Holokamu: 8 betűért 1 év börtön

2016. január 8. 10:05

anarki
444
Semmisítse már meg valaki a Btk. 333. paragrafusát, de sürgősen. És free Juhos Norbert! Akármekkora hülye, a demokráciának szüksége van rá.

„Kevés kártékonyabb törvénye létezik Magyarországnak a Btk. 333. paragrafusánál. Ez az a törvény, aminek alapján akár három évre is börtönbe lehet zárni bárkit, aki nagy nyilvánosság előtt kétségbe vonja vagy kisebbíteni próbálja a nácik és a kommunisták bűneit.

Hogy miért kártékony? Azért, mert a demokrácia működésének alapja, hogy mindenki elmondhassa, amit gondol. Ha hülyeséget gondol, akkor azt. Innen tudni ugyanis, hogy vannak hülyék. Így lehet velük vitába szállni, így lehet elmondani nekik, hogy hülyék, így lehet megpróbálni javítani az általános hülyeségkvóciensen. Következésképp az a társadalom, amelyik börtönbe zárja a hülyéit, saját magával tol ki, főleg hogy egy tetszőleges társadalomban mindig sokkal több a hülye, mint a börtön. És mert ha nem mondhatja a hülyeséget, attól még ugyanúgy gondolja. Gondolatot betiltani pedig eddig még senkinek sem sikerült, és ennek a törvénynek se fog sikerülni soha.

(…)

Az életből ellesett, friss példa: az ismeretlenség homályából címlapmártírrá vált Juhos Norbert, aki holokamuzott egyet a Facebookon, a bíróság a 333. paragrafus alapján bűnösnek találta és jogerősen elítélte, úgyhogy most vagy gyorsan előkerít 800 000 forintot, vagy 400 napra fegyházba vonul.

Négyszáz nap, nyolc betűért. Ötven nap per betű.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 224 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hugyozz a hóba!

És máglyát, ha ragaszkodik eltévelyedéséhez.

Meglepő, de tökéletesen egyetértek vele. Ha úgy tetszik, ebben a kérdésben liberális vagyok.

Miféle felelősséggel jár az, hogy valaki holokamuzik egyet a Facebookon? Kinek árt vele?

"...nálunk komolyan vesszük a szólás és vélemény szabadságot."

Szerintem is jó hivatkozási alap lehetne, amikor pl. a németek azon sápítoznak, hogy milyen rossz nálunk a média helyzete.

Én nem akarom bebizonyítani, hogy a náci Németország bűnei nem voltak akkorák, amekkorára eltúlozzák. Csupán azt szeretném, hogyha valaki mond valamit, azt ne zárhassák börtönbe. Akkor sem, ha hülyeséget mond.

Szerintem sem kellene büntetni a véleménye kimondása leírása miatt senkit. Inkább azokat akik azt akadályozzák.

Egyébként meg, talán mindenki emlékszik, hogy milyen sok vöröskatona, partizán, antifasiszta volt az átkosban. Milyen sok szenvedő a Rákosi, Kádár rendszerben, és milyen sok ellenzéki kommunista.
Az emberek hajlamosak mindent felnagyítani.

Így a holokausztot is. Sőt vannak olyanok akik kihasználják életük jobbítására.
Na ezért kell mindenkinek lehetőséget adni arra, hogy szabadon elmondhassa a véleményét!!!

Lehetséges, hogyha kizárólag a holokauszttagadást büntetnék, akkor nem tennék szóvá, hanem épp a német gyakorlatra hivatkozva védenék.

Igen, látok rá esélyt. :)

Louis Rapoport: Stalin’s War against the Jews, The Doctor’s Plot and the Soviet Solution, The Free Press, 1990. (Sztálin háborúja a zsidók ellen, az orvosok terve és a szovjet megoldás.)
Ebből való a következő megállapítás:
A furcsaság az, hogy mialatt a világ figyelme náci Németország antiszemita törvénykezésével és zsidóüldözésével volt elfoglalva, Sztálin valójában semmisített meg 500,000 és 600,000 között zsidókat a Nagy Terror idején megölt 10 millió között. A zsidó áldozatok aránya valószínűleg a legmagasabb volt a Szovjetunió nemzetiségei között.

Mi is volt előbb a komcsi vagy a náci zsidóüldözés? És egyáltalán miért?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés