Orbán: Az Oroszország elleni szankciókkal „lábon lőttük magunkat”

2014. augusztus 15. 9:06
Többet ártunk az Oroszország elleni szankciókkal magunknak, mint az oroszoknak – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában. A miniszterelnök arról is beszélt: a kiemelkedő GDP-növekedés annak köszönhető, hogy a magyarok akarnak dolgozni.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Oroszországgal szembeni gazdasági szankció politikája ellentétes a magyar nemzeti érdekkel. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 című műsorában azt mondta, egyetért Robert Fico szlovák miniszterelnökkel abban, hogy a Nyugat által szorgalmazott szankció politikája „többet árt nekünk, mint az oroszoknak”. „Lábon lőttük magunkat” - fogalmazott.

Orbán Viktor elmondta: keresi a partnereket ahhoz, hogy változtasson az Európai Unió ezen politikáján. Szerinte nemcsak a most veszteséget elszenvedő termelőket kell kompenzálni az unióban, hanem az egész szankciós politikát kell átgondolni. Egy exportra épülő gazdaság számára a gazdasági szankció mindig ellentétes a nemzeti érdekkel – nyomatékosította. A kormányfő szükségesnek nevezte egy olyan konferencia összehívását, amelyen az unió és Oroszország megtárgyalja együttműködése jövőjét, távlati terveit, amelyek között fontos kérdést jelent Ukrajna is.

A jövőben felálló Európai Bizottsággal a miniszterelnök jó együttműködésre számít. Az országot ugyan sokan akarják feketebárányként beállítani, mert nyíltan bevalljuk, hogy nem kizárólag az egyéni érdekekre épülő liberális demokráciát akarunk építeni, hanem olyan demokráciát, amely a közjót tartja a legfontosabbnak - fogalmazott, megismételve: vannak, akik nem érdekeltek ennek sikerében. 

Magyarországon nőtt a legjobban a nemzeti össztermék az unióban, vagyis a közjóra épülő politikai rendszer, amely demokratikus, még ha nem is liberális, meghozta a kívánt eredményt, több lehetőséget hozva, mint számos országban a liberális demokrácia - mondta Orbán Viktor.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott második negyedéves GDP-adatokkal kapcsolatban azt mondta: a kiemelkedő növekedésnek az a magyarázata, hogy a magyar emberek akarnak dolgozni. Amíg pedig az emberek dolgozni akarnak, addig az eredmények jönni fognak - szögezte le Orbán.

A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági növekedés egyik motorja, a fogyasztás még nem is bontakozhatott ki, mert az emberek a jövedelmük egy részét arra fordítják, hogy a korábban felvett hiteleiket törlesszék, ezért a magyar gazdaságban még van tartalék. 

Orbán Viktor szerint mivel Magyarország is egy válságövezethez tartozik, az államnak kiegészítő munkalehetőséget kell biztosítania, ha kell, több százezer munkahelyet kell létrehoznia. Elmondta: 2010-ben 1,8 millió dolgozó ember fizetett adót Magyarországon, jelenleg viszont a számuk 4,1 millió. Hozzátette: ezt még javítani kell, a munka alapú társadalomból még sokan kimaradnak, el kell érni, hogy 5 millióan dolgozhassanak az országban.

Ha a munka alapú gazdaság kiterjed az egész társadalomra, akkor mondhatjuk, hogy olyan állapotban vagyunk, amit csak fenn kell tartani – fogalmazott Orbán Viktor, aki a magyar modell egyik legfontosabb tulajdonságának ítélte, hogy ebben a helyzetben nem egy liberális demokrácia logikája mentén kell gondolkodni, hanem a magángazdaságban létrejövő munkahelyek mellé a munkavágyat munkalehetőséggé kell alakítani. Hozzátette: az unióban saját gazdaságpolitikai modellt követnek az angolok is, és ők is nagyon szépen teljesítenek.

Rajcsányi Gellért
2014. August 15. 11:06
Nem bástya, hanem erős rés!

Összesen 134 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Csak ez és nem más lehet a megoldás kulcsa.

"A kormányfő szükségesnek nevezte egy olyan konferencia összehívását, amelyen az unió és Oroszország megtárgyalja együttműködése jövőjét, távlati terveit, amelyek között fontos kérdést jelent Ukrajna is."

