Az európai versenyképességről

2014. augusztus 12. 15:53

Tallián Miklós
Kapitalizmus

Nemrég megjelent az EU versenyképességi rangsora, egy kutatócsoport összeállításában, persze Magyarország eléggé hátul foglal helyet, ami nem csoda.

A régi és új tagállamok között két ponton van lényeges strukturális különbség: innovációban a régiek jobbak, hiszen nem meglepő módon a szocialista gazdaságoknak sosem volt erősségük a releváns, piacon értékesíthető high-tech, illetve a munkaerőpiac rugalmassága, ami az alacsonyabb munkabérű keleti országokban nyilván nagyobb. Minden más területen körülbelül hasonlóak az átlagos arányok, mint ahogy az adóelvonás szintje is hasonló nagyságrendű Európában. Sőt, arányaiban Magyarországon még nagyobb is az elvonás, mint a nyugat-európai gazdaságokban. Eszerint Pogátsa közgazdász logikája alapján olyan versenyképesnek kellene lennünk, hogy csak na.

A megoldás persze egyszerű: a nyugat-európai országok köztudomásúan gazdagabbak, tehát többet is tudnak költeni a jelentésben vizsgált a területekre. Illetve azt is hozzá kell tenni, hogy ezek a jóléti intézkedések ellenére kapitalista államok, és nem pogátsaizmus-matolcsyzmus-bogárlászlóizmus és egyéb, a harmadik világba vezető harmadik utas módon költekeznek, hanem igyekeznek értelmesen tenni mindezt. Persze nem sikerül tökéletesen, de a magyar és egyéb alternatív módszereknél mindenképp hatékonyabb.

Plusz egyként jegyezném meg, hogy már hogyne menekülne a tőke bizonyos része ezekből az országokból, mégis mit gondol Pogátsa közgazdász, hol szerelik össze az Iphone-t, és hol varrják a tömeggyártott ruhákat? És miért? Na ugye.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/73094

Ajánljuk még a témában