Minisztert nevezett orángutánnak az olasz politikus

2013. július 14. 16:26
Orángutánhoz hasonlította Cecile Kyengét, a római kormány kongói származású integrációs miniszterét Roberto Calderoli, az olasz Északi Liga szenátora.

A szavait követő tiltakozásokra reagálva Calderoli vasárnap kijelentette, hogy bocsánatot kér, ha szavai megsértették a minisztert. „Nem sértegetni, hanem kritizálni akartam a kormány bevándorlási politikáját” – hangoztatta Calderoli, az Északi Liga egyik vezető politikusa, a római szenátus alelnöke. Hozzátette, hogy esze ágában sincsen lemondani szenátusi tisztségéről. Calderoli nyílt vitára hívta a minisztert az Északi Ligának augusztusban, a párt északi fellegvárának számító Bergamo városában rendezendő fesztiváljára.

Calderoli egy szombati pártünnepségén az állatok iránti szeretetéről beszélt, hangsúlyozva, hogy ő a medvéket és a farkasokat szereti. „De amikor Kyengét látom, nem tudok másra gondolni mint egy orángután vonásaira” – fogalmazott Calderoli. A politikus kijelentései két nappal Kyenge Bergamóban tett látogatását követték, melyet az Északi Liga tagjainak utcai tiltakozása kísért.

A miniszter kijelentette, hogy Calderoli nem őt, hanem Olaszország egészét sértette meg. Elfogadhatatlannak nevezte Calderoli kijelentéseit Enrico Letta kormányfő, aki szerint a politikus túllépte a tűréshatárt. Calderolitól bocsánatkérést vár Piero Grasso a szenátus elnöke is.

A Kongóban született 49 éves Kyenge 1983-ban illegális bevándorlóként érkezett Olaszországba. Miniszteri kinevezésekor kijelentette, hogy nem színes bőrűnek, hanem feketének tartja magát. Májusban Milánóban tett látogatásakor nem fogott kezet a Liga önkormányzati frakciójának alelnökével. Azóta az Északi Liga támadásainak célpontja: a párt egy másik politikusa, Mario Borghezio szerint ha Kyenge miniszter akar lenni, menjen haza Kongóba.

Calderoli 2006-ban vált ismertté, amikor a harmadik Berlusconi kormány minisztereként egy Mohamed-karikatúrát ábrázoló pólóval adott interjút az olasz közszolgálati televízióban.

Összesen 28 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Követelem, hogy sötétítsék el a Colosseumot!

A megsértett miniszternek jogában áll helyesbíteni: nem a veresszőrű orángután, hanem a fekete gorilla a felmenője.

A hozzászólók egy része még nem érti, hogy az olaszok miként élik meg hétköznapjaikban a migráció szülte borzalmakat.

A tengeri kalandot átélő migráns ma kiesik a gumicsónakból, s egyéb lélekvesztőkből, az olaszok vízzel, infúzióval, orvossággal, élelemmel várják őket. Majd bekerülnek a jól felszerelt táborokba, s indulnak tovább, vagy szétszélednek Itáliában. Itália ma még nem kifejezetten célország, a bevándorlók többsége Németországba, Franciaországba és hát a skadinávokhoz igyekszik.

De sokan maradnak is. Eltelik egy-két év, s már az utcán látjuk őket a baloldali pártok által szervezett tüntetéseken. Munkát, lakást, szociális ellátást, azonos jogokat követelnek. Majd gyermekeiknek automatikus olasz állampolgárságot.

A baloldali pártok programját képezi a bevándorlók jogi egyenlővé tétele, s szavazó bázisként tekintenek rájuk.

A migráció növekedése és a bűnözés felfutása egyenes arányban áll egymással. Meg kell nézni egy olasz híradót, a migránsok ölik a baristát, az ékszerészt, a kisboltost, az adófizető bőrárus tönkre megy, mert az üzlete előtt árul a fekete papírdobozból illegálisan behozott bőrárut.
Az idegen már nem szép Itáliában, csak nálunk, az SZDSZ-ben és utódpártjaikban, no meg a baloldalon.

S a gazdaságilag igencsak gyenge lábakon álló Olaszországnak nincs pénze a migránsok eltartására, követeléseik kielégítésére. A munkanélküliség 12.5 %, a 15-24 éves korosztály körében 38.5 %, Délen 50 %, a DGP 7 éve csökken, naponta 134 kiskereskedelmi egység zár be, az államadósság 130 százalék feletti, a GDP 2013-ban mínusz 2 % lesz.

Majd ha a kedves hozzászólók Magyarországon fogják átélni a tömeges migráció rendkívül negatív következményeit, majd akkor megváltozik sokak véleménye, talán jobban megértik az olaszokat, de a franciákat, vagy az angolokat is, a hollandokról már nem is beszélek.

Jó kis lecke volna ha az olaszok egy szép napon azt mondanák mától ugyan kihúzzuk a vízből a fuldoklókat de nem maradhatnak itt. Folyosóként fogunk működni mehetnek tovább Európába Isten hírével. Na, akkor szeretném látni a sok okoskodót!

Egy bunozobol (illegalisan, tehat torvenyt sertve erkezett) miniszter?
Szep uj vilag...

Nézd, nem kérdés, hogy kultúrember nem orángutánozik, de miféle kultúrember már az, aki minisztert csinál egy illegális bevándorlóból? Szerinted mi ennek az üzenete? És mi a nagyobb botrány? Egy bunkó beszólás, vagy egy miniszteri székben tetszelgő illegális bevándorló, aki afrikaiak milliói számára lehet példa, hogy "Gyertek, Európa tárt kapukkal vár!"

Szóval szerintem ezt a beszólást a helyén kellene kezelni: elfelejteni. A miniszternek pedig, és az őt kinevező kormánynak buknia kell!

"Egyébként meg hogy kerül egy illegális bevándorló a miniszteri székbe?"
---------------------------------------------
Az olaszok, már csak ilyenek...Cicciolina sem az eszéért lett híres és lett képviselő náluk.
A nyugati liberális demokráciákban, amíg gurul a szekér, addig az extremitás bevett dolog. Addig rátermettség nélkül szaporodnak el a női miniszterelnökök, addig a pornósztár is lehet képviselő, mert mindez olyan jól adja ki magát, addig ugyan ezért lehet a bevándorolt fekete akár miniszter is, hasonló meggondolatlanságból.
Amikor viszont jön törvényszerűen a gebasz, na, akkor megfordul a szél és felkavarja a liberális piszkot.

Az én bajom az vele, hogy miniszter. Olaszország tele van olyan emberekkel, akik "tanultak, dolgoztak, 30 éve Olaszországban élnek, betartják a törvényeket, beszélnek olaszul." Közülük miért egy illegális bevándorló múlttal rendelkező, afrikai származású személyt kell miniszternek választani, amikor amúgy az ország egyik központi célja az illegális bevándorlás korlátozása?

Ha ez szerinted nem probléma, és nem magyar probléma is, merthogy mi is Európában élünk, potenciális célpontok vagyunk, akkor te magad is a probléma része vagy.

Ha ezer illegális bevándorlóból egy tényleg megvalósítja az európai álmot, és a társadalom értékes tagjává válik, az jó hír, mert a probléma egy ezrelékkel csökken, de attól még a 99,9% ott marad és azzal is törődni kellene ám! Ezért az 1 ezrelék szépen üljön meg szerető családja körében ott, ahol megtalálta a megélhetését, de a közéletbe majd csak a következő generációt kérem szeretettel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés