom az elmúlt évtizedekben megszokta az idegen kultúrákból érkezőket, s ha az integráció nem is igazán sikerült, a vendégmunkások a jóléti modell fenntartásának nélkülözhetetlen elemeivé váltak. Csakhogy Afrikától Afganisztánon át Szíriáig egyre távolabbról és egyre többen érkeztek, ami végképp ellehetetlenítette az integrációt, ráadásul a bevándorlók száma elérte a kritikus tömeget. Előttük a kapukat természetesen nem lehetett azonnal bezárni, s a többek között épp Magyarország jóvoltából hirtelen ráengedett hullámot befogadva Merkel csak a nagyobb katasztrófát előzte meg. Hibázott ugyanakkor abban, hogy nem tette nyilvánvalóvá az ajtók záródását. Ha ugyanis addig az európai elittel egyetemben nem is kezelte súlyának megfelelően e folyamatot, a probléma nagyságát éreznie kellett volna. Ahogy érezte is, de lassan és megkésve. Mára egyértelmű, hogy Németország sem fogadja tárt karokkal a bevándorlókat, szigorított a szabályokon, ám ezt csendben, megfontoltan, poroszos alapossággal tette. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy lépett, ám tudatosan nem csatlakozott a tele szájjal üvöltőkhöz. Ha csak ennyi lenne Merkel bűne, akkor az megbocsátható, s az általában racionális németek meg is fogják ezt neki bocsátani. Főleg, ha a valójában az idővel versenyt futó német kormány képes lesz konszolidálni a migránsok okozta válságot, s a társadalom figyelme újra az egyébként emellett létező egyéb problémák felé fordul. Mert ezekből van még bőven, s az újsütetű rendszerellenes pártok egyáltalán nem foglalkoznak velük. Ma ugyanis elég, ha a bevándorlók által legkevésbé érintett, egyébként a turizmusból jól élő, az ide befutó Északi Áramlat jelentette előnyt is élvező, a munkanélküliség által nem sújtott Mecklenburgban az Alternatíva Németországért felvillantja a migránsok problémáját, s learatja a felturbózott félelem voksait. Mindezek fényében ugyancsak elgondolkodtató, hogy tényleg a félelmekre alapozott Európában akarunk valójában élni?!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Már ocsánat, de az a cikk hemzseg az aljas és valótlan csúsztatásoktól.
"többek között épp Magyarország jóvoltából"
Miről beszél ?
Mi hívtuk őket ? Nem minket fasisztáztak ?

" Az AFD learatja a felturbózott félelem voksait."

Ki turbóz felelmet ? Nem maguk a migránsok ?

Merkel megfontolt fordulata pedig abból áll, hogy a vereség láttán kifordítva az összes eddigi állásfoglalását arról beszél, hogy megvédi a migránsok lehetőségeit szűkítő intézkedéseket és a horibilis pénzeket felemésző integrációs (próba)intézkedéseket.
De a tömeg már ott van, a közös európai megoldás a mai napig nem létezik, a migránsok továbbra is özönlenek.

Nos az európai vezetők és Merkel "megfontolt" politikája katasztrofa - turbózás nélkül is.

Összességében a cikkíró elhelyezett néhány nyelvcsapást Merkel alfelán és rugott egyet a katasztrofát megelőzni próbáló kormányon. Lehet a kasszához menni.

"Magyarország jóvoltából hirtelen ráengedett hullám" - az a hullám Merkel szelfizgetését követően érkezett Mo-ra. Ami Mecklenburgot illeti, a bevándorlókat a volt NDK területére akarják telepíteni, mert hogy ott vannak az üresen álló szovjet laktanyák és kiürült panelházak.

Rendkívül érdekes írás. Nézzük csak!

"A német társadalom az elmúlt évtizedekben megszokta az idegen kultúrákból érkezőket, s ha az integráció nem is igazán sikerült, a vendégmunkások a jóléti modell fenntartásának nélkülözhetetlen elemeivé váltak." A tisztelt szerző maga is beismeri az integráció kudarcát, ugyanakkor elegánsan mutat rá a lényegre: szükség van a kiaknázható, olcsó munkaerőre. Ennyit a liberális-filantróp-humanista kommunikációs mázról.

"...tényleg a félelmekre alapozott Európában akarunk valójában élni?!”

Természetesen nem. Éppen ezért nincs kedvünk azt sandítani, hogy melyik kudarcosan integrált jólétfenntartó fog kamionnal közénk hajtani, macsétével ránk támadni a vonaton vagy felrobbantani minket repülőtéren, szórakozóhelyen.

