NÖN-jellemzés

„Egy slágerlistagyanús, lüktető ütemű, fülbemászó dalocskánál nem feltétlenül elvárás, hogy a szövegének értelme is legyen – erről a hazai és nemzetközi könnyűzene számos felejthetetlen, illetve felejthető darabja győzhet meg bennünket. Viszont ha egy politikai kurzus kíván a saját maga által kreált nemzetfogalom alapján a saját maga által kreált nemzet számára az ugyanezen nemzettel énekeltetett kvázi-himnuszt teremteni, leplezetlen közösség- és hagyományteremtő céllal – akkor azért nem volna baj, ha a szövegnek az általános üzeneten túl világos értelme is volna, és nem követne el kétsoronkénti merényletet az anyanyelvünk ellen. A költői képalkotás és a költészetpótló képzavaralkotás nem ugyanaz.

Kezdjük azzal, hogy valóban csak álmodni lehet olyan barackfáról, amely alatt kényelmesen táncolni is lehet, mert alapesetben e derék csonthéjas fásszárú nem a terebélyességéről ismert, sem őszi, sem kajszi változatában. Ráadásul »mindenki« ott táncol, gondolom, ezt »minden magyar«-ként kell értelmezni, mert azt mégsem hihetjük, hogy azok a nem magyarok is velünk táncolnak, akikkel szemben akarunk mi nemzetiösszetartozni. (Akkor különben sem a nemzeti, hanem a nemzetközi összetartozás napja volna.) Aztán azt mondja a dalszerző, hogy »veled álltam« (ezek szerint: állva táncoltam) egy hatalmas körben (tényleg jó nagy barackfáról van szó, ha körbeállunk és elférünk alatta), az idillt fokozó puha fűben, harmatos réten (biztos hajnalban táncolunk), de ha egyszer »te« ott táncolsz velem, akkor miért hívlak később, hogy »állj be te is a körbe«? A kezeink összeérnek persze (ekkora tömegben nem is csoda), de a szövegíró belegondolhatott volna a »talpaink egymásra lépnek« szövegrész kétértelműségébe (nem beszélve a végtagok többesszámáról, amit a magyar nyelv nem használ). Én elhiszem, hogy a szándékolt gondolat, például az »egymás lábnyomába lépünk« nem adja ki a rímet és a szótagszámot, de jelen formájában ez mégis kevésbé jelenti az összetartozást, és sokkal inkább azt, hogy mi magyarok összetartozós össznépi táncunkban (miközben persze boldogok vagyunk) letiporjuk egymást. Nyilván nem ezt akarták mondani. Mint ahogy a »táncolj, ahogy hajt a véred« formula is félreérthető, mert azért nehéz elképzelni, hogy 15 milliónyian heveny electric boogie-t vagy breakdance-t (na jó, kalotaszegi legényest) pörgetünk, végül is a »vér hajtása« a nemzeti érzéstől való jelentős, már-már önkívületi felhevülést sugall, pláne, ha a „föld szíve” adja az alapritmust.”