A Jobbik betiltaná a Wiesenthal Központ működését

2013. augusztus 27. 11:39
A Jobbik szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára a náci háborús bűnösök után kutató Simon Wiesenthal központ működése, ezért a párt felszólítja a kormányt: tiltsa be annak működését, a nem magyar állampolgárságú alkalmazottait pedig utasítsa ki az országból.

Szilágyi György országgyűlési képviselő erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt azt követően, hogy a központ levelet küldött az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) amiatt, hogy az MTK Budapest elleni augusztus 17-i bajnoki labdarúgó mérkőzésen FTC-szurkolók egy csoportja In memoriam Csatáry László feliratot feszített ki a lelátón, a háborús bűntettekkel vádolt Csatáryra emlékezve. A képviselő szerint »a gyűlölködés, a gyűlöletkeltés, a magyarellenes uszítás szervezete ismét támadásba lendült Magyarországgal szemben«, és olyan kijelentésekre ragadtatta magát, amely súlyos beavatkozás a magyar politikába.

Szilágyi György elmondta: Nyakó István szocialista képviselő hétfői, a Jobbikkal szembeni parlamenti felszólalását valamint a Simon Wiesenthal központ levelét összevont támadásnak véli. Nyakó István a Magyar Gárda kapcsán azt kérdezte a Belügyminisztériumtól, hogy hajlandóak-e megvizsgálni azt, hogy a magyar törvények és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság döntése alapján a gárda »alapítóját, támogatóját és parlamenti képviseletét«, a Jobbik Magyarországért Mozgalmat »felszámolják, betiltsák és eltüntessék az országból«. A Simon Wiesenthal központ a Michel Platini UEFA-elnökhöz írt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az FTC-szurkolók »folyamatosan visszaeső magatartást«tanúsítanak, »Magyarországot feltüzelte az antiszemita és romaellenes Jobbik párt és a - hivatalosan betiltott, de még mindig aktív - félkatonai Magyar Gárda«.

Összesen 99 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"a szintén náci háborús bűnökkel vádolt" Képíró Sándorról is megemlékeztek, most pedig arról a Csatáry Lászlóról, akit 2011-ben a központ "a legkeresettebb náci bűnösként jelölt meg"

Ez benne a legszebb rész!
Merthogy nem azt írják, hogy "akit a bíróság háborús bűnösnek mondott ki", hanem azt, hogy "háborús bűnökkel vádolt" és "legkeresettebb náci bűnösként jelölt meg".

Vagyis a Wiesenthal központ átvette a bíróság szerepét. Lehet, hogy ez Izraelben elfogadott, de ez itt Magyarország, ahol az "ártatlanság vélelme" az egyik legfontosabb alapelv...

Szerintem meg azoktól, akik nagyon is sokat tanultak, és szerencsére nem felejtenek.

Ahány uzsorás, maffióta nácit találsz, azt mind viheted, csak az a kár, hogy ezek a jelzők pont nem rájuk illenek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés