Szánalmas a kormány és az „egyesült baloldal” nagykoalíciója a Jobbik szerint

2012. november 29. 14:23
A radikális párt szerint szánalmas, ahogyan a kormánypártok és az „egyesült baloldal a megfelelési kényszer hatására nagykoalícióba szerveződik”.

A Jobbik szerint szánalmas, ahogyan a kormánypártok és az „egyesült baloldal a megfelelési kényszer hatására nagykoalícióba szerveződik”. Erről Volner János beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus arra a hírre reagált, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP vezetője és az Együtt 2014 Választói Mozgalom nevében Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesület első embere is felszólal azon a vasárnapi demonstráción, amelyet a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése elleni fellépésül kezdeményezett a Facebookon a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány.

A Tömegtüntetés a nácizmus ellen címmel a Kossuth térre meghirdetett eseményt - a közösségi oldalon olvasható információk szerint – a szervezet kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezi. Volner János „szánalmas kutyakomédiának” nevezte azt, hogy az ellenzéki pártok a kormányoldallal közösen vesznek részt a fenti szervezetek által szervezett eseményen. A jobbikos politikus gratulált a Fidesz politikusainak ahhoz, hogy nyíltan felvállalják a Bajnai Gordonnal és a Mazsihisszel alkotott nagykoalíciós tüntetést. „Így legalább mindenki láthatja, hogy ki kivel van és ki kinek próbál megfelelni” – fogalmazott Volner János.

Összesen 75 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azért el kellene gondolkodni azon a nagyon-nagy "hazafi" jobbikosoknak, hogy kétféle nemzeti radikalizmus létezik. A ROMBOLÓ és z ÉPÍTŐ. A jobbik a rombolóhozhoz tartozik és még a legszomorubb, hogy ezt fel sem fogja milyen károkat okoz vele a hazának.

Nem kell ahhoz senkinek összeborulni és politikailg egyetérteni, de egy hazában vannak olyan esetek, mikor minden ellentétet félretéve az ország érdekében és becsületének helyreállitására egyként kell kiállni. A Haza minden előtt.
Most ez a pillanat jőtt el, mivel a Magyar Parlamentben az Ország Házában a legfőbb népképviselet szinterén, ami az ország tükre esett meg a skandalum.

Jobbikos képvíselök és az őket támogató szinpatizánsai ezt nem értik meg és nem fogják fel, hogy ez más, mint egy kocsmai dumapartin, vagy kinnt az utcán kampányol valaki és beszél sületlenségeket, ami viszatasztó, de demokráciában előfordul, mint ha mindez a törvény házában egy törvényhozó szájából hangzik el.

Elárulom, hogy nem. Hogy értsd miről beszélek. Nemrég hunyt el Zwack György egy többszázéves zsidó család tagja, akit katolikus szertartás szerint(vallás) helyeztek örök nyugalomba. Magyarországon történelmének során nagyon sok zsido származásu ember más vallást vett fel a nagyvárosi polgárosodás következtében, sokan a szekularizáció következtében elhagyták vallásukat és vallás nélkülieként élnek, és vannak akik származásuk okán megtartották vallásukat.

Ezért a zsidoság, mint más nemzet pl a magyarság sem definiálható a valláson keresztül, de a kereszténység, mint meghatározó vallás ezen belül a katolikusok alkotják a többséget, a gyakorló vallásos emberek már kissebbségben vannak, de a társadalom örzi és hordozza hagyományiban és azonositja is magát ezzel. A zsidosággal ugyanez a helyzet, hogy sokan akik vallásukat elhagyták életükben hordozzák a kulturális és szaklális hagyományait és a zsidosághoz tartozónak tartják magukat.

Nálunk elöször is az ifjuságnak és nemcsak az ifjuságnak rendet kéne tenni a fejében és a magyar történelmi ismereteket szélesebb sprektumban tanitani, hogy ne fordulhason elő hasonló eset amit a jobbik képvíselője előadott.

A jobbik nekiment a magyar nemzetnek!
A magyar nemzet része a zsidó származású állampolgárok.
Ezek után mivel érvel a Jobbik Szlovákiában, romániában ha ugyanezek érik az ottani magyar származású állampolgáraikat?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés