Civil Világ Magyarországon – Első adás
2014. december 19. 10:44
A Rotary és a Lions sehol sem fogad el állami pénzeket, büszke kívülállók és sérthetetlenek.
A Civil Rádióban elindított új sorozatunkban (a sorozat céljairól ld. itt.) két, az egész világon jelen lévő civil szervezetet hívtunk meg. Hozzájuk a felkészülést Jody Jensen Globalizáció és új kormányzás című könyve adta. A könyvből megtudtam, hogy globális civil szervezetekről a szociológiai szakirodalom csak a kilencvenes évektől beszél. Vagy másképp: csak ekkor került a kutatás homlokterébe, mert hogy országokon átívelő civilek már régóta vannak. Ilyen volt éppenséggel a rádióba hívott két beszélgetőtárs is, a Rotary korábbi és a Lions jelenlegi kormányzója.
A „kormányzó” kifejezés lehet a titkosságból kinövő sejtelmes férfitársaságok címkórsága, de tény, mára ezeknél a szervezeteknél hagyomány, viszont az amerikai törvények a hetvenes években meg is tiltották, hogy férfitársaságok maradjanak. „Vagy beengeditek a nőket, vagy meg kell, hogy szűnjetek” – mondták. S a Lions hazai vezetője, lám egy hölgy. Amint a mélyére ásunk azonban a rendszernek kiderül, hogy kormányzónak lenni messze nem „nagyurat” jelent. Mindössze egy évre szól a mandátum is, az önimádat kibontakozásához ennél azért több időre volna szükség.
Ami pedig a globalitást illeti, hát nagyon is jellemző rájuk a hazai posványból való kitekintés. A vezetőknek kell is találkozniuk, utazniuk, összejönniük, tréningezik őket és világot látnak. Jody Jensen könyvéből viszont megtudhatjuk, hogy ők inkább a transznacionális szervezetek kategóriájába tartoznak, mert a globális civilek egy ideológiát képviselnek, és küzdenek azért, ha kell kormányzatokkal, piaci szereplőkkel (leginkább globális cégekkel). A transznacionálisak kevésbé harcosak, csak teszik a dolgukat és jótékonykodásukkal akarnak példát mutatni.
Ami azonban a gazdaságot illeti, véleményem szerint a globális civilek taposták ki az utat a transznacionális civilek számára is. Mert arra a kérdésemre, hogy változott-e valami az utóbbi évtizedekben, azt a választ kaptam, hogy nagyon is. Egyfelől már nem szükséges a nyelvtudás a csatlakozáshoz – azaz glokalizálódnak –, másfelől pedig már nem nekik kell a vállalatokhoz menni, amikor pénzt gyűjtenek, hanem gyakran azok keresik meg őket. Ez alighanem a CSR-nek köszönhető, de a CSR a globális civilek harcának tudható be. Jody Jensen könyve is azt állítja – s ez is nagyon idevág –, hogy a globális vállalatokkal, azaz a Kalmárokkal szemben a Herceg (azaz a kormányzat) nem elég erős. Kell a Polgár, és persze a Varázsló. (Ez utóbbi volna a média.)
Itt van tehát ez a két szervezet, amely alig különbözik egymástól, s ha mégis, akkor az is elenyésző. A Rotary inkább baráti társaságként definiálta magát, a Lions inkább jótékonysági szervezetként. Valójában hasonlóképp működnek, hasonlóan jótékonykodnak és hozzájuk hasonlóan viselkedik a világon még több ezer szerveződés.
Miért is fontos egy transznacionális civil társasággal indítani a Civil Világról való ismeretszerzést? Azt gondolom, azért, mert ma Magyarországon a civilségről sokaknak az jut eszébe, hogy azok vagy külföldi hálózat tagjai, és akkor kormányellenesek, vagy pedig hazai köldökzsinóron lógnak, és akkor kormánypártiak. Mostanában a kritizálók utcai csőcseléknek is tekintik őket, vagy ahogy önmagukat aposztrofálják, ők a nép.
A Rotarynak és a Lionsnak ráadásul nagyon úgy tűnt, egészen más számít kihívásnak. Amitől szabadulni akarnak, az nem a politikai besorolás, mert az a hangzavar el se ér hozzájuk. Sehol sem fogadnak el állami pénzeket, büszke kívülállók és sérthetetlenek. Ellenben nem szívesen tekintenek magukra úgy, mint valami titkos társaságra, sem pedig úgy, mint valami elitklubra.
Pedig ahogy beszélgetőtársam, Péterfi Ferenc megfogalmazta, elég aberrált az a társadalom, amely a jómódúakkal szemben pusztán azért, mert jómódúak, ellenséges érzületet táplál. Nos, erről a problémáról nem a Rotary meg a Lions és a hozzájuk hasonló gazdaságilag is érvényesülni próbáló és tudó Polgárok tehetnek, sem pedig a transznacionális létük. Ennek oka kizárólag a hazai elittelenség, az elitekről szóló csak és kizárólagos negatív hírek.
Mintha nem volnának nálunk becsületes, tehetséges és tehetős vállalkozók. Pedig vannak, csak éppenséggel elég sok időnek el kell telnie ahhoz, hogy divatba kerülhessenek. Írtam erről a lehetséges folyamatról a rendszerváltáskor, és playboypolgároknak neveztem őket, playboy polgárosodásnak pedig a folyamatot magát. Aztán nem lett belőle semmi, 2010 után pedig a nyilvánosság már semmit sem lát belőlük.
Egy rádióbeszélgetés persze kevés ahhoz, hogy divatba hozhassa őket, de arra talán elég, hogy megmutassa: léteznek; és egy olyan sorozat, amely áttekinti a nonprofit szektort, elégséges kell legyen ahhoz, hogy beszűkült civil tudásunk kitáguljon.
A sorozat későbbi adásai kapcsán a beszélgetések után születő gondolataimról pedig – ahogy itt is tettem –, a Méltányosság Politikaelemző Központ nevében szeretnék számot adni.
