K: Az hagyján, hogy a mi energiáinkat esetleg nem a legjobban használjuk fel, de még beszélünk 300 rendezőről meg 150 segítőről. Aztán a hirdetések, a cikkek, az újságírók munkája. Lehet, hogy érdemes lenne más bringás témákról írni a lapokban is, mint a CM-ről. De ez azért már pár éve így volt. Idén viszont sokkal több volt a problémánk.
Kerestünk valamilyen jelmondatot a felvonulásnak, ilyen mindig van, de hiába gondolkozott rajta harminc ember egész nyáron, nem jutott eszünkbe semmi jó. Közben pedig megtudtam, hogy a Kerékpárosklubban milyen körülmények közt dolgoznak az emberek. Teljesen átlagos civil sztorit láttam. Klasszul gazdálkodnak, de az EU-s pénzek késése miatt csúszik a fizujuk, pályázati kényszerben vannak, hogy működhessenek, miközben a leghasznosabb civil munkára alig marad energia. Egy biciklisáv kiharcolására nincs pályázat. Ezt megírtam a CM Vének tanácsának (A szervezők levelezőlistája. A szerk.) és végül arra jutottunk, végül is a felvonulásunk célja, hogy a kerékpározás szakmai szervezetét felkaroljuk.
S: Ezt el is fogadtuk, legyen ez az üzenet, hogy irányítsuk a kerékpáros mozgalom tömegbázisának figyelmét a Kerékpárosklubra. Csengessék be a tagdíjat, és tegyék lehetővé a szakmai munkát.
K: De aztán belegondoltam, hogy hogyan fogjuk ezt az üzenetet eladni a tömegnek? Vonulunk, ahogy eddig, és közben belecsempésszük, hogy mit várunk tőlük. A végén bemondom a hangosbeszélőbe, hogy lépjetek be a Kerékpárosklubba? Ezzel megvezetem őket, hiszen ez a sok ember nem azért jött oda, hogy a Kerékpárosklub problémáival foglalkozzon. Ha bemész a boltba, nem vagy mérges, ha mosóport akarnak eladni neked, de ha másért jöttél, akkor joggal akadsz ki.
Rájöttünk, hogy sokkal jobb, ha nincs CM. Ezzel a lépéssel tudjuk felhívni a figyelmet a problémára. (...)