Lázár: Az EU miatt vehetnek állami földet a külföldiek

2015. november 12. 16:15
A román határra is épülhet kerítés, ha szükség lesz rá; Magyarország továbbra sem fogad visszatoloncolt migránsokat; a nagycsaládosok gyermekeinek pedig ingyen adná az útlevelet a kormány. Sajtót tájékoztatott Lázár János, aki elmondta: az Európai Bizottság (EB) ragaszkodott ahhoz, hogy külföldi, de helyben lakó földművesek is részt vehessenek a hétfőn induló földárveréseken.

A kormány szükség esetén a magyar-román határon is kész és képes rövid időn belül műszaki határzárat létesíteni – erősítette meg Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető azt mondta, ha Ausztria és Szlovénia is kerítést épít, van esély arra, hogy az illegális bevándorlók Szerbiából a magyar-román határ felé veszik az útjukat. A magyar kormánynak erre az esetre is van terve, amely alapján kész és képes megvédeni a határt – közölte, hangsúlyozva azonban, hogy csak végső esetben kezdik meg a kerítésépítést a magyar-román határszakaszon.

Lázár János azt is megismételte, hogy Magyarország nem fogad visszatoloncolt bevándorlókat. A Miniszterelnökség vezetője többször is hangsúlyozta: „mi nem a bevándorlás megszervezésében, hanem megállításában vagyunk érdekeltek”.

Lázár: az Európai Bizottság ragaszkodott a külföldiek földvásárlásának biztosításához

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint az Európai Bizottság (EB) ragaszkodott ahhoz, hogy a nem magyar állampolgárságú, helyben lakó földművesek is részt vehessenek a hétfőn induló földárveréseken. Lázár János csütörtökön Budapesten elmondta azt is, további 20 ezer hektár földet is árverésre bocsátanak.

A miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az MSZP és a Jobbik jelentette fel a magyar kormányt az EB-nél, amely konzultáció keretében jelezte, ragaszkodik ahhoz, hogy a külföldiek is vásárolhassanak földet, de a két ellenzéki párt feljelentését elutasítja. Közölte azt is, hogy 10 milliárd forintnyi hiteligény érkezett be a Budapest Bankhoz, ezeket a pénzintézet jóvá is hagyta.

Lázár János beszámolt arról is, hogy az új földtulajdonosoknak lehetőséget teremtenek arra, hogy rendszeresen felülvizsgálhassák a földbérleti díj mértékét, azt azonban a piaci viszonyoknál magasabb árban nem határozhatják meg.

Lázár: legyen ingyenes az útlevél a nagycsaládosok gyermekeinek!

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja, hogy a nagycsaládosok gyermekei ingyen kapják az útlevelet. Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján az állami rezsicsökkentés újabb elemén kívül arról is beszámolt, hogy a kormány a jövő héten tárgyal a családtámogatás rendszeréről, a családi otthonteremtési kedvezményről, a nemzetgazdasági tárca pedig egy lakáspolitikai csomaggal is készül.

A tárcavezető kitért Orbán Viktor miniszterelnök e heti nyíregyházi látogatására is, emlékeztetve, hogy a Digitális Magyarország programot éppen Nyíregyházán „próbálják ki”. Ezzel kapcsolatban óriási kérdésnek nevezte, hogy a szélessávú internethálózat kiépülésével az önkormányzat és az állam milyen szolgáltatásokat tud majd nyújtani a versenyképesség növelése érdekében.

Összesen 80 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Állítólag úgy 200 itt élő ember (uniós polgár) felel meg elvben a követelményeknek, feltehetően mérlegelték a földalapú támogatás mértékét és ezt a számot.

Én megvárom az árverések végét.

A Jobbik kussol ez ügyben. Nem cáfol de még csak föl sem háborodott.

El kéne tudni különíteni a politikai ellenállást a szabályozásokkal való ellentmondástól.

Az, hogy a fidesz jelenleg ellenzi az EU bevándorlási politikáját, nem jelenti azt, hogy fel akar rúgni minden szabályt, kilépni az EUból, vagy szankciókat kapni az ország nyakába.

Ez erősen valószínű, hogy ha támadhatatlan döntés születik.
Lehet mondani, hogy ez kétszínűség, de ez inkább józan ész. Két lehetséges rossz közül a kisebbik rossz választása.
Az teljesen érthető, hogy egészen a megváltoztathatatlanig a saját álláspontját hangoztatva, így próbálva elkerülni egy esetleges ellentétes döntés kialakulását. Így az is belátható, hogy ha olyan megtámadhatatlan EUs döntés születik, akkor azt el kell fogadni. Ezt pont az EU-t pártolóknak kéne a legjobban belátnia...

Mert aggályos az intézkedés, mivel két EUs tagállam közé kerülne a kerítés, indokolatlanul; és (mint látható), ha Magyarok építenek kerítést, azt nem úgy fogadják a nyugati országok, mint amikor más teszi ugyanazt...

Nehéz ám valamit megakadályozni, amit 10 éve elfogadott az ország...

Nem kell hülyének lennie senkinek (akár párti, akár ellenzéki). Egyértelmű, hogy pénzgyűjtésről van szó, jövőbeni megszorítások/adók/hitel helyett.

Azt ki lehet mondani, hogy nem öröm vagy hogy így nézve ferdítés a körítés, de az előbb említettek sem tennének senkit boldoggá.

Sok traktort nem látni Pesten...
Igaz, azokat kitiltotta még a gyurcsány.

Lehet, betakarítási idő van és nem érnek rá tüntetni a gazdák.

És nem fognak elférni a menekültjeid, Arlet?

Lehet, arra számítottak, hogy a migránsválság alatt senkinek nem tűnik fel az EU-ban, hogy véletlen kifelejtették a külföldieket a vásárból. De aztán Vonáék csak szóltak nekik, nehogymán elsunnyogja a kormány...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés