Az ökológia ököljoga – Judith Butlerről

2016. augusztus 1. 10:52

Pajor Tamás
Hetek
Félő, és egyre inkább látható is, hogy kisebbségvédelem ürügyén agresszív terjeszkedésbe és törvényalkotásba csap át a gender-téboly.

„Judith Butlert »napjaink legnagyobb hatású filozófusának« titulálva Albertus Magnus-díjjal tüntette ki a Kölni Egyetem. A gender- és queerelméletek, valamint a modernkori feminizmus agytrösztjét popsztárként ünneplik a nyugati egyetemeken.

(...)

Ezért a természetvédő mozgalmak sikeréből kiindulva elhatároztam, hogy megalapítom az emberi természet védőinek mozgalmát. Elnevezése találóan lehetne Grünpeace, melynek első akciója keretében rögtön virtuálisan odaláncolom magam az emberi nemhez és Stop Butler feliratú gondolatbuborékokat eregetek az ideológiai károsanyag-kibocsátás ellen tiltakozva.

Butler ugyanis a »kényszerheteroszexualitás« fogalmát bevezetve férfi és női testtípusokat feltételez, és azt állítja, hogy ezek valójában nem is léteznek, csak tanult minták, kulturális fogalmak. Tehát a »hagyományos« genderfelfogást túllicitálva, nemcsak azt állítja, hogy az emberek szociális-kulturális viselkedése, a férfi-nő »klisé« elvárás szerint alakul, hanem szerinte még a férfi-női biológiai besorolás is elavult. Klassz. Innen származhat tehát az ezek szerint progresszív népi mondás, hogy valaki zavarában azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány. A hölgy (csakazértis) tevékenységét bűn lenne filozófiának nevezni, de még agyműködésnek is csak fájó szívvel mondható. Oltári szerencse, hogy az állatok és a növények nem tudnak olvasni, mert ha tudnának, utána tömegméretekben kellene állat- és növénypszichológusokat alkalmazni a helyes orientáció fenntartásáért, annak érdekében, hogy ki ne pusztuljon az élővilág.

De komolyan, természetesen értem én a gendermegközelítés kiindulópontját, miszerint a társadalmi, technológiai változások új típusú szerepeket osztottak a nemekre a munkavállalás és a családi élet terén, ám könyörgöm: miért írná ez felül azokat a letagadhatatlan ismérveket, amelyek ugyanolyan velünk születettek, mint akár a nemiségen kívüli adottságaink? Az urbanizáció, a tudás felértékelődése és egyéb folyamatok formálhatják, akár torzíthatják, de nem forgathatják ki bizonyos lényegi összetevőiből az embert. Vagy ha talán képesek is lennének erre, nem szabad megengednünk, hogy megtehessék.

A férfi-női külső és belső adottságok, például a nemzés és a szülés képessége, és egy sor más tulajdonság olyan egyértelmű eltéréseket mutatnak, és olyan mély, őseredeti, velünk született jellegzetességek, amelyeket erősíthetnek vagy gyengíthetnek tanult elemek, de alapvetően megváltoztatni nem tudnak. Hacsak nem pont Butler tévtanai által, mégpedig az aberráció irányába, mert ezek aztán tényleg nemcsak elsajátított minták, hanem életidegen, mesterségesen képzett adalékanyagok.

(...)

Azért is írtam – belátom szenvedélyesen –, mert remélni akarom, hogy vannak még a magukat szabadelvű vagy baloldali gondolkodásúnak vallók körében is olyanok, akik zsigerileg és/vagy a józan ész alapján elutasítják ezt az égbekiáltó agyi ámokfutást.

Mert félő, és egyre inkább látható is, hogy kisebbségvédelem ürügyén agresszív terjeszkedésbe és törvényalkotásba csap át ez a téboly. Örülök, hogy van még demokrácia: mondhassa el ő is, én is. De, hogy melyik álláspont élvez világméretekben nagyobb támogatást, abban már most erősen érvényesül az ökológia ököljoga.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Judith Butlert legközelebb szilveszterkor kell meghívni Kölnbe, egy kis utcai továbbképzésre, ahol majd a városban élő, délies kinézetű agysebészek és magfizikusok lesznek a kurzusvezetők.

Ez az "agytröszt"-néni(?) valahogy a formális logikával nem(sem) sokat bajlódik:

- Ha egy fehér férfi rossz napjaiban Napoleonnak képzeli magát, az hasadt személyiség, elzárandó és/vagy szedálandó.
- Ha ugyanő mégsem Napóleon, inkább leszbikus fekete tinilánynak érci magát, akkor korunk bátor hőse.

Ráadásul valami azt súgja, hogy az ilyenek előbb engednék szabadjára a napoleonokat, mint hogy valódi segítséget nyújtanának a nemi/szexuális orientációt érintő viselkedészavarosoknak, mentális betegeknek.

Bocs, nem néztem meg, hogy néz ki...

Nem kell ezt így mellre szívni. Amíg a férfiak túlnyomó többsége a női nemi szervekre gerjed, a nők túlnyomó többsége pedig a férfiakéra, addig nincs az az irkafirka és kitüntetés, amely meg tudná változtatni a hálószobák falai mögött nap mint nap tömegesen lezajló aktusokat.

Komolytalan, szexista puffogás az ex-Neurotic-énekes "cikke". Judith Butler briliáns gondolkodó, feminista alapművek szerzője (Jelentős testek, Problémás nem). A botcsinálta újságíró Pajor Tamás nincs azon a szellemi színvonalon, hogy képes legyen Butler könyveit elolvasni és érdemi kritikát megfogalmazni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés