Szoci pártlap Fidesz támogatással?

„És most megszületett a zseniális (mert a Népszabadságot kinyíró, ám baloldalról mégis támadhatatlan) megoldás. Azt hallani, hogy a fúziót engedélyezik, de csak azzal a feltétellel, ha a Népszabadság kimarad a buliból, és a Ringier megszabadul a laptól, méghozzá olyan módon, hogy jelképes összegért visszaadja a Szabad Sajtó Alapítványnak (de facto az MSZP-nek). A Ringier nagyjából 10 milliárd forintot veszít a bolton - piaci pletykák szerint ennyit költött annak idején a részvénytöbbség megszerzésére -, de a svájci tulajdonosok számára fontosabb, hogy végre létrejöhet a közös cég az AS-sel. A Népszabadság pedig a magyar politika és a közélet egyik legfontosabb véleményformáló orgánumából pártlappá minősül, ennek minden üzleti, szakmai és politikai vonzatával. A Népszava példája mutatja, hogy egy ilyen lépés milyen következményekkel jár: a hirdetők számára az ellenzéki pártlapok nem léteznek, a szerkesztőség a tulajdonos párt jóindulatától függ, napi gyakorlat a szerkesztésbe történő beleszólás, a fizetések elmaradása stb.

Az ügyletnek két nyertese lesz: a Fidesz és az MSZP. Az egyik eltakarítja az útból a legtekintélyesebb »kritikai« lapot (mert a Népszabadság tekintélyét épp a viszonylagos függetlensége biztosította eddig), a másiknak az ölébe hullik egy hatvanezres példányszámú napilap. Mindenki más - a közélet, a nyilvánosság, a sokszínű tájékoztatásra vágyó olvasó és az egész magyar sajtó - veszíteni fog.

Hab a tortán, hogy a Ringier és az AS portfóliójának egyesítését a legkevésbé épp a Népszabadság zavarta eddig. Az AS nincs jelen az országos terjesztésű politikai napilapok piacán, vagyis ezen a területen a két cég együttes részesedése a fúzió után sem nő. Ahol viszont mindketten érdekeltek - például a magazinpiacon - ott a médiahatóság semmilyen kifogást nem támaszt az egyesülés ellen.

Mindez ma még csak sok forrásból megerősített szakmai híresztelés, de akár napokon belül valóság lehet, újabb bizonyítékát szolgáltatva annak, miért volt hatalmas hiba egyetlen pártra, és annak teljhatalmú vezetőjére bízni a médiairányítást. Na meg persze az országot.”