Szövetkezik a választásra az LMP és a 4K!

2014. augusztus 4. 11:58
Nincs elég megfelelő jelöltje az LMP-nek, ezért Budapesten szövetkeznek a Negyedik Köztársasággal az önkormányzati választásra. Van, ahol a polgármester-jelölést is átadták a 4K!-nak.

Együttműködést köthet Budapesten az önkormányzati választásra az LMP és a Negyedik Köztársaság Párt (4K!) – tudta meg az Index. A megállapodást a hétvégére tető alá is hozhatják a felek. 

A portál szerint az LMP-t az motiválja, hogy nincs elég megbízható párttagja, hogy minden jelölti helyet betölthessen, ezért a 4K!-tól kölcsönözhetnek majd jelölteket, míg két kerültben lényegében felesben oldanák meg a jelöltállítást.

Az Index szerint Pesterzsébeten a polgármester-jelöltet, a képviselőjelölteket és a listavezetőt is a 4K! adhatja, míg Soroksáron a polgármester-jelölés ugyan az LMP-nél maradna, de a jelöltek felét itt is a 4K! nevezné meg. Emellett a pesterzsébeti 4K!-s polgármester-jelölt felkerülhet az LMP fővárosi listájára is, méghozzá a negyedik helyen.

Az LMP és a 4K! egyébként már az országgyűlési választásokra is tervezte az együttműködést, ám az akkor nem jött össze a tárgyalások megakadása miatt.

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

LOL

Ez van amikor az ökoteológusok összefognak és sikert sikerre halmoznak.

A szög meg a zsák?

Na ja! Én meg mindig lemaradok róla. ;-)

Nem mentek el otthonról csak a szél-lapátolást folytatják. A molinó még nem érkezett meg Ámerikából.

Így is mondhatjuk. Mindkettő illik rá.

Na ez szép. Egy szélbal anarhista akciócsoporttal kvaterkázni nem életbiztosítás a jövőre.

Sifiék ezzel a húzással nagyobb bakot lőnek már az elején, mint a szocik anno az szdsz-el.

Meghatározó kormányváltó erőről és szervezetről ne is ábrándozanak.

Ki volt az az elnökségbe aki ezt az agyament ötletet befogadta. Csak nem a szellöcske.

Igazán okulhatnának a szakadár LMP-ek sorsából akik Bajnai(USA) ügynökkel paktáltak le.

"Programajánló: parasztlázadás a 4K-val"
http://belvaros.blogspot.hu/20..

Újkori forradalmárok. Dózsa György unokái. ;-)
Már csak Che Guevarások hiányoznak és együtt lesz a nagy csapat.

Mintha legutóbb arról vakerált volna Schiffer, hogy nem állnak össze ilyen hobby- és megélhetési formációkkal minimális szavazatszerzés reményében. Akkor eddig tartott a józan pillanat, és itt a bizonyíték: NEM LEHET más a politika.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés