Nyílt levél a bajai koholt videó ügyében

2013. október 30. 15:40

Modern Magyarország Mozgalom
Közel sem lehetetlen, hogy a videó megrendelője a Fidesz volt. Logikusnak tűnik: két legyet ütni egy csapásra, elterelni a figyelmet a valódi csalásról, és egyben lejáratni két ellenzéki pártot is.

„A Fidesz évek óta minden eszközt bevet, hogy politikai ellenfeleit (és akár volt barátait is) lejárassa, koholt vádakkal meghurcolja.
Számos megvádolt, később a bíróság által felmentett politikusra emlékezhetünk.

Kétharmados többségével kormányozva és az általa uralt tájékoztatással visszaélve gátlástalanul folytatja ezt a félázsiai, az emberi méltóságot és az ártatlanság vélelmét semmibe vevő gyakorlatot.

A bajai időközi választáson (vajon honnan származó?) korlátlan anyagi lehetőségei birtokában nem csak az ellenzék jelöltjét és az őt támogatókat igyekezett megfélemlíteni, de bíróság által is megállapítottan csalást követett el.

Ezek után, a ki tudja ki által megrendezett videó ügyében a még lezáratlan vizsgálat részleteire hivatkozva vádaskodik, ellenőrizetlen állításokat bizonyítékként kezel.

A Fidesz mára olyan viszonyokat teremtett, ahol bármi megtörténhet, ahol semmi nem kizárható.
Közel sem lehetetlen, hogy a videó megrendelője a Fidesz volt.
Logikusnak tűnik: két legyet ütni egy csapásra, elterelni a figyelmet a valódi csalásról, és egyben lejáratni két ellenzéki pártot is.
Vajon miért készült oly gyanús gyorsasággal a sajtószabadságot durván korlátozó törvénymódosítás?!
Ismerjük ezeket a módszereket, nem csak 60 évvel ezelőttről, de az UD Zrt-ügy kapcsán is.

Tiltakozunk a politikai banditizmus ellen, érkezzen az bármely oldalról!

A bizonyítatlan vádaskodás nem pusztán egyik vagy másik pártnak, kormánynak, vagy ellenzéknek árt, de lejáratja valamennyi politikai erőt, az egész demokráciát és utat nyit a szélsőséges nézeteknek – tovább építve a félázsiai akarnok nemzetinek hazudott újkommunista rendszerét!

Budapest, 2013. október 30.”

Összesen 106 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezek a csávókák még emlékeznek Majakovszkij szomorú halálára.
Amikor öngyilkos lett a költő, az volt az utolsó szava, hogy:

- Elvtársak ne lőjetek!

El sem tudják képzelni töppedt agyukkal, hogy ha egyszer már lelepleződött a bűnöző, akkor már nem kell máshol, - nota bene - az áldozatok között, keresni a bűnöst.

Bukta volt, a legmocskosabb demokráciaellenes balliberális bűntett buktája.

Ezt már nem fogja semmi féle trükk elmaszatolni!!!

"Közel sem lehetetlen, hogy a videó megrendelője a Fidesz volt." - ami engem illet, arra számítottam, hogy ilyen bejelentés majd a Gyurcsány-Mesterházy megegyezés eredménye lesz.

Vártam, mikor jönnek ezzel.
Nem zavarja őket a készítők nyilatkozatainak sora.
Remélhetőleg a családon és közvetlen rokoni, baráti körön kívül kevesen veszik őket komolyan.

Igaza van.
Ki tudja, mi minden szárad még a lelkükön.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés