Lemondásra szólította fel Kunos Pétert Schwezoff Dávid

2015. január 8. 11:21
Lemondásra szólította fel Kunos Pétert, a Mazsihisz elnökét Schwezoff Dávid a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója. Schwezoff szerint a Kunos Péter – Frölich Róbert tisztéből azóta menesztett főrabbival és szintén menesztett feleségével együtt – „a rendelkezésükre álló bizonyítékok elhallgatását akarták elérni”.

Haladéktalan lemondásra szólította fel Kunos Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatóját Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója csütörtökön, az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében.

Schwezoff Dávid azt írta: a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerénél vélelmezhetően törvényellenesen eltűnő százmilliók híre eddig is komoly feszültséget keltett. A BZSH vezetője kifejtette: a rendőrség ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást, most azonban nyilvánosságra került, hogy Kunos Péter – Frölich Róbert tisztéből azóta menesztett főrabbival és szintén menesztett feleségével együtt – „a rendelkezésükre álló bizonyítékok elhallgatását akarták elérni”.

A BZSH vezetője szerint olyan zártkörű pályáztatást készítettek elő, amelyben a később nyertes pályázó cég még be sem volt jegyezve. „A nagy kapkodásban csak 2 nappal később lett bejegyezve, mint ahogy Kunos Péter a pályázatot végül titokban kiírta” – tette hozzá. Felidézte: Kunos Péter segítőit – Frölich Róbert rabbit és feleségét, Frölich Katalint – már menesztette a BZSH. „Kunos Pétert  lévén munkáltatója a Mazsihisz – csak felszólítani tudjuk, hogy ha maradt benne a tisztesség csöppnyi szikrája, akkor haladéktalanul mondjon le!” – írta nyílt levelében Schwezoff Dávid.

A BZSH 2014. november 8-án közölte az MTI-vel, hogy Schwezoff Dávid különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentést a budapesti Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszere ügyében. Akkor arról tájékoztattak, hogy a rendszer kiszervezett működtetésével különösen nagy vagyoni hátrány érhette a hitközséget.

Schwezoff Dávid hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy felmondott Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának és feleségének, Frölich Katalinnak a zsinagóga beléptetési rendszerével kapcsolatos tisztességtelen pályáztatás miatt. A tiszta és átlátható gazdálkodás meghirdetett kívánalmaival összeegyeztethetetlen, ha egyesek a befolyásukat tisztességtelen üzleti előnyszerzésre használják fel – fejtette ki.

Erre reagálva Frölich Róbert és Frölich Katalin hétfő este azt közölte: beperlik Schwezoff Dávidot, mert a BZSH világi vezetője jogtalanul szüntette meg jogviszonyukat. Visszautasították, hogy „alaptalanul törvénytelenség elkövetésével” vádolták meg őket. Kunos Péter, a Mazsihisz vezetője keddi közleményében azt írta: minden gyanú alaptalan a Dohány utcai zsinagóga online jegyértékesítői és beléptetési rendszerére kiírt pályázat ügyében.

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés