A Jobbik szerint folytatódik a „gyurcsányi rendőrterror”

2012. július 9. 15:30
A Jobbik szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy rendőrök indokolatlan, szükségtelen és aránytalan „brutalitással” bántak a szombaton, a Kossuth tér környékén őrizetbe vett 10 emberrel. Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva György Gyula ellenzéki országgyűlési képviselők hétfői sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, hogy ez a „gyurcsányi rendőrterror” folytatódását jelenti.

A szombati Budapest Pride felvonulás ellen demonstrálók közül tíz embert állított elő a rendőrség a Kossuth térről. A rendőrség tájékoztatása szerint az előállítottakat egyebek mellett garázdaság bűncselekményével, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével valamint jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülés szabálysértésével gyanúsítják. A szóvivő közölte azt is, hogy a Kossuth térről előállítottak egy, a térre Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő társaságában érkező embert tiltott önkényuralmi jelkép használata bűncselekmény elkövetése miatt.

Gaudi-Nagy Tamás ezzel kapcsolatban elmondta: az egyik előállított az ő parlamenti munkatársa, aki a nemzeti jogvédők nevében fényképezte és kamerázta a rendőri intézkedéseket, amikor a rendőrök „brutális” módon őrizetbe vették, többek között még a rendőrjárműben is többször megütötték. Zagyva György Gyula arról beszélt: az elmúlt két évben 35-40 olyan rendezvényről tud, ahol a rendőrök folyamatosan megsértették az emberi jogokat, „erőt demonstrálnak és nem veszik figyelembe a rendőrségi törvény előírásait”. Éppen ezért a jobbikos politikus azt kérdezi Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy „ez az eljárás belefér-e a rendőrség működésébe, illetve rendben van-e az, hogy a rendőrség egy dél-afrikai banánköztársaság módszereivel dolgozik?” Zagyva arról is beszélt, hogy a rendőrség a tüntetést követő tájékoztatójában hazudott, mert állítása szerint nem igaz, hogy ő a tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt őrizetbe vett emberrel együtt érkezett a helyszínre.

Gaudi-Nagy Tamás hangsúlyozta: azért lehetséges, hogy a rendőrség így végzi a feladatát, mert a 2006-os őszi zavargások után a mai napig nem történt meg a „rendőrbűnözők” elszámoltatása és felelősségre vonása. Kiemelte azt is: minden lehetséges jogorvoslati utat ki fognak használni és követelik a rendőrségtől, hogy hivatalból indítsanak vizsgálatot a bántalmazásokkal kapcsolatban. Emellett az ellenzéki politikus feljelentést is tesz a szombati Budapest Pride résztvevői ellen, akik álláspontja szerint megsértették a KRESZ-t, amikor nem az előírásoknak megfelelő biztosító eszközök használata mellett utaztak teherautókon a felvonulás alatt.

Kérdésre válaszolva, miszerint belefér-e a szabad véleménynyilvánításba, hogy videofelvételek szerint az egyik ellentüntető fejbe rúgott egy rendőrkutyát, Zagyva György Gyula a történteket „jogos védelmi helyzetnek” nevezte, mert szerinte a kutyát tartó rendőr korábban többször is „ráuszította” az ott tartózkodókra az egyébként szájkosárral felszerelt állatot.

Összesen 145 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mi a francot kerestek ott, és orditoztak s a biztositó rendöröket dobálva.

Tudjuk kell a médiafelület, de így.

Magas műveltségedet, mélyen szántó gondolataidat talán nem itt kéne pazarolnod(

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés