Uniós zászlót égettek a Jobbik tüntetésén

2012. január 14. 17:51

Az Európai Unióból való kilépésre szólított fel a Jobbik elnöke a párt szombati demonstrációján, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épülete elé szerveztek. A rendezvény résztvevői a színpadon egy uniós zászlót is elégettek.

2012. január 14. 17:51

Vona Gábor hadüzenetnek nevezte José Manuel Barroso szerdai levelét, amellyel szerinte az Európai Bizottság Magyarország függetlenségét sértette meg. Vona hangsúlyozta: népszavazáson kell dönteni az ország unióból való kilépéséről. A politikus szerint az Európai Bizottság a szerdai levelével egy földön fekvő országba rúgott bele. Mint mondta, a Bizottság három törvény módosítását, valamint a költségvetés változtatását kéri az országtól, ezzel azt várja: „mondjunk le függetlenségünkről”, és „szorítsuk meg a magyar népet”. Vona Gábor, hangsúlyozva, hogy nem az Orbán-kormányt védi, azt üzente Európának: „sem a függetlenségünkből, sem a hazánkból, sem a földünkből többet nektek nem adunk”.

A Jobbik elnöke képmutatónak nevezte az Európai Bizottság elnökét, és megkérdezte: Barroso miért nem írt levelet akkor, „amikor az országot rablók privatizáció útján széthordták”, amikor „a bankjaik devizahitel csapdába kergették az embereket” vagy amikor „kiderült, hogy az egyik miniszterelnökünk pufajkás, a másik D-209-es, a harmadik pedig komplett idióta”. „Gyarmat lettünk” – mondta Szegedi Csanád EP-képviselő. Szerinte „Magyarországot megszállták” a rendszerváltó elit segítségével, amely jelenleg is a parlamentben ül, a patkó mindkét oldalán. Szegedi szerint az EU és az IMF megfojtani akarják az országot. A szónokok szerint az utcát vissza kell vennie a Jobbiknak azoktól, akik az utóbbi időben méltatlanul demonstrálnak ott. Az ellenzéki tüntetésekre utalva Vona Gábor kijelentette: „a legközelebbi tüntetésükön ott leszünk mi is”.

A rendezvény végén Novák Előd, a Jobbik alelnöke a színpadra szólította Murányi Leventét, akit 56-os szabadságharcosként mutatott be. A két férfi együtt gyújtotta meg és égette el az Európai Unió zászlaját, amelyet közben öngyújtóba való benzinnel locsoltak.

Összesen 803 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JackHárpi
2012. január 15. 17:14
Lehet-e más a POFÁTLANSÁG? "De magyarázhatna Szegedi bajtárs a jó édesanyjának arról is, hogy ha már ennyire kell nekünk a szuverenitás, miért is veszi fel a fizetését az EU-tól? Ami nem is olyan kis pénz. Havi nettó 6200 euro (Nagyjából 30 hónapja kapja, ami 186.000 euro. Átszámítva mai árfolyamon - mert az ellenség pénzét ugye nem költötte magára - 57.660.000 Ft). Elmagyarázhatná anyjának, hogy összefogva Balczóval és Morvaival, mikor vágják az EU képébe az általuk kapott fizetést, ami kamatokkal növelve már úgy 200 millió Forint körül jár." No EZ A KÖCSÖÜG szarhalom SZEGEDI CSANÁD ÉGETETT EU-S ZÁSZLÓT! ...és a Dórika ezek után pofátlanságról mer még beszélni! A jó ... anyját az összes NEMZETÁRULÓ JOBBIKOSNAK!
neeskens
2012. január 15. 16:43
És még csúsztatsz is. http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1na%C3%A1n "Kánaán (akkádul ma-at Ki-in-a-ni,[1] vagy ma-at ki-in-a-nimKI,[2] föníciai nyelven: כנענ, Kana'n) egy terület ókori neve, ami magába foglalja a mai Izrael, Palesztina, Jordánia, Libanon területét," A magyarországra beáramló jordánokkal, palesztinokkal, netán libanoniakkal van problémája Nováknak?
neeskens
2012. január 15. 16:35
Ne haragudj, de nyilvánvaló baromságokkal nem fogok vitatkozni. Nyilván a kánaánitákról volt szó, mert és a beszéd a közel-keleti népek az ókorban összefüggéseiben merült fel.Jobbik tüntetéseken gyakran boncolgatnak ilyen problémákat. Utána meg egy kicsit zászlókat égetnek. Barroso orra meg egy huncut gyerektréfa.Hagyjuk inkább, mert tényleg elmegyünk a teljes elhülyülés irányába.
gulubulu
2012. január 15. 16:23
A Jobbik (Vonával az élen) nem más mint a Fidesz veszett kutyája, amit ha kell szabadon ereszt, hogy undorító nyálát csorgatva mindenkire rávicsorogjon, aki nem hajlandó gazdája parancsait teljesíteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!