Minden más a hidegháború célját szolgálja, amely a háború kirobbanásának veszélyét hordozza. Ez a téma Európa témája és nem az USA témája. Európának kell Oroszországgal megegyezni és kiegyezni. Az USA kormánya pedig seperjen a saját portáján, mert lenne mit eltakarítani.

Lábon lőttük magunkat. Nem. Lábon lőttek bennünket, s az EU többi tagállamát a nyakunkba rakott amerikai barátok, az új gazdik.

Az USA fennállása óta csak kárt okozott Magyarországnak.

Az amerikai pénzügyi-gazdasági lobbik ellőtték az egyik lábunkat, s fűrészelik a másikat is.

Már régen ki kellett volna lépni ebből az öngyilkos EU-ból is.

Az oroszok a kieső agrártermékek beszerzéséről most a BRICS tagállamokkal tárgyalnak, de megbeszéléseket folytatnak Chile és Ecuador vonalán is.

S nyilvánvalóan nem egy évre fognak megállapodni. Ahonnan az USA most kitúrt bennünket - korábban a németek, a lengyelek, franciák, olaszok tették meg az idióta Antallnak köszönhetően -, oda már nem megyünk vissza.

A Magyarországot érő kár nagysága közel azonos azzal, amit az EU az összes érintett ország kárpótlására szán. Alamizsnát adnak nekünk, a magyar meg rohadjon meg. Ha Orbánék folytatják ezt a szervilis politikát, akkor ez be is fog következni.

Ön egy igazi humánus ember - ez derült korábbi hozzászólásaiból is -, gondolom egyetértett Sztálinnal is a holodomor kapcsán, omoljon csak össze Oroszország, szenvedjen a nép.

Milyen érzés lehet az USA-nak, a gyilkosoknak drukkolva élni?

Felesleges vele bajlódni, mert nincs tisztában a fogalmakkal.

Nem csak az Oroszországba menő export elmaradása, hanem az onnan jövő import elmaradása is veszteséggel fog járni az uniós országokban. Ez pedig arányaiban nagyobb súllyal jelentkezik a kisebb és fejletlenebb uniós országokban. Az unió által rendelkezésre bocsájtott kárpótlási összeg pedig még perselypénzre sem elég. Arról már nem is beszélve, hogy ezzel más területen csökkenni fognak a támogatások forrásai.

Kedves Vikor ezt az Európa Tánácsban ad elő...egyszer végre...

LOL

Te lennél a nem "agymosott"?
Igazad van ami nincs azt mosni sem lehet.

Erre való az európa tanács, ottan lehet csapkodni az asztalt és elküldeni a faszba Merkelt...

Akkor most ne legyan itten nagy fiú Viktor...

itten ne ossza az észt, akkor előbb ottan és ha ottan megpróbálta, aztán itten...

Azt még csak megértem, hogy itt a fórumon egyes hozzászólások az átlag színvonal alatt vannak, de azt már nem, hogy neves személyiségek megnyilatkozásai sem különbek sokkal, mint az átlag. Olvasva a világhálón lévő elemzéseket, jóslatokat, ledöbbentő a szűk látáskör, vagy a sumákolás. Valóban úgy van ahogy írod; egyesek olyanok, mint a nyomtató ló és a csökönyös öszvér.

Problémának tartom, hogy a mosatni választás kapcsán az uniós vezetésben megint nem a szakmai képesség dominált, hanem a párt-, politikai hovatartozás. Nagyon nehéz lesz változást elérni, s nagy valószínűséggel teljes váltásra egy ciklus nem lesz elég. Ha egyáltalán lesz váltás.

Gazdaságilag ami történik Ukrajna kapcsán ez csak előjátéknak tekinthető. Én nem merném kijelenteni, hogy ebben a gazdasági hidegháborúban Oroszország meggyengül. Sőt, szerintem erősödni fog. Megkockáztatom Kínával tovább fognak javulni a kapcsolatai Oroszországnak. A gazdaságban pedig szerkezeti változásokat fognak elindítani. Ezt a mostani körülmények is indukálják. A dollár kiiktatása sem fog Amerikának kedvezni, mint ahogy az amerikai állampapírok vásárlásának az esetleges elmaradása. Egy ügyes tőzsdei ügyletsorozattal betarthatnak az USA pénzpolitikájának. Ebbe a körbe tartozna a dollár aranyra való váltása is. Amennyiben ebbe Japán és a többi ázsiai ország is beszáll, komoly érvágás lesz az uniónak és Amerikának is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés