A Tisza miatt lelkesedőktől kérdezem: biztos, hogy ez kell nektek májustól?

Még szerencse, hogy a józan többség nem károg, hanem értékeli mindazt, amit értékelni, megbecsülni lehet.

A holnapi koncertre pedig elmegyünk a feleségemmel, aki sikeres nő, de emellett büszke rá, hogy tartozhat valakihez, és büszke rá, hogy gyereket szült.

„Undorító, amit Kovács Ákossal művelnek. Meghazudtolják, lejáratják, megbélyegzik. Régi módszer ez azokkal szemben, akik nem azt mondják, amit a liberálfasiszták hallani akarnak. Azt is ők akarják megmondani, meddig tart a vélemény szabadsága és az kit illet meg. Szerintük Ákost nem. Pedig de. Az lehet a véleménye, amit csak akar, még akkor is, ha ez néhány tehetségtelen és teljesítmény nélküli bódult libbancsnak nem tetszik. Ráadásul nem azt mondta, amivel vádolják, de hát nem lenne meg a napi rutin, ha nem hazudnának.
A holnapi koncertre pedig elmegyünk a feleségemmel, aki sikeres nő, de emellett büszke rá, hogy tartozhat valakihez, és büszke rá, hogy gyereket szült.”