Dübörög az etnobiznisz Erdélyben?

1999-ben szembesültem először azzal a ténnyel, hogy egy nemzeti kisebbség számára az anyanyelv ismerete nem feltétlenül fontos. Dánia déli részén, a német határtól pár kilométerre, egy két hetes nemzetközi nyári egyetemen vettem részt, ahol Európa minden sarkából több tíz kisebbségben élő fiatal sereglett össze. Megdöbbentő volt számomra, hogy Németország északi részén élnek olyan polgárok, akik dánnak tartják magukat, de egy szót sem tudnak dánul. A tábor idején, egy helyi újság számára írtam erről egy cikket, amelynek az volt a lényege, hogy számunkra, romániai magyarok számára a nemzethet való tartozás első számú, és kötelező eleme az anyanyelv ismerete. Természetesen ott van a vallás, a hagyományok, szokások, a történelem során többször változó határok kérdése is, de mifelénk, az anyanyelv ismerete nélkül senkiről nem hiszik el, hogy magyar.

Egyetértek azzal az állásponttal, hogy mindenki saját maga kell döntsön a nemzetiségéről, még akkor is, ha ez visszás helyzetekhez vezethet: ha valaki azt állítja magáról, hogy brazil, ki az aki ezt megkérdőjelezheti? A probléma viszont ott kezdődik, amikor egy (vagy tízezer) avasi román ember azt állítja, hogy magyar, mert az állampolgárság megszerzése által vízum nélkül utazhat az Amerikai Egyesült Államokba. A napokban ezzel kapcsolatban több újságcikk is napvilágot látott, arról írnak, hogy tömegesen szerzik meg a magyar állampolgárságot olyan emberek, akik nem beszélnek magyarul, az állampolgársági esküt pedig bemagolják. Én nem tudhatom, hogy mi az igazság, de jó lenne, ha az illetékes szervek tisztáznák a helyzetet! Jó lenne, ha a Tőkés László által vezetett Demokrácia Központok elmondanák, hogy mi is pontosan az igazság? Meg kellene tudnunk, hogy amennyiben valósak a média által meglebegtetett információk, akkor pénzért, vagy csupán figyelmetlenségből jutnak illetéktelen személyek magyar állampolgársághoz?