A tisztelt szerző rangsorol a félelmek között. Az Alternatíva Németországért nevű politikai formációtól félni illendő és demokrata. A migrációval tényszerűen megerősödő terrortól és erőszaktól félni rasszizmus, kirekesztés és xenofóbia.

Én a magam nevében inkább félek a párizsi, brüsszeli, nizzai vagy kölni eseményektől és azok megismétlődésétől, mint a "populista" politikai pártoktól. Biztos náci vagyok én is...

Egy kérdésem azért volna:
Szóval Gazda Albert tényleg akkora baj, ha kommentelhetnek az olvasók ? Például az ilyen aljas csúsztatásoktól hemzsegő írás esetén nem kell rámutatni a hátsó szándékokra ? Ezeket simán le kellene nyelni ?

Miért kell hazudozni, ferdíteni akkor, amikor a Világhálón minden azonnal ellenőrizhető?

A szerző egyetlen állítása sem fedi le a valóságot, mert minden egyes szakasz alapja valótlan, vagy ferdített. Nézzünk ebből kettőt.

„Előttük a kapukat természetesen nem lehetett azonnal bezárni, s a többek között épp Magyarország jóvoltából hirtelen ráengedett hullámot befogadva Merkel csak a nagyobb katasztrófát előzte meg.” – állítja a szerző.

Nem valós állítás, hogy Magyarország hibájából rohamozták meg Magyarország határát, hanem az EU tehetetlensége és Merkel hívó szava miatt. Ezek a migránsok Görögországban lépték át a schengeni határt, ott kellett volna elvégezni az ellenőrzést. Nem foglalkozott a problémával sem Görögország, sem az EU. Bár 2011-ben Olaszország és Franciaország jelezte a problémát, mégsem tett az EU semmit, mert el volt foglalva egyes uniós országok vegzálásával, közte Magyarország kormányával. Így Merkel és az EU semmilyen problémát sem oldott meg, sőt még nagyobbat csinált.
Szerintem nem a schengeni határt kellene védeni, hanem az Európai Unió határát, mely még ma sem kerül szóba.

„a munkanélküliség által nem sújtott Mecklenburgban” – állítja a szerző, amely állítás nem fedi le a valóságot. Az igaz, hogy csökkent a munkanélküliség, de még mindig a legmagasabb a 16 tartományhoz, és az átlaghoz viszonyítva.

„Az 1,6 millió lakosú, 23 ezer négyzetkilométer területű, ritkán lakott - négyzetkilométerenként 70 fős népsűrűségű - Mecklenburg-Elő-Pomeránia a legkevésbé fejlett tartományok közé tartozik. Az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) tavaly 24 932,2 euró volt, amivel az utolsó helyre került a 16 német tartomány rangsorában. A munkanélküliség ugyan jelentősen csökkent a most véget érő ciklusban, de még mindig 9 százalékos, ami a 6,1 százalékos országos munkanélküliségi ráta másfélszerese. Főleg a viszonylag kevés munkalehetőségnek tulajdonítható, hogy a tartomány lakossága 300 ezer fővel csökkent az ország újraegyesítése óta.”

Ami Mecklenburg lakósságának félelmét illeti a jövőre nézve, jogos. Merkel és kormánya azt tervezi, hogy a keleti tartományokban telepíti le a migránsokat, ahol sokan elhagyták a lakhelyüket és nyugatra mentek. Mecklenburg is ilyen tartomány, amely Merkel választási körzetéhez tartozik.

Két hét múlva lesz a következő tartományi választás Berlinben. Várható, hogy arányaiban hasonló vereség lesz. Amennyiben ez beigazolódik Merkelnek és a kormányának érdemes lenne elgondolkodnia a távozáson és előrehozott választást tartani Németországban. Szerintem a jelenlegi kormánykoalíció képtelen a probléma megoldására és tevékenysége kihatással van az egész EU-ra, a többi tagállamra is.

„Az, hogy az Európára zúduló bevándorlók tömegét látva az átlagpolgár megijed" - írja a szerző.

Nem ismerek átlagpolgárt, hanem csak polgárt, az EU-ban uniós polgárt, aki feje fölött néhány politikai szélhámló dönt. Szerintem mindez azt támasztja alá, hogy jelen formájában az EU - beleértve a szervezetit is - képtelen a tagországokat érintő közös problémák megoldására, kezelésére, a megelőzésre.

"Magyar Nemzet", veszi , olvassa még valaki?

Gondolom, "nomen est oment"-t akartál írni :))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés