Premier plán: Orbán Viktor az egyes számú digitális polgári kör tagjaival a Karmelita kolostorban

A miniszter elnök Tusnádfürdőn bejelentette: „a közösségeinket újra kell szervezni a modern kornak megfelelően”.

Barabás Richárd arra szólította fel a magyar (!) miniszterelnököt, hogy engedje át a Keleti pályaudvarnál összegyűlt menekülteket a Nyugat-Európa felé vezető határon. Hogy az osztrákok ehhez mit szólnának, arra nem tért ki a fiatal PM-es politikus, miközben azt megemlítette, hogy a menekültek átengedése a határon nem lenne jogszerű.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy engedje át a határon Nyugat-Európa felé a Keleti pályaudvarnál összegyűlt menekülteket – közölte szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Barabás Richárd, a PM szakszóvivője. Az ellenzéki politikus azzal indokolt, hogy szerinte humanitárius katasztrófa alakult ki a pályaudvar környékén azért, mert a kormány gyűlöletkampányt folytat és „nem csinál semmit”.
Közölte, hogy a menekültek átengedése a határon nem jogszerű és ellenkezik a Dublin III. egyezménnyel is, de szerinte a humanitárius válság miatt most emberi segítség kell. Azt is mondta: a bevándorlási hivatal Budafoki úti irodájában mindössze két munkatárs dolgozik, miközben nagyon sokan állnak sorban. Barabás Richárd arra is felszólította a miniszterelnököt, hogy egy miniszterét küldje Németországba, és kérjen a helyzet megoldására segítséget.