A bajai videó szereplői nem mind bajaiak – MSZP-s szál a történetben?

2013. október 20. 21:44
A Blikk szerint az MSZP-székházból rendelhették meg a bajai videót. Más értesülések szerint a szereplők közül többen nem bajaiak, és nem ismeretlenek a rendőrség előtt.

A Blikk meg nem erősített értesülései szerint vallomást tett a rendőrségen a videó egyik készítője, K. G., aki cigány kisebbségi önkormányzati képviselő Solton. Vallomásában arról beszélhetett, hogy G. R., P. J. és B. J. játszották el a megvesztegetést, J. B., A. Z. és ő pedig filmeztek. A Blikk tudomása szerint K. G. azt is vallotta, hogy a bajai 32. szavazókörben tartott két választás között két társával együtt az MSZP budapesti székházában az MSZP sporttagozatának egyik tagja kérte tőlük, hogy készítsenek egy olyan filmet, amiben bemutatják, hogyan vásárolhatott szavazatokat a Fidesz Baján. 

Az MSZP a leghatározottabban cáfolja, hogy köze lenne a hvg.hu-n megjelent, a bajai választással összefüggő videóhoz – jelentette ki vasárnap este a párt szóvivője. Török Zsolt emlékeztetett arra, hogy az MSZP volt az első, amely választási csalás gyanúja miatt feljelentést tett a bajai választás kapcsán. Hozzátette: hamis vád miatt büntetőfeljelentést tesznek az ellen a magánszemély vagy médium ellen, amely azt állítja, hogy az MSZP-nek köze lenne a videóhoz.

Az M1 Híradó arról számolt be, hogy a rendőrségi vizsgálat eddigi eredményei alapján hamis, illetve manipulált a pénteken nyilvánosságra került felvétel. A Híradó szerint a bajai G. R.-en kívül a többi szereplő nem bajai, B. J. és P. J. sükösdiek, és többen is voltak már korábban büntetve. Szombaton a Mandiner írt elsőként arról, hogy a videó szereplői közül többen nem bajaiak.

 

Összesen 89 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Már unom a kampányt.

Az azért mókás ahogy a HVG milyen szépen bedőlt.

LOL
A nyomozás befejeztével a nevekből a teljes ABC összeállítható lesz. Már csak aszóvivőt kell majd megkeresni. Talán egy középiskolai végzettségű is megfelelő lesz. A lényeg elég sötét és fekete hajú legyen. Előny a bajusz.

Még nem tudják mi a mai napra a feladat..

Szabó Albert náci performátor óta tudjuk, (csinált vagy tucatnyi utcai náci hőbőrgést, jókora nemzetközi sajtókampány mellett, majd visszavonult a küldőihez Izraelbe) hogy a gazemberség mögött a liberálfasiszta masffiabaloldal áll.

Majd kapnak egy kis jutalmat, ha megpróbálnak jól teljesíteni.
Szerintem lehetetlen ebből jól kijönni..

A végrehajtó a TV nyilvánossága előtt üzent a megrendelőinek, hogy a hallgatásnak ára van.

Nem csodálkozzunk, ha a megrendelő tejelni fog. Nem keveset, sokat...

Ez tiszta üzlet. Demokratikus politika.

Felkészült, értékes szakemberek komoly teljesítménye áll a forgatás mögött.
Annak pedig ára van.

Tessék megfizetni.
Volt ugye a forgatókönyv, ami kivülről érkezett, az tehát grátisz.
Volt a rendezés, az is külsős munkatárs, az is grátisz.
És a szereplők.
A főhős, az epizódszereplők, a maszkmester, a berendező, a kellékes, azok családjai és a kiképzések meg a veszélyességi pótjékok, summa summarum 10-12 milla.

Na? Csávókák, lehet kezdeni a jótékonysági gyűjtést.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés